A magyar állam lesz a debreceni reptér többségi tulajdonosa
A kormány és Debrecen város együttműködése újabb ponthoz érkezett, kormánydöntés értelmében a magyar állam 51 százalék tulajdonrészt szerez a debreceni nemzetközi repülőteret üzemeltető társaságban - jelentette be Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szerdán Budapesten. Hozzátette, ha a város közgyűlése ezt megszavazza január végén, akkor az állami tulajdonlás jó alapot ad Debrecen további fejlődésének a repülőtér fejlesztésén keresztül, és az évtized végére a város még erősebbé válik.
Magyar Levente kiemelte, hogy Debrecen ma is fontos helyet foglal el az ország gazdasági, kulturális életében, és nemcsak Kelet-Magyarország, de a régió központja is. A KKM parlamenti államtitkára szerint ha közösen tudják megvalósítani a repülőtér több tízmilliárd forintos fejlesztési tervét, akkor a reptér regionális szerepe tövább erősödik, és jeletős forgalmat biztosító létesítménnyé válik.Kiemelte, hogy Debrecenben már most is több milliárd euró értékben ruháznak be különböző vállalatok, és hasonló nagyságrendű fejlesztések vannak előkészítés alatt.
Papp László, Debrecen polgármestere felidézte, hogy a kormány 2020 februárjában fogadta el Debrecen 2030-ig szóló fejlesztési stratégiáját, amelynek kiemelt része a város nemzetközi repülőtérének fejlesztése. Hangsúlyozta: a stratégia égisze alatt működnek együtt a magyar kormánnyal, azzal a céllal, hogy erősödjön a debreceni repülőtér regionális szerepe, és a régió legnagyobb forgalmú, legmagasabb szolgáltatási színvonalat nyújtó repülőtere legyen.
A városvezető elmondta: a debreceni repülőtér az elmúlt években dinamikusan fejlődött, 2012-ben beindult a menetrend szerinti légiközlekedés, 2018-ban 370 ezer fölé emelkedett az utaslétszám, 2019-ben pedig 600ezer feletti utasforgalmat mértek. A pandémia miatt ez a folyamat 2020-ban megállt, 2021 végén már csak 75 ezer utas volt a repülőtéren. Az idén reményeik szerint az utaslétszám 200 ezer fölé emelkedik - tette hozzá.
A célok eléréséhez a debreceni repülőtér folyamatos üzemeltetési és fejlesztési támogatására van szükség. A kormány az elmúlt években jelentős mértékben biztosított támogatást a repülőteret üzemeltető cég számára - jegyezte meg a polgármester.
Papp László hangsúlyozta, hogy a repülőtéri ingatlan, az ott található létesítmények továbbra is Debrecen önkormányzat tulajdonában maradnak. A magyar állam a debreceni repülőteret üzemeltető társaságban szerez többségi tulajdont, 51 százalékos részesedést. A repülőteret üzemeltető cégből a város tulajdonában lévő 51 százalékos üzletrészt térítésmentesen adják át, amelyet 2018-ban és 2021-ben vásárolt meg a város.
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.