A hibás pénzek különleges világa

– Mióta foglalkozik éremgyűjtéssel?

– Tizenegy éves voltam, amikor elkezdett érdekelni a numizmatika világa. Egy piciny őrségi faluból, Viszákról származom, ahol a nagymamám működtette az egyik vegyes boltot, ahol sok régi – már nem jó – pénzérme is kallódott. Amikor 1966-ban a családom felszámolta a kereskedést, akkor megkaptam azt a negyven-ötven darab érmét, amit az üzlethelységben találtunk. A második világháborút követő hadifogságból hazatért családtagok hoztak haza magukkal külföldi pénzeket, valamint a régi rendszerből megmaradt pengők is kallódtak a boltban. De gyorsan nőtt a gyűjteményem, ugyanis megkértem a falubelieket, hogy a számukra felesleges érméket adják nekem. Szinte mindegyik háztartásban volt egy-két darab. Gyerekként megláttam ezekben az érmékben a rendszerezés lehetőségét. Arra gondoltam, hogy érdemes lenne elmélyedni ebben a hobbiban. Egy 1943-ból származó alumíniumpengő volt az, ami kifejezetten megtetszett a részletes kidolgozottsága miatt. A családomat nem érdekelték a pénzek, de a faluban a postamester, Gréczi Zsoldos Miklós is gyűjtő volt. Sokat beszélgettem vele, egy genererációval idősebb volt nálam, így tudtam tőle tanulni.

– Hivatásának is a numizmatikát választotta?

– Nem, mélyépítő szakember lettem. Utakat, hidakat, vasutakat, közműveket, főtereket építettem építésvezetőként. A numizmatika – a történelem érmészettel kapcsolatos tudománya – olyan hobbim volt, amiben szerettem volna volna minél hasznosabb munkát végezni. 1976-ban – húsz évesen – csatlakoztam a Magyar Éremgyűjtők Egyesületéhez. Amikor 1977 és 1979 között Budapesten töltöttem a katonai szolgálatomat, akkor a szabadidőmben neves szakemberek numizmatikai előadásaira jártam be. Itt találkoztam például Kupa Mihály egykori pénzügyminiszterrel is.

– Mekkora gyűjteménnyel rendelkezik?

– Nem tudom megmondani. A fő gyűjtési területemet a hibás pénzek jelentik, ezekből több mint háromezerötszáz darab van a tulajdonomban. De ezeken kívül vannak emlékérmeim, forgalmi sorozataim is. Számos önálló kiállításom volt az érmeimből. Szombathelyen biztonsági okok miatt inkább csak egynaposak szoktak lenni, de például Keszthelyen a Balaton Múzeumban több hétig látható volt a gyűjteményem.

– Mióta gyűjti a hibás pénzeket?

– 1980-ban találtam ki magamnak egy meglehetősen extrém gyűjtési területet. Ekkor döbbentem rá, hogy senki nem értékeli azokat a félresikerült selejteket, amiket a gyártástechnológia fejlődésével a pénzverők véletlenül produkálnak. A legszembetűnőbb az, amikor épnek tűnik az érme, de mégis hibás. Az érmék oldalainak szinkronitását szabvány rögzíti minden országban, Magyarországon mindkét oldalnak a függőleges tengelynek kell megfelelni. Ha valamelyik szerszám kilazul vagy nem megfelelően kerül rögzítésre, akkor az egyik oldala bizonyos szögben keresztben áll. Ez már hiba. 1980-tól a Magyar Éremgyűjtők Egyesületének folyóiratában rendszeresen publikáltam érdekességeket. Volt olyan felfedezésem, amit a Pénzverő műszaki igazgatója válaszolt meg. Ebben az esetben felfedeztem egy olyan szokatlan tízfillérest, amiről kiderült, hogy egy forgalomképesnek minősített kísérlet eredménye volt.

– Mi volt a legutóbbi felfedezése?

– A legutóbbi felfedezésem, a 2009-ben kiadott kétszázforintosunknak egy előoldali változata volt. Felfedeztem egy olyan változatot, ahol a lánchidas oldalon tizenkét eltérés volt. Később kiderült, hogy ez az érme volt a pályázatnak a nyertese, de képtelenség volt sorozatgyártásban ilyen részletgazdagon megvalósítani, mert nagyon sok selejtetet produkáltak, és megálltak a gépek. Emiatt tömeggyártásban egy egyszerűbb változat készült el. Tíz éve statisztikát vezetünk ezekről az eredeti kétszázforintosokról, eddig körülbelül kétezer darabot találtunk. Ez nagyon kicsi szám, ugyanis a 2009-es kétszázforintosokból több mint hetvenmilliót bocsátottak forgalomba.

– Az idei év tavaszán jelent meg A hibás pénzek születése című könyve. Mi motiválta a megírására?

– Amikor 2020 áprilisában a koronavírus terjedése miatt elkezdődtek a bezárások, akkor úgy döntöttem, hogy az ötvenöt éves szakmai tudásomat közkinccsé teszem. Minden vasárnap reggel nyolc órakor írtam egy-egy hosszú Facebook-posztot az éremgyűjtő csoportunkba. A bejegyezésekben a gyártástechnológiát mutattam be, és az idő múlásával egyre több pozitív visszajelzést kaptam az olvasóktól. Többen kérték, hogy könyv formájában is mutassam be az ismereteimet, ugyanis a közösségi médiában nehéz ezeket a bejegyzéseket visszakövetni. A könyvemben száz egymásra épülő fejezeten keresztül mutatom be a teljes gyártási folyamatot. A hibás és hibátlan érméket ezerkétszáz képen mutatom be.