km/óra
  2025.01.08., szerda  •  Gyöngyvér napja
29 magyar élsportoló produkált pozitív koronavírus-tesztet a Testnevelési Egyetemen végzett kutatás során

29 magyar élsportoló produkált pozitív koronavírus-tesztet a Testnevelési Egyetemen végzett kutatás során

Az egészségügyben dolgozók mellett az élsportolók is rendkívül veszélyeztetett csoportként definiálhatók a kutatás szerint.

 

Pozitív mintát szolgáltató, önként jelentkező élsportoló főképp a magyar úszó-válogatott koronavírus fertőzésen átesett tagjai közül került ki, de a birkózó-válogatott, két válogatott kajak-kenus és egy-egy ismert vívó és kerékpáros is adott mintát. A kutatás világviszonylatban is egyedülálló, mert hasonló élsportolói minta alapján nem jelent még meg publikáció a koronavírus-járvány eddig eltelt hónapjai alatt – áll a TE szerdai közleményében.



A vizsgálat összegzését, az annak alapján készült tanulmányt a Testnevelési Egyetem tudományos rektorhelyettese, az OrthoSera Kft. ügyvezető-igazgatója, Lacza Zsombor közlésre nyújtja be az egyik legelismertebb orvostudományi folyóiratnak, a Sports Medicine-nek.



A kutatás azt mutatja, hogy a 290 vizsgált sportoló 10 százaléka átesett a vírusfertőzésen, ami százszorosan felülmúlja a teljes népességben tapasztalt számot. Általánosan kijelenthető, hogy az élsportolók viszonylag tünetmentesen jutnak túl a fertőzésen, de mindez nem jelenti azt, hogy nem fertőznek. Ami emellett egyértelműen aggodalomra adhat okot, az az, hogy a vírussal megfertőződött sportolók közül csupán egy versenyzőnél alakult ki védettség, így a betegséget az élsportolók jelentős része újra elkaphatja.



A kutatás vezetője, Lacza Zsombor azt is elmondta, hogy a Testnevelési Egyetemen kiválóan ismerik a sportolók felkészülési szokásait, a sport nemzetközi kapcsolatrendszerét, és ennek alapján megállapítható, hogy az újrafertőződés esélye jelentős. Mindez azt jelenti, csak egy ellenszérum nyújthat védettséget a sportolóknak, így addig a nagy nemzetközi események megrendezésekor a szokásosnál is fokozottabban kell figyelni a nézők és a sportolók elkülönítésére, a gyakori szűrésekre, majd a pozitívak azonnali kiemelésére. Ameddig nincsen sem oltás, sem gyógyszer, a fertőzésveszély minimalizálása kritikus fontosságú, mivel nyáj-immunitás még az erősen átfertőződött élsportolói közegben sem alakult ki – hangsúlyozta.



A kutatócsoport az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával, vérplazma-terápiával segíti a súlyos fertőzötteket. Eddig több mint 350 korábbi fertőzött önkéntes jelentkezett, 120-an vettek részt előszűrésen, és folyamatosan zajlik az ellenszérum készítése, amely 10 beteg részére már beadásra is került. A szérum előállításában az OrthoSera Kft. partnere a KEDPLASMA Magyarország és az Országos Vérellátó Szolgálat, a betegek kezelése a Semmelweis Egyetem segítségével valósul meg, de fontos partner a munkában a Pécsi Tudományegyetem virológiai központja és a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház is – zárul a Testnevelési Egyetem közleménye.

 

Fotó: tf.hu

Savaria Fórum 33. évfolyam 45. szám - 2024.12.20.
Savaria Fórum 33. évfolyam 45. szám - 2024.12.20.
tematikus oldalak
legfrissebbek
SZKKA: az év első hazai bajnokija következik
Szombaton este hat órától a Moyra-Budaörs Handball együttese érkezik a Haladás Sportkomplexumba. A szombathelyiek továbbra is az előkelő 5. helyen állnak a tabellán.
Komoly bírságot kapott az OTP és az MBH is
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) összesen több mint 43 millió forint bírságot szabott ki az MBH Bankra és az OTP Bankra, mivel azok nem teljesítették maradéktalanul a felügyelet korábbi határozataiban előírt kötelezéseket a pénzmosás- és terrorizmusfinanszírozás-megelőzés terén feltárt hiányosságok orvoslására. Az OTP Bank egyebek közt nem megfelelően végezte el az előírt visszamenőleges szűréseket, az MBH Bank belső szabályzatai pedig továbbra is hiányosak – közölte a jegybank kedden az MTI-vel.
Napi cukiság: szumátrai tigrisek születtek a Nyíregyházi Állatparkban
Szumátrai tigris (Panthera tigris sumatrae) ikerpár született a Nyíregyházi Állatparkban, a világ egyik legritkább tigrisalfaját egy európai összefogás keretében, tízéves tervszerű tenyésztői munka eredményeképpen sikerült szaporítani a sóstógyógyfürdői látványosságban - közölte a park igazgatója az MTI-vel.
Történelmet írt Ferenc pápa
Ferenc pápa Simona Brambilla olasz nővért nevezte ki egy vatikáni hivatal vezetőjévé, a Megszentelt Élet Intézményeinek és Apostoli Élet Társaságainak Dikasztériuma prefektusává – közölte a Vatikán hétfőn. A pápa kinevezte Washington új egyházi vezetőjét is.
A Királyra emlékezünk
Tupelóban, 1935. január 8-án született Elvis Aaron Presley (elhunyt: Memphis, Tennessee, 1977. augusztus 16.) amerikai énekes, zenész és színész. Mint kulturális ikon, Elvis, a Rock 'n' Roll királya, akit gyakran csak a Királynak neveznek. A világ egyik leghíresebb énekese mind a mai napig.