400 milliárd forintnyi összeget bukik Magyarország az Orbán-kormány miatt
A magyar hatóságok két év alatt sem hajtották végre a Brüsszel által befagyasztott pénzek feloldásához kötött feltételeket, ezért a pénzt végleg kiveszik a magyaroknak címzett borítékból, közölte a portál a két forrásból is megerősített értesülést.
Az Európai Unió 2022 decemberében döntött úgy, hogy a jogállamisági normák megsértése miatt felfüggeszti Magyarország számára a hétéves költségvetési ciklusból járó támogatások egyharmadát, mintegy 6,3 milliárd eurót. Emellett megtiltotta, hogy az EU közérdekű vagyonkezelő alapítványokat és az általuk fenntartott intézményeket – például egyetemeket – támogasson, ami az Erasmus+ és Horizont Európa programokban való részvétel lehetőségét is elzárta. A döntést azzal indokolták, hogy a közösségi forrásokat érintő korrupciós kockázatok veszélyeztetik az EU pénzügyi érdekeit.
A magyar kormány az elmúlt évben több lépést tett a források feloldásának érdekében, például módosította a közérdekű vagyonkezelő alapítványokról szóló törvényt. Az Európai Bizottság azonban elégtelennek találta ezeket az intézkedéseket, többek között azért, mert a jogszabály nem terjed ki minden érintett intézményre, és hatályba lépését a tiltás feloldásához kötötte. Brüsszel szerint Magyarország nem teljesítette a feltételeket, és a hónap végéig már nem is várható további előrelépés.
Ennek eredményeként az érintett pénzek egy része elveszik, és Magyarország továbbra sem férhet hozzá az Erasmus+ és Horizont Európa programokhoz, illetve a zárolt támogatásokhoz. Ha a kormány jövőre sem tesz megfelelő intézkedéseket, az ország még több uniós forrástól eshet el a következő években. Ez súlyosan érintheti a magyar felsőoktatást és kutatás-fejlesztést, valamint más fontos területeket, amelyek uniós támogatásokra támaszkodnak.
Borítókép: illusztráció/Soproni Egyetem
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.