km/óra
  2025.01.07., kedd  •  Attila, Ramóna napja
816 millióból újítják fel a Parlament egyik termét

816 millióból újítják fel a Parlament egyik termét

Bruttó 818,6 millió forintért újítják fel a Parlament egyik termét és az ahhoz kapcsolódó részeket, írja a hvg.hu. A gróf Apponyi Albertről elnevezett 58-as számú teremben szokott ülésezni a Törvényalkotási Bizottság. A bizottság tavaly szeptember 29-én ülésezett utoljára, mivel másnap a helyszín előkészítésével elkezdődött a terem felújítása.

Kiváló állapotú, 4-500 négyzetméteres rózsadombi luxusvillákat lehet venni 8-900 millió forintért, vagyis azért az összegért, amit éppen most költenek el a Parlament egyetlen tárgyalójának a felújítására. Az Országház persze nem egy akármilyen ingatlan, hiszen védett, műemléki épület, speciális adottságokkal és egyedi díszítőelemekkel, mégis soknak tűnhet egy terem felújításáért 816 millió forint, és felmerül ugyanaz a kérdés, mint a retró Márkus-bohózatban:

A jelenleg is zajló felújítás a Parlament nagyobb, hírességekről elnevezett, tucatnyi nevezetes terme közül a Kossuth térre néző, gróf Apponyi Albert termet érinti. Ez, a főemelet 58-as számú szobájaként a nagyobb termek közül nem is a legnagyobb és a legdíszesebb, sokkal ismertebb és grandiózusabb nála például a Vadászterem vagy éppen a Delegációs terem.

A főemelet 58., a gróf Apponyi terem nem is a fa mennyezetburkolat vagy a szép rézcsillárok miatt különleges, inkább azért, mert ez a helyszíne az Országgyűlés egyik legfontosabb testületének, a Törvényalkotási Bizottság üléseinek. A “minőségi jogalkotás őre” nemcsak a legnagyobb létszámú a szakbizottság közül, hanem ezen a testületen szinte minden törvényjavaslat átmegy, témától függetlenül - a telje cikk a HVG-n olvasható.

 

Fotó: wikipédia

címkék
Savaria Fórum 33. évfolyam 45. szám - 2024.12.20.
Savaria Fórum 33. évfolyam 45. szám - 2024.12.20.
tematikus oldalak