A Pál utcaiak kiállnak a grundért

Molnár Ferenc (Budapest, 1878 – New York, 1952) világhírű színpadi szerzőnk 1906-ban vetette papírra ifjúsági regényét, melyet először folytatásokban közölt. Azóta félszáznál többször is kiadták itthon. Számtalan nyelvre lefordították. Itáliában, Lengyelországban, Japánban kötelező olvasmány, akárcsak a mi ötödik osztályosainknál. A zenés színpadi adaptáció ötlete Geszti Péteré volt, akinek a versei/szövegei még a korábbiaknál is eredetibbek, húsbavágóbbak. Dés László zenéje az eddigi kimagasló kompozícióinál is lélekemelőbb. A betétdalok többsége máris generációk hitvallása. Grecsó Krisztián „szöveg-átgyúrása” remekbe szabott kompozícióvá kerekedett. A Vígszínházban mindmáig bravúrral lehet csak jegyet szerezni az előadásokra.

Azt is sugallja az alkotás, hogy él egy kis nemzet, melynek szabadságvágya – 1848, 1956, továbbá 1989 után – mindmáig mérhetetlenül nagy. A kisemmizett, megalázott „nemecsek ernők” milliói bármire képesek azért, hogy kiálljanak az igazságért, a „grundjukért”. Szent dolog a hazaszeretet, a hősiesség, a rendíthetetlen hűség az ember(i)séghez, a szolidaritás, az együttérzés, a tolerancia, a becsület, a korrekt ellenfél tisztelete. 

Mindezekről is kérdeztük Réthly Attila rendezőt. „A Pál utcai fiúk történetét talán mindenki ismeri. Nem tekintenék ilyen történelmi távlatokba, éppen elég a hétköznapjaink eseményeivel megbirkóznunk. Ezt a mostani szombathelyi előadást zömmel a Színművészeti Egyetem negyedéves hallgatói játsszák, akik Máté Gábor tanítványai. Ahogy az SZFE teljes létét, autonómiáját, úgy ezt az osztályt is sújtja az a drámai helyzet, ami politikai nyomásra alakult ki az egyetemen. A képzésüket derékba vágja, a jövőjüket pedig teljesen ellehetetleníti a kialakult helyzet. Ez nem ismeretlen számomra, Kaposváron már átéltünk hasonlót, és a színpadon állnak olyan, már profi, felnőtt színészek is, akik a Kaposvári Egyetemen végeztek akkoriban, amikor Vidnyánszky az ő képzésüket is szétverte. Az egész próbafolyamatban két démonnal küzdöttünk folyamatosan. Az egyik, hogy az SZFE-s fiatalok helyzete elvonatkoztathatatlanul összecseng a molnári történettel, a jelen történelmi, színháztörténelmi pillanatával. Az EINSTAND az ő életükben kísértetiesen összevág a molnári EINSTANDDAL. Ezért óhatatlanul ezek az élmények-kérdések belefogalmazódnak a produkcióba. A másik: az állandó, egyre nagyobb fenyegetettséget jelentő járványhelyzet, ami szintén összezárta ezt a kis brigádot. Reméljük, hogy három nap múlva valóban eljutunk a bemutatóig.”

Hétfőn (október 5-én) este rögzítettük Réthly Attila gondolatait, aki A Pál utcaiak kapcsán még kifejtette: „Röviden úgy foglalnám össze ezt a történetet, hogy van egy különös iskolai közeg, egy fiúosztály, ami a mindennapi életében, a saját hétköznapjain és játékain keresztül, visszatükrözi azt a felnőtt világot, ami körül veszi őket, ez pedig egy nagyon csúnya világ, amit Molnár Ferenc nagyon pontosan ismert. Ebben a közegben elég csúnyán bánnak egy náluk kisebb emberkével, akit Nemecsek Ernőnek hívnak. Mint egyedüli közlegényt csicskáztatják háborús játékaik során, vagyis megjelenik tulajdonképpen az a fajta iskolai abúzus (visszaélés, bántalmazás – szp) nevű jelenség, ami mára, a XXI. századra már nem csak kiteljesedett, de az interneten is tarol. Ennek a kisemberkének az élete, sorsa, halála megtanítja a társait arra, hogy miként kellene élni. Kapnak egy esélyt, hogy örökre felszámolják a megosztottságot és hatalmi visszaéléseket.”

Szenkovits Péter  
Fotó: Nagy Jácint