Az öltöztető: Holdbeli Csónakos díjat érdemelt Krizmanits Gyuláné

„Örülök, hogy szeretnek és megbecsülik a munkámat. Amikor átvettem a díjat, láttam egy-két színésznőnek az arcát, akik majd kiugrottak a bőrükből” – meséli Gyöngyi. 

Szombathely szentkirályi részén cseperedett, az ottani iskola hetedikeseként – szeretett varrni, kézimunkázni – már eldöntötte, nőiruha-készítő lesz. A 405-ös szakmunkásképzőben a gyakorlatát vezető Döbröntei Gáborné, Ili néni avatta be a fortélyokba. Szakmai versenyekre nevezte: rendre helytállt. Kitűnő szakmunkásvizsga után a Háziiparnál kezdett, szalagon. „Ahhoz nem kell szakmai tudás, elég, ha kézügyessége van az embernek. Utáltam. A légkör is rossz volt.” Fél év múlva továbbállt. Újságkihordó lett. Közben varrogatott. Megtalálta élete párját, 1986-ban keltek egybe. Két lányuk született. A nulláról kezdtek építkezni. 

Bedolgozós időszaka következett osztrákoknak: vadászruhák, lódenkabátok, szabadidőruhák, pólók varrása. Vállalkozás néhány alkalmazottal, műhely a pincében. „Jöttek a kínaiak, megfojtották a hazai ruhaipart. Föl kellett adnom a vállalkozást. Eladó lettem a Kalocsai Kft.-nél. Újra lett főnököm. Leérettségiztem a Kanizsaiban. Következett a Király utcai függönyszalon. Felette, egy ablak nélküli lyukban, nem ritkán görnyedve varrtunk, ipari vasalóval vasaltunk.”

2008 ősze. Gyöngyi férje portásként helyezkedett el az akkor még embrionális állapotban lévő színháznál. Ez idő tájt jött a sors-sugallat: de hiszen oda öltöztető is kell! Fel is vették. Egyelőre takarítónak, míg beindult a gépezet: 9700 jeligével!

„Furcsa, teljesen más világ volt. Mindenki mindenkit tegezett, teljesen mindegy volt, ki hány éves. 2009 januárjában kezdődött az öltöztetői munka. Akkor még csak ketten voltunk. A józan paraszti eszünkkel kellett kitalálnunk, mit, hogyan csináljunk. Jót tett a személyiségemnek. Jordán Tamást csak akkor kezdtem el tegezni, amikor tényleg öltöztető lettem. Ő mondta: Most már te is kolléga vagy, ettől fogva tegeződjünk! Jobbára a lányokat, a színésznőket öltöztetem, de ha úgy adódik, akkor az ember ahhoz megy, akinek segíteni kell. Már négyen vagyunk, meg a tárvezető.

S hogy milyen a jó öltöztető? Diszkrét. Gyors. Vág az agya. Ránéz a színészre, s tudnia kell, mikor szólhat, mikor nem. Legyen humora is! Nem szolga, mint régen az inas. Amikor előadás van, akkor topon kell lennie. Lehet, furán hangzik, de vannak néhányan, akikre úgy tekintek, mintha a lányaim lennének.”

A jelmeztervezők többnyire a saját varrónőikkel készíttetik a ruhákat, a színházban a legtöbbször már csak átalakítások történnek. De például az Ivanovban Hartai Petra menyasszonyi ruháját én varrtam. Nagy Cili pedig sok lehetőséget adott az Acélmagnóliákban. Amit varratni kellett, azt mind rám bízta. Köszönöm neki! Az igazság az, hogy a mostani díj nem az első. Amikor a Chicago-t mutattuk be 2011-ben – nagyon melós darab volt –, megkaptam a 2-es öltöző különdíját Vlahovics Edittől, Csonka Szilvitől, Alberti Zsófitól (akkor ők öltöztek ott). Leírták, mennyire köszönik, hogy segítettem a munkájukat, s nélkülem nem ment volna. Ilyenért érdemes!” 

Szenkovits Péter
Fotó: Nagy Jácint