km/óra
  2024.09.15., vasárnap  •  Enikő, Melitta napja
A Szent Vid kápolnában vette kezdetét a II. Asztalkő Fesztivál – Velemben a Csík zenekar muzsikált

A Szent Vid kápolnában vette kezdetét a II. Asztalkő Fesztivál – Velemben a Csík zenekar muzsikált

A Szent Vid-kápolnában ünnepi szentmisével, a Vox Savariae kiskoncertjével kezdődött a II. Asztalkő Fesztivál, este Velemben a Csík zenekar, majd a Sons Left Behind muzsikált.

Augusztus utolsó hétvégéjén rendezik meg a II. Asztalkő Fesztivált: Kőszeghegyalja művészeti, gasztronómiai és zenei fesztiválján gyönyőrű környezetben búcsúztathatjuk a nyarat.  A háromnapos rendezvény három településre épül: Bozsok, Cák és Velem ezen a hétvégén a pop-, folk- és jazz-zene, hazai legendás énekesek, tehetséges néptáncegyüttesek, népdalkörök műsorának ad helyet, de hagyományőrző mesterségek bemutatkozói, különleges hangszerek, szórakoztató színházi előadások, gyerekműsorok és gyermekfoglalkozások, könyvbemutató is várja az érdeklődőket. Nem maradhatnak el a helyi borászok és szolgáltatók előadásai, közkedvelt sportolókkal és zenészekkel pódiumbeszélgetéseken vehetünk részt Kőszeghegyalja három mesés helyszínén. 

A fesztivál a Szent Vid-kápolnában, szentmisével kezdődött, melyet  Fekete Szabolcs Benedek, a Szombathelyi Egyházmegye segédpüspöke celebrált -- közreműködött a Vox Savariae Ökumenikus Vegyeskar Lakner-Bognár Nóra karnagy vezetésével. A misét követően a vegyeskar kiskoncerttel ajándékozta meg hallgatóságát: elhangzott többek között Mendelssohn 42. zsoltár, az Ó,maradj vélem! Evangélikus ének, Bach Máté-passiójának zárótétele és az Örvendjetek az Úrnak! Című esti ének. Közreműködött Lakner-Bognár András orgonaművész, a Szombathelyi Egyházmegyei zeneigazgatója. 

Velemben este nyolc órakor a buszfordulónál felállított nagyszínpadon került sor a II. Asztalkő Fesztivál hivatalos megnyitójára: Dr. Kondora Bálint, a Vas Vármegyei Közgyűlés alelnöke, a a Vas Megyei Turizmus Szövetség elnöke  beszédében kiemelte  Stirling-villa felújítását, s azt, hogy a környék fejlesztésének célja, hogy ne csak az épületek szépüljenek meg, de azokat értékes tartalommal, programmal, rendezvényekkel is megtöltsék. Dr. Balázsy Péter vármegyei jegyző, Kőszeghegyaljáért Egyesület elnöke, a fesztivál alapítója és főszervezője hozzátette, közösségi programjaikkal, mint amilyen az Asztalkő is, a környék természeti szépségeit, épített környezetét szeretnék megmutatni az idelátogatóknak.

A Csík Zenekar koncertjére megtelt a nagyszínpad előtti tér: a zenekar a Dal a miénk című LGT-sláger feldolgozásával kezdett, majd régről ismert (mint a Csillag vagy Fecske) és új dalaikkal szórakoztatták a közönséget.

A nemrég felújított Stirling-villa melletti zöldterület is hamar benépesült: a pavilonokban kézműves sörök, borok, pálinka, hot-dog, kürtőskalács és a vásárok hagyományos ínyencségei kínálták magukat. A pénteki programot Velemben a Sons Left Behind zenekar koncertje zárta.

A fesztiválról korábban ebben az anyagunkban írtunk, a hivatalos oldal pedig itt érhető el. 

