A táncparkettről a nemzetközi zsűrik világába - Rimányi Judit táncpedagógussal beszélgettünk

Rimányi Judit, Rimányiné Kiss Anikó táncpedagógus lánya sosem gondolt rá, hogy ne tánccal foglalkozzon: 1988-ban, egy évvel első gyermeke születése után hagyta abba a versenyzést, innen egyenes út vezetett az edzősködéshez, a tanításhoz és a zsűrizéshez. A 90-es években kezdett el – először Magyarországon – pontozni, majd bekerült a Magyar TáncSport Szakszövetség elnökségébe: elnökségi tagként versenyszervezésben is részt vett, és ismeretségeket kötött a világban – itthon döntnökként és versenyfelügyelőként is dolgozik.

A 2000-es évek elején, mint pontozóbíró, belépett a Nemzetközi Táncsport Szövetségbe (WDSF), s innentől, mint nemzetközi pontozó is jegyezték a nevét. Külföldi világverseny zsűrijébe úgy kerülhet be az ember, magyarázza Judit, hogy a WDSF jelöli – nemzeti versenyekre pedig meghívásos alapon, azaz ismeretségek, kapcsolatok útján. Így jutott el Ausztriába, Bécsbe, Graz-ba, Oberwartba, Oberpullendorfba már 2000 előtt, de Szlovéniában, Horvátországban is többször dolgozott.

Rimányi Judit (balról a második) a Litván Nemzeti Bajnokság zsűritagjaival

Aztán jöttek a nemzetközi szövetségi megkötések, vizsgához kötötték a pontozást, és ezzel párhuzamosan bejött a nemzetközi világversenyeknél az ún. Abszolút Pontozási Szempontrendszer (AJS), ami megintcsak egy vizsgához kötött dolog volt – emellett kétévente részt kell venni egy konferencián a pontozóbírói kijelölés megtartásához. Judit ezeket abszolválta (Magyarországon 11-en rendelkeznek ezzel a képesítéssel), így egy-két távolabbi helyre is volt szerencséje eljutni: meghívták a Litván Nemzeti Bajnokságra, Észtországba, a WDSF részéről pedig eljutott kétszer Moszkvába, Ukrajnába, Japánba, Hongkongba, Spanyolországba, Németországba is.

Nemzetközi tapasztalata alapján úgy látja, a tánc terén viszonylag jól áll Magyarország, egyes párok eredményei magukért beszélnek: például az Andrea Silvestri – Váradi Martina pároson keresztül nagyot ugrott hazánk ázsiója. A táncosok, akik a magánéletben is egy párt alkotnak, most hagyták abba az aktív versenyzést, nemrég volt utolsó versenyük a profi világbajnokságon: ők minden elértek, amit ebben a sportban el lehetett – hangsúlyozza. 

A pontozói munkáról szólva megtudom, hogy egy versenyen egyszerre maximum 12 pár lehet a táncparketten, és másfél perces produkciójuk alatt kell lepontozni őket. Ez csúcsosztályos pároknál igazán nehéz, mikor 12 fantasztikus pár táncol egymás mellett – ilyenkor nüansznyi dolgok dönthetnek, ezért nagyon kell figyelni. Egy nemzetközi versenyen 12 pontozóbíró van, az AJS 4 alapvető szempontjából 6-6 ember más-más 2 szempontra figyel. Az egyik rész a zenére, az előadásra és a párkapcsolatra a parketten – a zsűri másik feléé a technikai szempontok. De ez csak látszólag egyszerű, hiszen ezek mind szervesen összefüggenek egymással, nehéz kizárni az összképből egyiket vagy másikat: ezt könnyítendő a felnőttpárok egyedül is táncolnak egy-egy percet a versenyen. Itthon még nem az AJS alapján pontoznak: a 4 szemponton belül a zene (követése) áll mindenek fölött, ezt követik a dinamika, egyensúly, mozgás.

Míg az AJS-ben mindent egy elképzelt tízeshez kell viszonyítani, a tökéleteshez, ami egy elképzelt ideál, Magyarországon az értékelésben a párok teljesítményét egymáshoz is viszonyíthatják. Előírás, hogy a pontozóbíróknak a táncparkettet körbe kell állni, hogy semmi ne kerülje el a figyelmüket. Ha a párok mindenkinek meg akarják mutatni magukat, ezt figyelembe kell venniük – főként a kevesebb figurát bemutató gyerekpárosoknál lehet gond, ha nem nagyon mozdulnak el egy pozícióból, ilyenkor előfordulhat, hogy a fiú hátán lévő rajtszámot meg sem látja a pontozó. Bár a pontozási elveknek kell megfelelni, van, ami így nem mérhető, árulja el Judit: vannak olyan kisugárzású párok, akik, bár mindig háttérben vannak, mégis több pluszt tudnak adni, mint akiket favorizálnak, de valahogy mégis ők vonzzák a tekinteteket.

Vannak edzők és irányzatok, melyek a párokat agresszívabb viselkedésre ösztönzik a parketton, hogy felhívják magukra a figyelmet, de ez nem jellemző. Az is „tanított”, bár nem etikus dolog, hogy egy pár tudatosan később kezd el mozogni a parketten, azaz akkor kezd el táncolni, mikor már mindenki más azt teszi: ez nem fair, mert eleve 5-21 másodperccel kevesebbet táncolnak, mint a többiek, másrészt az ember (így a zsűri is) ösztönösen a mozdulatlanra, az állóra figyel.

S hogy változik-e a versenytáncok stílusa? Az utóbbi időben próbálnak mindent, a táncot is a természetesség síkjára visszaterelni: jobban preferálják, ami kényelmes és jól adja magát, több mozdulatot próbálnak megoldani úgy, ahogy természetesen adódik az emberi felépítésből. – Régen, mikor én táncoltam, mesterkéltebb volt a mozgás – mondja Judit, és hozzáteszi, hogy egy táncversenyen az öltözködést is szabályozzák: gyereknél, felnőttnél eltérően. A gyerekek – egy friss módosítás nyomán – egészen egyszerű ruhákat viselhetnek, hogy ne legyen pénztárcafüggő ez a sport; a felnőtteknél rendkívül széles a paletta, az kikötés, hogy mi látszódhat ki, és mi nem (azaz, az intim területek fedve legyenek), a cipősarok magassága a gyerekeknél van maximalizálva.

A felnőtteknél a lapos sarkút sem tiltja írott, csak íratlan szabály – a tánccipőből egy évben egy táncos kettő párat biztosan széttáncol, és minden fellépőruhához vásárol egy színben, stílusban hozzá illőt – mondja még el Rimányi Judit, aki legközelebb Szombathelyen versenyfelügyelő lesz a Tíztánc – Nyolctánc Magyar Bajnokságokon április 20-án az AGORA Művelődési és Sportházban. A versenyfelügyelő feladata a döntnök munkájának segítése a táncosok megjelenésének és a táncuk tartalmának, (figurák) szabályosságának értékelésében. 

Fotók: Rimányi Judit