A ráadásban ment el a pontszerzés
Az első játékrész nem hozott jó játékot: az ajkaiak birtokolták többet a labdát, gólt mégis a Hali szerzett: Molnár Rajmund távoli lövése a jobb alsó sarokban kötött ki.
A fordulás után azonban a házigazda jól cserélt, jöttek sorozatban a helyzetek, a mieink előtt egy lehetőség adódott, de azt Horváth Rajmund elpuskázta. Amikor már úgy tűnt, összejön a pontszerzés, az egykori Hali-játékos, Dragóner Filip bevitte a győztes találatot a Veszprém megyeieknek. Összességében az ajkaiak többet tettek a három pontért.
- Rossz meccset elveszíteni az utolsó percekben. Próbáltunk változtatni, lendületet adni a játékunknak, de a cseréink nem jelentettek igazi frissítést – mondta a Szombathelyi Haladás vezetőedzője, Michal Hipp.
Folytatás vasárnap délután 14.00 órától a Pécs ellen.
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.