km/óra
  2024.12.03., kedd  •  Ferenc napja
1,2 milliárd: más lenne a fontossági sorrend

1,2 milliárd: más lenne a fontossági sorrend

Ahogy arról beszámoltunk, dr. Hende Csaba országgyűlési képviselő a múlt héten jelentette be, hogy Szombathely több mint 1,2 milliárd forint kormányzati célzott támogatást kap fejlesztésekre – megnéztük, milyen reakciók fogadták a hírt.

 

Mint ismert, a kormány tavaly év végén elengedte a kis- és középvállalkozások iparűzési adójának felét. Hende Csaba erről azt mondta, Szombathely esetében ez 1,3 milliárd forintot jelent, ami az emberek zsebében maradt, és nem a kormányhoz került, bár kétségtelenül bevételkiesést okozott a városnak – fogalmazott a képviselő. A kisebb adóerővel rendelkező városok kompenzációt kaptak, az egyeztető tárgyalásokon az országgyűlési képviselők nem vettek részt, szögezte le Hende Csaba, a mostani döntésben azonban közreműködhetett. Szombathely címzett támogatásként, konkrét beruházásokra fordíthatja a most megítélt 1 milliárd 205 millió forintot. A belterületi utak fejlesztésére 435 millió, a Markusovszky utcai Gyöngyös-híd felújítására 130 millió (lásd külön írásunkat), a zanati kerékpárút építésére 300 millió, a Vásárcsarnok környékének rendbetételére 220 millió, a Víztorony környezetének fejlesztésére 120 millió forint jut. 


A képviselőnek nagy szüksége volt a jól kommunikálható támogatásra, mivel Szombathely kétszer is kimaradt a bevételkiesés kompenzációjából, emiatt a 2022-es választásra készülő Hendét rendesen ostorozták politikai ellenfelei. 


Tavaly decemberben Békéscsaba, Debrecen, Győr, Kaposvár, Kecskemét, Nyíregyháza, Sopron, Székesfehérvár, Szolnok, Veszprém, Zalaegerszeg egyaránt 1,38 milliárd forintos szabad felhasználású állami támogatást kapott önkormányzati feladatok ellátására. A vasi megyeszékhely 46 más várossal együtt külön tárgyalt, és 2,8 milliárd forint kormányzati segítséget kért. Végül május elején 23 milliárdot osztott szét a kormány (a települések kieső bevétele 150 milliárd forint lehetett): jutott Debrecennek (2,9 milliárd), az ellenzéki vezetésű Pécsnek (2 milliárd) és Szegednek (1,9 milliárd), valamint a nyugati határszélen Sopronnak (750 millió) és Zalaegerszegnek (630 millió), de Szombathely, Győr, illetve Budapest és kerületei egy forint kompenzációt sem kaptak.   


– Minden forrásnak örülünk a nehéz gazdasági helyzetben – mondta lapunknak dr. Nemény András polgármester –, ám más városok szabadon felhasználható működési támogatást kaptak, hozzánk célzott fejlesztésekre érkezett pénz, ráadásul oly módon, hogy meg sem kérdeztek bennünket. A beérkező pénznek költségvetési vonzata is lehet, ugyanis elképzelhető, hogy nem lesz elég a központi forrás, így hozzá kell tennünk a város pénzéből. Van olyan projekt, mint például a zanati kerékpárút, amihez jól használható a pénz, de a Markusovszky utcai hídnál sokkal rosszabb állapotban van a Szent István Gyöngyös-híd, illetve a Bartók Béla körúti, valamint a Kodály Zoltán utcai Perint-híd. Az utcáknál ugyanez a helyzet: nem a legrosszabb állapotú, a leginkább használatban lévő utak kerültek be a csomagba, és a piac körüli parkolók felújítása sem létszükséglet. Néhány száz méterrel odébb több parkolófejlesztés van előkészítés alatt a lakótelepen, ott nagyobb szükség lenne a pénzre. Ilyen, amikor Budapestről hoznak politikai döntést. Úgy tűnik, mintha Hende Csaba a következő 7 éves ciklusra leadott projektjeink közül válogatott volna – csak éppen ezeket 3-4 év múlva akartuk megvalósítani, mert vannak fontosabb dolgok. Emellett nem lehet azt eljátszani, hogy a képviselő független lenne a kormánytól, pedig a kérések esetében ez történik, aztán, amikor pedig érkezik valami fentről, akkor az rögtön az ő érdeme. De ezt betudom a választási kampánynak, nem tudom elítélni emiatt, Hende Csabának az a dolga, hogy menedzselje magát.


