km/óra
  2024.12.22., vasárnap  •  Zénó napja
A drog is pusztított a koronavírus mellett

A drog is pusztított a koronavírus mellett

Amerikában harmadával többen haltak meg kábítószer-túladagolásban tavaly.

 

Tavaly, a koronavírus-járvány közepette rekordszámú, 93 ezer halálos áldozatot szedett a kábítószer-túladagolás az Egyesült Államokban - közölte szerdán az amerikai kormány. Tavalyelőtt 72 ezren haltak bele a drogfogyasztásba, ez 29 százalékos emelkedést jelent.

 

„Megdöbbentően sok emberélet veszett el” – jelentette ki Brandon Marshall, a Brown Egyetem közegészségügyi szakértője, aki a kábítószeres túladagolások statisztikáját követi nyomon. Hangsúlyozta, hogy a koronavírus-járvány súlyosbított a helyzeten.

 

Szakértők szerint a karantén és más járványügyi intézkedések még jobban elszigetelték a kábítószerfüggőket, és megnehezítették kezelésüket. Az Index szemléje szerint az AP amerikai hírügynökség felidézte, hogy korábban még a vényköteles fájdalomcsillapítók számlájára írták a legtöbb túladagolás okozta halálesetet, az utóbbi időben azonban ezek helyét átvette a heroin és az opioidot tartalmazó fentanil szintetikus kábítószer, amelyet elvben kizárólag orvosi kezelés során, erős fájdalmak csillapítására használnak.

címkék
Savaria Fórum 33. évfolyam 45. szám - 2024.12.20.
Savaria Fórum 33. évfolyam 45. szám - 2024.12.20.
tematikus oldalak