Tp

Fotók: Nagy Jácint

kapcsolódó cikkek
Requiem - Mozart gyászmiséje a VOX Savariae Ökumenikus Vegyeskar, a Güssingi Városi Kórus és a Savaria Szimfonikus Zenekar előadásában
Requiem - Mozart gyászmiséje a VOX Savariae Ökumenikus Vegyeskar, a Güssingi Városi Kórus és a Savaria Szimfonikus Zenekar előadásában
November elején három helyszínen hallhatjuk Mozart Requiemjét  a VOX Savariae Ökumenikus Vegyeskar, a Güssingi Városi Kórus és a Savaria Szimfonikus Zenekar előadásában. Az emberi lét végső értelmével, élet és halál drámájával foglalkozó művet, mely Mozart utolsó alkotása, Szombathelyen, Kőszegen és Güssingben hallhatja a közönség.
Tudunk egy irányba haladni - interjú Lakner-Bognár Nórával
Tudunk egy irányba haladni - interjú Lakner-Bognár Nórával
Kilenc évesen már orgonált egy istentiszteleten, később a karvezetés felé fordult. A szombathelyi Vox Savariae Ökumenikus Vegyeskar és a Güssingi Városi Kórus karnagya, a Szombathelyi Evangélikus Egyházközség korábbi kántora, emellett tanít a Paragvári Utcai Általános Iskola zenei tagozatos osztályaiban. Lakner-Bognár Nórával zenéről, tanításról, családról és a közeledő Requiem-koncertről beszélgettünk.
A Székesegyház orgonájánál: Lakner-Bognár András (interjú)
A Székesegyház orgonájánál: Lakner-Bognár András (interjú)
Péntek esténként orgonaszó szűrődik ki a Sarlós Boldogasszony Székesegyház hűvöséből: már javában tart a Martinus Orgonafesztivál. A hazai és külföldi orgonistákat bemutató program ötletgazdája Lakner-Bognár András – a Szombathelyi Egyházmegye zeneigazgatójával a székesegyházban beszélgettünk.
Asztalkő Fesztivál: zenekarok, néptáncegyüttesek, rengeteg program Kőszeg-hegyalján
Asztalkő Fesztivál: zenekarok, néptáncegyüttesek, rengeteg program Kőszeg-hegyalján
Három napon keresztül zajlik jövő hétvégén az Asztalkő Fesztivál. A Kőszeghegyaljáért Egyesület kezdeményezéséhez ezúttal három település csatlakozott: 12 helyszínen koncertek, bemutatók, előadások, könyvismertetők és gasztroudvar várja az érdeklődőket. Fellép Péterfy Bori és a Csík zenekar, érkezik Dragomán György és Szabó T. Anna.
címkék

Savaria Fórum 33. évfolyam 31. szám - 2024.09.13.
Savaria Fórum 33. évfolyam 31. szám - 2024.09.13.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Iskolajárat megy mától a Déli városrészről
A mai naptól iskolajárat közlekedik a 21-es járat előtt 5 perccel, 6:38-kor a Sport térről, írja közösségi oldalán a Blaguss Agora Hungary.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Hatalmas tűz pusztított Csönge térségében, éjfélre a lángokat sikerült megfékezni (frissítve)
Tegnap éjfélre sikerült megfékezni a lángokat Csönge térségében, több száz tűzoltó és önkéntes segédkezett az oltási és mentési munkálatokban. Az oltást a feltámadó szél is nehezítette. A lángok a közeli fenyőerdőt is elérték, a tűzzel érintett terület nagysága estére elérte a kétszázötven hektárt.
Óriási tűz pusztít a Kemenesalján - videókkal, fotókkal
Hatalmas területen, mintegy 250 hektáron tombol a tűz csütörtök délelőtt óta Vönöck-Kenyeri-Csönge térségében. A legmagasabb fokú, 5-ös riasztással, nagy erőkkel a helyszínen dolgozó tűzoltóknak több területet fel kellett adniuk, mert a lángok lakott részek felé közelítettek. Csönge határában egy sertéstelep került veszélybe, a hatalmas füst 50 kilométerről is látszik.
Itt az összefoglaló videó a brutális csöngei tűzvészről
A hatalmas, Kenyeri-Vönöck-Csönge térségében pusztító tűzben két nap alatt közel 250 hektár égett le, a károk összesítésée csak ezután kezdődhet meg. Az utómunkákon jelenleg is több tűzoltó egység dolgozik. A 112Press.hu készített drónos összefoglaló videót a példátlan tűzvészről.
legfrissebbek
Horváth Zoltán Emléktorna: harmadik lett a Falco
A harmadik helyért játszhatott a Falco kosárcsapata a Horváth Zoltán emléktornán, miután pénteken hosszabbításban kikapott a német Rasta Vechta együttesétől.
Az elmúlt két napban 10-15 Celsius-fokkal esett vissza a hőmérséklet
Az elmúlt két napban 10-15 Celsius-fokkal esett vissza a hőmérséklet a hét elejéhez képest – közölte a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán szombaton.
Aki teheti, ne induljon útnak Vas megyében az erős szél miatt!
Szombaton délben ülésezett a Vas Vármegyei Területi Védelmi Bizottság operatív munkacsoportja Szombathelyen a Megyeházán, derül ki abból a videóból, amit a Vas Vármegyei Kormányhivatal közösségi oldalára töltöttek fel. Ebben azt kérik, hogy ma késő délutántól, aki teheti, ne induljon útnak az erős szél miatt.
Edzőmérkőzéssel hangolódnak a pingvinek a bajnoki szezonra
A visszaszámlálás elkezdődött, a hétvégén Szombathelyen is elindul a 2024-25-ös jégkorong bajnoki szezon, olvasható a Szombathelyi Pingvinek Jégkorong Klub közleményében.
A bizonytalan előrejelzés nehezíti az árvíz elleni védekezési felkészülést
A ciklon gyors változása megnehezíti a csapadékmennyiség előrejelzését, a vízügy ennek ellenére nagy erőkkel folytatja a felkészülést az érkező árhullámok elleni védekezésre. Mosonmagyaróvár védelmében a Lajta-szükségtározó megnyitását is előkészítik szakembereink. Az Országos Műszaki Irányító Törzs mai ülésére a társszervek képviselői is meghívást kaptak, hogy egyeztessenek a vízüggyel, hogy ha szükség lesz rá, hogyan tudnak segíteni az árvízvédelmi munkában, áll az Országos Vízügyi Főigazgatóság közleményében.