„A társadalom kapuőrei”: önkénteseket toboroz a Lelki Elsősegély Telefonszolgálat szombathelyi stábja

– 34 éve a Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetsége (LESZ) munkatársaként dolgozol, 2016 januárjától a szombathelyi szolgálat vezetőjeként. Hogyan kanyarodott ide az utad?
– Az Alföldről költöztem Szombathelyre, ide mentem férjhez: mikor 1986-ban meghalt az édesanyám, s nem volt körülöttem a nagycsalád, nehéz volt a gyászfeldolgozás. Abban az évben indult a városban a telefonos lelki elsősegély-szolgálat. Lementem a lakótelep telefonfülkéjéhez, de végül nem telefonáltam, hanem lassan megbirkóztam a veszteséggel. Akkor jöttem rá, hogy vannak megoldási stratégiáim, amikkel másokon is segíthetek – négy év múlva jelentkeztem a szolgálathoz. Dr. Cseresnyés János pszichiáter, neurológus főorvos, aki a kezdetektől irányította a szombathelyi központot, 2015 decemberében adta át vezetői stafétát.

– Miben speciális ez a segítségnyújtási forma a többi, Magyarországon elérhetőhöz képest?
– Dr. Buda Béla pszichiáter – aki számtalanszor publikálta a telefonos segítőmunka nélkülözhetetlen szerepét – fogalmazott úgy, hogy a telefonosok a társadalom kapuőrei. Mindenféle problémával lehet hozzánk fordulni, alapszabályunk az anonimitás mind az ügyelő, mind a hívó részéről, és nem kevésbé fontos, hogy ingyenes és állandóan elérhető a szolgáltatás. Bárki bármikor betelefonálhat és őszinte lehet névtelenül, ha olyan hangot hall a telefonban, ami elnyeri a bizalmát. Orvost, pszichiátert ma is nehezen keresnek fel az emberek: ott meg kell jelenni, időpontot kell kérni, s attól is félnek, hogy bélyeg kerül rájuk.

– Kik kérnek jellemzően segítséget a szolgálattól? A járvány, a válságok lelki, mentális hatása még bőven tart.
– A serdülőkor problémáitól a fiatal felnőttekén át családi, időskori gondokig sok mindennel keresnek meg minket. Jellemzően a középkorú férfi hívónk a több – talán a nőknek gazdagabb megoldáskészlete van. A domináns hívó ok a magány, az elszigetelődés. A Covid következményeit most is érezzük: megdöbbentő, hogy tizenévesek küzdenek pánikproblémákkal, magányosodással. A hívások száma drasztikusan nem ugrott meg, de több a súlyos eset. Az elmúlt fél évben havonta volt krízishívásunk (öngyilkossági szándékkal hívó fél hívása, a szerk.), ez országos szinten napi egy hívást jelent. A járvány alatt megfordult az érdemi és az inadekvát hívások aránya is – az előbbiek javára.

– Honnan állapítja meg az ügyelő, hogy valóban krízishívással van dolga?
– Tanuljuk a segítő beszélgetést: a hívó szavai mellett a hangszínre, a háttérhangra is figyelünk – néha úgy képzelem magunkat, mint a tündéket, hegyes, mindenre figyelő fülekkel –, ami csak úgy megy, ha előtte „lelkileg bemosakodunk”, ráhangolódunk a hívóra, és minden egyebet kizárunk. Akkor is, ha nekünk is vannak (kinek ne lenne?) gondjaink, vagy éppen mi is elszenvedői vagyunk egy válsághelyzetnek. A telefonszolgálatok kimondottan a krízishívások miatt alakultak meg: abban nekünk nagyon pengének kell lennünk. Volt, hogy Covid-osztályon dolgozó nővér hívott minket teljesen kimerülve, a fürdőkádból, arra készülve, hogy fölvágja az ereit. Hála az ügyelőnek, nem tette meg.

– Honnan tudjátok egy hívás végén, hogy az sikeres volt-e?
– Kell, hogy érezzük. A krízishívás átlag 60-70 perce alatt meg kell találnunk azt a fordulópontot, mikor a hívó befelé irányuló agresszióját kifelé tudjuk fordítani. De azt is érezzük, ha ez nem sikerül. 112-t csak akkor tudunk a hívóhoz küldeni, ha ő beleegyezik, és megadja nevét, címét. Ilyenre, és az ellenkezőjére is van példa.

– Nagyon kevesen dolgoztok jelenleg a szombathelyi csapatban, október 31-ig leendő önkénteseket toboroztok.
– 23–65 éves korig várjuk a jelentkezőket (minimum követelmény az érettségi), akikre interjú, egy 90 órás tréning, laborgyakorlat és vizsga vár. A telefonos elsősegély önkéntes tevékenység, mindenki a munkája mellett végzi, minimum havi két (12 órás) ügyeletet vállalva. Érdeklődni a telehumanitas@gmail.com e-mail címen, napközben pedig a 06 20 228 5006 telefonszámon lehet.

– Mi segíti és motiválja nap mint nap az ügyelőt, hogy odaüljön a telefon mellé?
– Alapvetően annak a tapasztalata, hogy szükség van ránk. Kéthetente esetmegbeszélésen,  szupervízión veszünk részt, ami nélkülözhetetlen ehhez a munkához. Régiós szakmai találkozók is fejlesztik a tudástárunkat. Fontosak a stábok számára az évente megszervezett tréningek a csapatépítőtől a kiégés megelőzését megcélzókig. Az Országos Találkozókon fantasztikus érzéssel tölt el több száz embert egy támogató csapathoz tartozás: a segítés által mindannyian óhatatlanul egy személyiségfejlődésen megyünk át. Ez az önkéntesség egyik bónusza!

Tar Patrícia

Fotó: Nagy Jácint