km/óra
  2025.02.11., kedd  •  Bertold, Marietta napja
A héten lejár a felsőoktatási felvételi jelentkezés határideje

A héten lejár a felsőoktatási felvételi jelentkezés határideje

A héten lejár a felsőoktatási felvételi jelentkezés határideje, február 15-ig kell véglegesíteni a jelentkezési lapokat – hívta fel a figyelmet Varga-Bajusz Veronika, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) államtitkára hétfőn az M1-en.

A felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkár elmondta, a jelentkezést online kell kitölteni Ügyfélkapu+ vagy Digitális Állampolgárság (DÁP) alkalmazás segítségével.

Közölte, hat szakot lehet megjelölni, július elejéig még lehet módosítani a szakok sorrendjét. Az eljárás már teljesen elektronikus, a rendszer felhasználóbarát, segít ellenőrizni, hogy minden szükséges adatot kitöltött-e a jelentkező. Figyelni kell arra, hogy a folyamat végén meg kell történnie a hitelesítésnek – tette hozzá.

Varga-Bajusz Veronika szólt arról is, hogy évek óta a gazdaságtudományi terület a legnépszerűbb, ugyanakkor tavaly a második helyre került a pedagógusképzés (a 2023-as 4. helyről), 2024-ben közel 15 ezer hallgatót vettek fel pedagógusképzésre.

Hozzátette, egyre népszerűbbek a nemzetgazdaság szempontjából fontos műszaki, természettudományi, informatikai képzések, a keresett szakok közé tartozik az agrár vagy az orvos- és egészségtudományi képzési terület.

Az államtitkár kifejtette, az elmúlt években arra törekedtek, hogy az egyetemeknek minél nagyobb beleszólásuk lehessen, kikkel szeretnének együtt dolgozni, és a hallgatók is könnyebben választhassanak iskolát.

Május 5-én kezdődnek az érettségi vizsgák, az egyetem pedig akár szakonként mondhatja meg, hova vár emelt vagy középszintű érettségit – ezek is megtalálhatók a felvi.hu felületen.

A felvételi ponthatárokat július 23-án hirdetik majd ki.

A Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában az államtitkár elmondta, tavaly és tavalyelőtt 75 ezer állami ösztöndíjast vettek fel az egyetemek, az idei évben pedig 87 ezres kapacitást irányoztak elő.

Hangsúlyozta, ez a terv, de a jelentkezők eredményei alapján lesz végleges az állami ösztöndíjasok köre.

Varga-Bajusz Veronika beszélt arról is, hogy az egyetemeknek már nem egymással kell versenyezniük, hanem nemzetközileg kell versenyhelyzetben lenniük. Ismertette: hat évvel ezelőtt hét volt, mostanra már 12 magyar egyetem van a világ legjobb öt százalékában, és erősödnek az oktatói és kutatói munka, a gazdasági kapcsolatok mérőszámai.

 

(MTI)

Fotó: Pixabay

Savaria Fórum 34. évfolyam 3. szám - 2025.02.07.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
24 óra alatt mintegy 800 ezren látták a Direkt36 A dinasztia című filmjét
Közel 800 ezer megtekintésnél jár az a dokumentumfilm, amelyet a Direkt36 tényfeltáró központ közel egy éven át készített Orbán Viktor miniszterelnök családjának üzleti tevékenységéről. A film február 7-én reggel került fel a Direkt36 YouTube-csatornájára.
A dinasztia - kijött a Direkt36 filmje az Orbán-család gazdasági birodalmáról
Az alkotás különösen Tiborcz István, a kormányfő veje gazdagodásának körülményeire koncentrál, és bemutatja azokat a közbeszerzéseket, amelyeket az Európai Unió ellenőrei szabálytalannak találtak. Az anyag feltárja azt is, hogy milyen állami segítséget kapott a ma már luxusingatlanokkal, pénzügyi és logisztikai vállalatokkal rendelkező céghálózat, amelyben a miniszterelnök lánya, Orbán Ráhel is aktív szerepet vállal.
Egészségügyi dolgozókat díjaz a város, várják a javaslatokat
Három kategóriában adományoznak elismeréseket az egészségügyi szektorban kiemelkedő teljesítményt nyújtó dolgozóknak.
A nyolcéves kislány végignézhette, ahogy anyja a kistestvérével a vonat elé lépett Győr közelében
A nő az autóban hagyta a nagyobbik gyermekét. A mozdonyvezető sokkot kapott a péntek este történtektől.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.