km/óra
  2025.01.08., szerda  •  Gyöngyvér napja
A költési szezon vége miatt lehet kevesebb madarat látni augusztusban

A költési szezon vége miatt lehet kevesebb madarat látni augusztusban

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülethez (MME) a nyár utolsó hónapjában rendszeresen érkeznek aggódó bejelentések arról, hogy az emberek feltűnően kevesebb madarat látnak az addig megszokotthoz képest. Ennek hátterében azonban nem természetvédelmi probléma, hanem a költési időszak befejeződése áll.

 

Az MME hétfői közleménye szerint az elmúlt hónapokban hozzá lehetett szokni ahhoz, hogy a közterületek zengenek a madarak énekétől, majd a fiókák és az etető madarak hangjától, a fűben folyamatosan ott keresgélnek a fekete rigók és az itatókon is nagy a forgalom.


Mint írják, ennek oka, hogy a települési fajok többsége két fészekaljat is nevel egy szezonban, ráadásul ha jól érzik magukat valahol, nagy valószínűséggel a második költésre is az első közelében kerül sor. Ebbe a nagy madárnyüzsgésbe hoz olyan jelentős mértékű változást augusztus eleje, hogy az már a nem szakemberek számára is feltűnő.


A hiányérzetet tovább növeli a legismertebb és legkedveltebb fecskék és fehér gólyák fészkeinek kiürülése - bár néhány fecskepár akár szeptember végéig is folytathatja a költést -, majd a levegőben vadászó, a szántókon, árokpartokon szedegető madarak hirtelen, napok alatt bekövetkező eltűnése.


Ezt a látszólagos madárhiányt szerencsére nem a tömeges pusztulásuk, hanem a viselkedésük természetes változása okozza - hangsúlyozzák a közleményben. A tojások kiköltése, majd a fészekben fejlődő fiókák etetése helyhez köti a madarakat. A fiatalok fészekelhagyását követően ez a kényszerű területhűség csökken, a második költés végén pedig meg is szűnik. Ilyenkor a még néhány napig, egy-két hétig együtt maradó családok egyre jobban eltávolodnak a fészektől, ahova mind ritkábban vagy már egyáltalán nem is térnek vissza.


A közleményben felidézik, hogy a fiókák teljes önállósodása és szétszéledése után a párkapcsolat is megszűnik vagy lazul, ezek következtében csökken látványos mértékben a madarak eddig tapasztalt koncentrációja, ez vezet a csökkenő madármegfigyelésekhez.


Az őszi vonulással aztán valóban elkezd csökkenni Magyarország madárállománya, hogy szűk két hónapon belül, az Eurázsia északi térségeiből és a hegyvidékekről érkező átvonulókkal és a nálunk telelőkkel ismét növekedjen a faj- és egyedszám, majd az etetőknek és a téli itatásnak köszönhetően a lakossági madármegfigyelések száma is - áll az összegzésben. (MTI)

címkék
Savaria Fórum 33. évfolyam 45. szám - 2024.12.20.
Savaria Fórum 33. évfolyam 45. szám - 2024.12.20.
tematikus oldalak
legfrissebbek
Két negyednyi remeklés: nagy győzelemmel kezdte a Falco a BL play-in párharcát
A szombathelyiek a második és a harmadik etapban állva hagyták riválisukat, s bár a hajrá izgalmas lett, helyén voltak a szívek és a kezek. Milos Konakov legénysége 88-81-re nyert, amivel nem csak nagy lépést tett a legjobb tizenhat közé jutás felé, de győzelemmel hangolt a hétvégi, Körmend elleni vasi klasszikusra is.
Az MCC képzési központjává alakítják át a szombathelyi egykori Takáts-házat
A Petőfi utca 14. szám alatti emeletes társasházat négy éve vette meg a Matthias Corvinus Collegium (MCC), amely a megyeszékhelyen mintegy 300 általános- és középiskolás diáknak tart tehetségképző programokat. A 2026/27-es tanévtől ezt már az új épületben tehetik, amit közösségi helynek is szánnak. A rekonstrukciós projekt bejelentésén itt volt az MCC kuratóriumi elnöke, Orbán Balázs is.
Videó: Fedélzeti kamera rögzített egy mindennapos balesetveszélyes szituációt Szombathelyen
A két fiatal este esőben, körültekintés nélkül haladt volna át a kijelölt gyalogátkelőhelyen. Egyikőjük észrevette az érkező autót és megszorította a társa vállát. Az elütés ellen ez nem segített volna, de az autó szerencsére időben megállt.
Visszavonult Hosszú Katinka
Közösségi oldalán jelentette be a hírt.
Gyalogátkelőhelyen áthaladó nőt sodort el egy Fiat Szombathelyen
A gyalogos megsérült a balesetben, a mentők kórházba szállították.