A támogatás kapcsán más ellenzéki politikusok is megszóltak, Ungár Péter országgyűlési képviselő (LMP) azt írta közleményében: 
„Hende Csaba néhány hete még azzal érvelt, hogy Zalaegerszeg sokkal jobban megérdemli a kompenzációt, mint Szombathely, mostanra mégis úgy tűnik, hogy megtalálta a választókerületét: ma ugyanis már azzal kampányol, hogy több mint egymilliárd forint fejlesztési forrást lobbizott ki a városnak. Ezzel két probléma van: egyrészt ez a töredéke annak, amit a kormány elvont az elmúlt egy évben, és sokkal kevesebb annál is, amit a fideszes vezetésű városok kaptak. Másrészt ezek címkézett pénzek, melyek közül sok valóban fontos fejlesztésekre jut, de egy részük olyan beruházásokra megy el, amiknél sürgősebb ügyek vannak a város asztalán.”


Az ellenzéki előválasztásra készülő dr. Czeglédy Csaba úgy kommentálta az 1,2 milliárdos támogatást, hogy természetes folyamat, ha a helyiek a befizetett adójukból valamennyit visszakapnak. „Hende Csabának pedig súlyos mulasztása, hogy Szombathely az egyetlen a megyei jogú városok közül, amelynek nem jutott működésre kormányzati segítség, ez pedig a szociális területen súlyos problémákat jelent az önkormányzatnak.”
 

Savaria Fórum 33. évfolyam 42. szám - 2024.11.29.
Savaria Fórum 33. évfolyam 42. szám - 2024.11.29.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Adventi vásár Szombathely 2024: Itt a teljes program!
November 22-én, pénteken hivatalosan is megnyílik a szombathelyi adventi vásár. Egészen december 23-ig vár kicsiket és nagyokat az ünnepi fényekbe öltözött Fő tér a már hagyományosnak számító elemekkel és természetesen sok izgalmas újdonsággal is.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
Idén is óriásit csatáztak a szombathelyi elsős középiskolások a városi gólyaavatón
November 28-án, csütörtökön délután tartotta meg a XII. városi gólyaavatót a szombathelyi diákönkormányzat. Ezúttal az Arena Savaria kiscsarnokában mérte össze tudását tíz iskola csapta, közülük pedig az ELTE Bolyai Gimnázium került ki győztesen.
Dr. Varga Adrienn gyermekorvos Szombathely rendelési idő
Dr. Varga Adrienn gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
legfrissebbek
"Az építészet a legmagasabb szintű művészet" - Megnyílt a Vasi Építészeti Biennálé
Nyolcadik alkalommal szervezte meg a Vas Vármegyei Építész Kamara az Építészeti Biennálét. A kiállítás a Savaria mozi aulájában tekinthető meg január 7-ig, majd a vármegye több pontján is látható lesz. A megnyitón átadták a Rauscher Miksa-díjat, az elismerést Szabóné Fülöp Idának ítélték oda.
Hadiállapotot vezetett be a köztársasági elnök Dél-Koreában, de a parlamenti többség érvénytelenítette, a katonaság mégis fenntartja azt
Politikai káosz alakult ki Dél-Koreában, miután Jun Szogjol dél-koreai elnök kedden teljesen váratlanul hadiállapotot hirdetett, arra hivatkozva, hogy a választásokon nemrég többségbe került liberális párt összejátszik Észak-Koreával. A 300 fős dél-koreai parlament 190 képviselője - kormánypártiak és ellenzékiek egyhangúan - leszavazta a rendkívüli hadiállapotot. A katonaság azonban az elnöknek engedelmeskedik - várják a reakcióját. Óriási a feszültség az országban.
Nyugdíjas orvosokat köszöntöttek a városházán
Ma délután tartották a XIV. Nyugdíjas Orvosok Napja alkalmából rendezett ünnepi ülést. Az eseményen részt vett - többek között - dr. Nemény András, városunk polgármestere, valamint Kondora Bálint, a Vas vármegyei közgyűlés alelnöke is.
Lemondott az Országos Bírói Tanács elnöke
A szombathelyi származású Szabó Péter, az Országos Bírói Tanács (OBT) elnöke azok után jelentette be lemondását, hogy bizalmatlansági indítványt nyújtottak be ellene a testületben az igazságügyi reformmal összefüggő bírálatok miatt. Szabó ugyanakkor továbbra is tagja marad az OBT-nek.
Mercedes és Ford karambolozott Gagarin út és a Szent László király utca kereszteződésénél
A balra kanyarodó jármű vezetője nem vette észre a szemből érkező gépkocsit és a két autó összeütközött, elfoglalva az úttest nagy részét. Kisebb torlódás alakult ki kedden délután, tudósít a 112Press.hu.