Lovas Rozi: a kibeszélés esélyt adhat

A Loupe Színházi Társulás a brit, többszörösen díjazott Dennis Kelly (1970) Lányok, fiúk című monodrámáját adja elő Lovas Rozi hétfőn este, a WSSZ-ben.  

„Az egyszemélyes előadás mérföldkő az életemben. Még soha nem álltam egyedül színpadon. Óriási dolognak tartom, hogy ez megtörtént. Még nem adott hozzám ilyen sokat semmilyen más feladat. Csodálatos megtapasztalni, amikor teljesen egyenes irányú a kapcsolat a nézőkkel. Ami a műfajt illeti, úgy fogalmaztuk meg Horváth János Antal rendezővel, aki a férjem, hogy stand-up tragedy. Ugyanis a történetnek, az estnek legalább a fele nevetéssel telik. Egy név nélküli nő beszél ügyetlenségeiről, kétségeiről, amikkel mindannyian találkozunk a felnövésünk folyamán, a párkapcsolatunkban, a gyermekeinkkel való viszonyunkban, a karrierünk, a döntéseink során. Ezekre néha jó rácsodálkozni, és ’kizoomolni’, kinagyítani az énünkből. Miközben tudunk nevetni magunkon. A fejlődéstörténet a férjjel való találkozástól indul. Milyennek látta őt, saját magát, a gyerekeiket. Számtalan vicces, humoros helyzet villan be. Aztán szépen-lassan kiderül, miért is történik mindennek az elbeszélése. Komoly, keveset emlegetett, igazából tabutéma sejlik föl, ami a családi erőszaknak elég szélsőséges formája. Innentől kezdve, hogy ez kiderül, s egyre mélyebbre látunk, elkezd más perspektívába helyeződni az egész addigi történet. Mély, izgalmas utazás részesei lehetünk, kicsit krimiszerű, fokozatos adagolással. Egyre inkább belehelyeződünk a nő életébe. Miközben több aspektusban ráismerünk a saját vagy a barátaink családjának mindennapjaira. A 2010-es évek valóságos statisztikái alapján írta meg a darabot Dennis Kelly. Voltaképpen egy túlélő meséli el, mi történt vele. Meg lehet lepődni, hiszen szíven találja az embert; hú-ha! De ilyesmik léteznek, mellettünk történnek, sokkal gyakrabban, mint azt gondolnánk. Szembe kell nézni e problémákkal, amik átjárják a társadalmunkat. A kibeszéléssel esélyt adhatunk arra, hogy a negatív folyamatokat valamilyen módon megállítsuk. Ha valaki ilyesmit lát, ’szembe jön vele’, akkor tehet valamit ellene. Igyekezzünk közösen megállítani a folyamatot! Az ügyet magát is fontosnak gondoljuk a Loupe Színházi Társulásban. Az előadás nagy hatással van a közönségre. Még soha nem tapasztaltam ilyen elképesztő szeretetet a nézőtérről. Egyedül állok a színpadon, s egyszer csak megtörténik, hogy velem szemben a közönség feláll, egyként tapsol. Óriási élmény! A Loupe-ban tudatosan választjuk azokat a témákat, amikről úgy gondoljuk, hogy fontos – magas művészi színvonalon – beszélni, a nézőket bevonva a gondolkodásba, társadalmi kommunikációt indítani.” Hétfőn, október 21-én, 19 órától láthatjuk a monodrámát a színházban.

Szenkovits Péter