A művészet az elmondhatatlan tolmácsa – Különleges kiállítás nyílt Szombathelyen a Zsidó Kultúra Házában

Kedden tartotta „A művészet az elmondhatatlan tolmácsa” című interaktív kiállítás megnyitóját a Zachor Alapítvány, a Szombathelyi Zsidó Hitközség és a Szombathelyi Kanizsai Dorottya Gimnázium a hajdani neológ zsidó elemi iskola, a „kis Zrínyi" épületében.

Elsőként Sugár Judit, a Szombathelyi Zsidó Hitközség vezetője köszöntötte házigazdaként a résztvevőket. Mint mondta, nagyon sokan vannak most itt, jelenlegi és egykori tanulók, dolgozók, akiket egy szál biztosan összeköt: a Kanizsai Dorottya Gimnázium. A „kis Zrínyi" most a Zsidó Kultúra Háza, a Szombathelyi Zsidó Hitközség közössége, nagyon büszke erre a házra, és hogy itt olyan kiállításokat működtetnek, melyeket többszáz közép- és általános iskolás diák megtekint.

„Ezért is nagy megtiszteltetés, hogy megkeresett Kiss Gábor és felesége, Judit, illetve Mesterházi Ildikó és Szabó Ágnes, akik létrehozták ezt a nagyon érdekes, interaktív kiállítást, aminek örülünk, hogy helyet adhatunk” – mondta.

A megnyitón egy 11. osztályos kanizsais diák szavalt Radnóti Miklóstól és Pilinszky Jánostól is, egy 9. osztályos tanuló pedig fuvolajátékkal színesítette a megnyitót. Kelbert Krisztina történészt, a Savaria Múzeum osztályvezető muzeológusát pedig egy rövid történelmi áttekintésre kérték fel, hogy közelebb vigyen minket a kiállítás témájához. Ám ahelyett, hogy a száraz tényeket mondta volna el, mondván, nála hivatottabbak is vannak erre, kicsit csalt: egy olyan történetet osztott meg, amit eddig még nem ismerhettünk, mivel nemrég került hozzá. Levelekről és naplóbejegyzésekről van szó, melyek egy fiatal szerelmespártól származnak.

Egy kanizsais, illetve az akkor még leánygimnáziumban tanuló lány, Vajda Györgyi leveleit hallhattuk, aki 1924-ben született Szombathelyen, valamint az ő szerelme, Schweitzer Gyula naplóbejegyzéseit (később nevet változtatott), akinek szintén szombathelyi felmenői vannak: a nagyszülei éltek itt, ő Budapesten végezte a tanulmányait.

„Ez a történeti kitekintés az ő szerelmükön keresztül mutatja be a zsidó kérdést, a zsidóság sorsát, hiszen ők 1940-45 között leveleztek egymással, illetve ekkor készültek ezek a naplóbejegyzések. Azt gondolom, mindez sokkal többet elárul a magyarországi zsidóság ezen vészterhes időszakáról, mintha száraz történelmi tényeket mondanék el. Ezek nemcsak szerelmeslevelek, hanem a művészet fontosságát is bemutatják, hogy két huszonéves, akik alig lépték át a felnőttkor küszöbét, miként tudnak a művészet, a zene világába elmenekülni a rémtörténetek hátterében. Illetve azt is megtudhatjuk, mi fűzi őket egymáshoz, és milyen különbözőképp alakul sorsuk Szombathelyen és Budapesten” – árulta el. És valóban, egy érzelmi hullámvasútra ültünk fel: mosolyogtunk, szomorkodtunk, csodálkoztunk, némán.

A levelek munkaszolgálatról, világpolitikáról, irodalomról, tanulásról, hátrányos megkülönböztetésről, a sárga csillag viseléséről, kijárási tilalomról, a gettóba költözésről, az erőszakról és a reményről szóltak, arról, hogy miként éli meg egy fiatal zsidó lány, hogy kitiltják a strandról „sötét múltjára való tekintettel”, hogy nem járhat egyetemre, mert „száz ok is szólt ellene”, hogy fél a háború végétől, vagy hogy miről szóltak a nagymamák meséi, akik sokkal sötétebben látták a zsidóság jövőjét.

