Adventi vásár Szombathely 2024 – Fellobbant a szeretet lángja
„A hittel, reménnyel és az örömmel teli várakozás után elérkeztünk az adventi koszorú negyedik gyertyájának ünnepi meggyújtásához, amely a szeretetet szimbolizálja. Talán nem véletlenül: az adventi időszakban ahogyan egyre közelebb kerülünk a karácsonyhoz, úgy nő a szívünkben és lelkünkben is a szeretet. Csitáry-Hock Tamás író a következőket mondta erről az időszakról: A karácsony nem csak egy nap, nem lehet csak egy nap és nem múlik a huszonnegyedik óra leteltével. Mert a karácsony egy érzés. A szeretet érzése” – köszöntötte az adventi koszorú negyedik gyertyájának ünnepi gyertyagyújtásán jelenlévőket az önkormányzat nevében, Kéner Balázs, Polgármesteri Kabinet kommunikációs vezetője.
A hagyomány szerint a gyertyagyújtást ezúttal is egyházi szertartás előzte meg, az ünnepi szertartást Hancz Gábor Tamás premontrei szerzetest, a Premontrei Rendi Szent Norbert Gimnázium igazgatója tartotta.
„Adventet ünneplünk, valakire várunk, hogy szent kegyelmével a bűntől szabaduljunk. Bánattal, de hittel várjuk segítséged, hogy tiszta lélekkel köszönthessünk téged” – kezdte, majd hallhattuk az advent negyedik vasárnapjához kapcsolódó evangéliumi szakaszt.
A szertartást követően dr. Horváth Attila alpolgármester meggyújtotta az adventi koszorú negyedik gyertyáját az ünnepi díszbe öltözött Berzsenyi téren.
CzB
Fotó: Bonyhádi Zoltán
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.