A Real Madrid 20 millió euróért eladná Gareth Bale-t
A spanyol klub régóta szabadulni kíván Bale-től, már csak azért is, mert Zinédine Zidane vezetőedző jó ideje nem számít a játékosra, aki jelenleg is külön edz a csapattársaitól.
A madridiakhoz 2013-ban a Tottenham Hotspurtől érkezett walesi támadó szerződése csak 2022-ben jár le, miközben hetente körülbelül 660 ezer eurót kap, és a Mundo Deportivo című katalán sportlap szerint éppen ez az egyik nehézség, ami miatt nehéz távozásra bírni. Tudniillik amennyire vonzó lehet alacsony eladási ára, vagyis hogy ezen a szinten kevés pénzért megszerezhető, annyira gondot jelent igen magas fizetése.
Bale a spanyol bajnoki címet az FC Barcelonától elragadó Realban a legutóbbi szezonban csupán 16 mérkőzésen jutott szóhoz, akkor is rendre csereként, s mindössze két gólt szerzett. (MTI)
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.