Györgyit 1944. július elején több ezer sorstársával Auschwitzbe deportálták, a felszabadulást követő napokban végelgyengülésben hunyt el. Schweitzer Gyula 1945. október 20-án ezt írta:

„Szombathelyre nem megyek többé. Nincs Györgyi. Nevetése, hangja, kézszorítása, mozgása nincsen. Hiába tanítottam biciklizni, és ujjai hiába zongorázták el lelke mondanivalóit oly klasszikusan, kárba veszett. Hiába szerette a könyveket és gyűjtötte a kisalakúakat, a könyvborítékokat. Hányszor kinevettem ezért. Hiába tanult, hiába írta le, milyen lesz az esküvője, kofferban visszük majd haza. Nincs esküvő, és én lettem volna a vőlegénye.”

A kiállításon is hasonló történeteket ismerhetünk meg, erről a Zachor Alapítvány négy nagykövete, Mesterházi Ildikó, Szabó Ágnes, Kissné Fehér Judit, valamint Kiss Gábor mesélt, akik egyébként mindannyian itt végeztek az akkori Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolán.

Mint Mesterházy Ildikó mondta, az alapítvány a társadalmi emlékezetben létrejött civil oktatási szervezet, a célja pedig teljes mértékben kötődik azokhoz a mondatokhoz, amik korábban elhangzottak, ugyanis a személyes élettörténeteken keresztül próbálják közelebb hozni hozzánk a történelmi eseményeket és ezekből a személyes történetekből próbál főleg diákoknak és tanároknak szóló oktatási anyagokat készíteni. Ebben nagy segítségükre van a Dél-kaliforniai Egyetem Shoah Alapítványának vizuális történelmi archívuma, melyben rengeteg holokauszttúlélő személyes élettörténete megtalálható. Maguk a túlélők mesélnek ezeken a felvételeken, melyeket legelőször Spielberg kezdett el felvenni a Schindler listája című film forgatása kapcsán.

Szabó Ágnes abba avatott be, hogyan is születik meg egy ilyen alkotás.  A pályázatot idén tizedik alkalommal írták ki az auschwitzi tábor felszabadításának emlékére. Lényege, hogy egy-egy interjúrészletet hallgattattak meg gyerekekkel, ami egy-egy témát ölel fel. Utána a tanár segítségével kitalálják, átbeszélik a koncepciót és hogy milyen művészeti ágban fognak alkotni. Aktív tanárként mindannyian úgy gondolják, hogy a tankönyvekből meg lehet tanulni minden adatot, de a tanár feladata, hogy megmutassa a gyermekeknek, miben is tud különleges lenni.

Kiemelte, ez nem verseny, hanem egy bemutatkozási lehetőség a gyerekek számára. A Ludwig Múzeummal dolgozik együtt az alapítvány, ide hívják meg minden évben a résztvevőket, hogy bemutassák az alkotásokat, illetve átadják a jutalmakat. Idén 22 magyarországi és 4 határon túli településről érkeztek pályamunkák, összesen 226 alkotás 47 intézményből 135 diáktól.

Egyébként 2017 óta viszik különböző városokba a kiállítást, minden vásznon egy gyerek alkotása és neve, illetve a túlélő fényképe és rövid életrajza szerepel, illetve egy QR-kód, aminek segítségével meg is lehet hallgatni az interjúrészleteket, melyből ihletet merítettek a gyerekek.

Kissné Fehér Judit elárulta, jelenleg egy szombathelyi, oktatási célú, hat állomásos helytörténeti sétán dolgoznak, ami szeretnék, ha szeptember-október környékére el is készülne. Kiss Gábor hozzátette, a séta az iWalk nevet viseli, tehát okostelefon és internet is kell majd hozzá. Elárulta, a volt Centrum Áruháztól a Kanizsai Dorottya Gimnáziumig fog tartani és céljuk, hogy a diákokat és a felnőtteket is érzékenyítsék, 10 évestől 110 éves korig bárkinek ajánlják.

A kiállítás május 22-ig megtekinthető.

CzB

Fotó: Lutor Kata