km/óra
  2024.12.03., kedd  •  Ferenc napja
Agresszív és türelmetlen sofőrök, gyorshajtás, büntetőfékezés – így közlekednek a magyarok a buszsofőrök szerint

Agresszív és türelmetlen sofőrök, gyorshajtás, büntetőfékezés – így közlekednek a magyarok a buszsofőrök szerint

Az elsőbbségadás figyelmen kívül hagyásával, vezetés közbeni telefonálással, gyorshajtással, büntetőfékezéssel, agresszivitással és türelmetlenséggel is veszélyeztetik az autósok egymást, valamint a közösségi közlekedési járművek vezetőit és utasait – erősítette meg a közismert tényeket az a nem reprezentatív felmérés, amelynek segítségével a Volánbusz azt szerette volna megtudni, hogy milyennek látja a hazai közlekedési kultúra színvonalát több mint 10 ezer autóbusz-vezetője.

Volánbusz az önkéntes válaszadáson alapuló kérdőíves felmérést A Közlekedési Kultúra Napjához kapcsolódva, 2024. április 10. és május 3. között tartotta autóbusz-vezetői körében. A vállalat munkatársai évente több mint 16 millió, egy átlagos munkanapon pedig mintegy 55 ezer helyi és helyközi járaton tapasztalják meg, hogy melyek ma a legégetőbb közlekedési problémák a hazai utakon. A társaság kíváncsi volt arra is, hogy munkavállalói szerint utasaik betartják-e a kulturált közlekedés szabályait. Az online kérdőívet több száz buszvezető töltötte ki.

A válaszadók 35 százaléka az elsőbbségadás figyelmen kívül hagyását tartja a legkomolyabb szabálysértésnek. Negyedük szerint a gyorshajtás, közel 23 százalékuk szerint pedig a vezetés közbeni telefonálás a legsúlyosabb kihágás. A munkatársak bő 15 százaléka szerint a napjainkban sajnos egyre többször tapasztalható büntetőfékezés jelenti a legégetőbb problémát.

Az autóbusz-vezetők több mint fele veszélyesnek tartja a buszsáv elfoglalását és az indokolatlanul lassú haladást, míg a levillogást és a dudálást kevésbé jelentős veszélyforrásnak látják. Tapasztalataik szerint a legkomolyabb közlekedésbiztonsági problémák közé a jobbkéz-szabály figyelmen kívül hagyása, a gyorshajtás, a nem megfelelő követési távolság, a figyelmetlen előzés, valamint az irányjelzés nélküli sávváltás vagy kanyarodás tartozik. A legnagyobb kockázatot az autóbuszok elé való bevágásban és a büntetőfékezésben látják a kollégák.

A társaság buszvezetőinek mintegy kétharmada naponta találkozik agresszív járművezetőkkel az utakon, további 35 százalékuk pedig hetente többször. Mindössze 0,33 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy sosem szembesül ezzel a problémával a közlekedésben. A válaszadó munkatársak több mint fele szerint a közlekedési szabályokat figyelmen kívül hagyó vezetés ma már mindenhol jelen van, út- és településtípustól függetlenül. Bő egyharmaduk úgy véli, hogy főleg a városokban tapasztalható az agresszív vezetési stílus.

A kollégák válaszai cáfolják a sztereotípiát, amely szerint általában a gyorsabb és drágább járművek vezetői közlekednek szabálysértő módon. Az autóbusz-vezetők mintegy háromnegyedének tapasztalata az, hogy az agresszív vezetési stílus független a jármű árától és teljesítményétől, és egyetértenek abban, hogy az ilyen magatartás komoly veszélyforrás.

Nem meglepő, hogy a válaszadó munkatársak több mint kétharmada szerint a szabálysértő közlekedés fő oka a türelmetlenség, az viszont érdekes, hogy a volánbuszos járművezetők döntő többsége, több mint 86 százaléka szerint a magyarok erőszakosabban vezetnek, mint a külföldiek.

A kérdőívet kitöltők közel kétharmada szerint régen sokkal kulturáltabban vezettek az autósok, 35 százalékuk viszont úgy gondolja, korábban sem volt sokkal jobb a közlekedési morál, csak kevesebb jármű közlekedett az utakon.

Bár az emlékekben sokszor megszépülnek a múltbeli tapasztalatok, mégis sokatmondó, hogy a kollégák több mint 94 százaléka szerint régen az utasok szabálykövetőbbek és türelmesebbek is voltak, mint napjainkban. Ugyanakkor árnyalja a képet, hogy a válaszadók csupán 58 százaléka véli úgy, hogy az utasok korábban sokkal jobban megbecsülték az autóbuszokat, 37 százalékuk szerint az utazók régen és manapság sincsenek tisztelettel az őket szállító járművek iránt. Pedig a munkavállalók túlnyomó része egyetért abban, hogy – a MÁV-VOLÁN-csoport jármű-fiatalítási programjának is köszönhetően – mára sokkal jobbak lettek az utazási feltételek és sokkal színvonalasabbak a járművek.

Az utasok magatartásával kapcsolatban a szemetelés jelenti a fő problémát a Volánbusz munkatársainak tapasztalatai alapján. Ezt követi a hangoskodás és az ittas állapot. Ritkábban, de sajnos a kelleténél többször szembesülnek a kollégák üléskárpitba nyomott rágógumival, a járművet beszennyező ruházattal vagy akár szándékos rongálással is. Ugyanakkor az esetek több mint 70 százalékában találkoznak az utazási szabályokat betartó, udvarias utasokkal.   

A MÁV-VOLÁN-csoport lehetőségei függvényében mindent megtesz annak érdekében, hogy egyre korszerűbb, színvonalasabb, kulturáltabb, biztonságosabb szolgáltatások és járművek álljanak utasai rendelkezésére. A Közlekedési Kultúra Napján a vállalatcsoport hangsúlyozza: a közlekedés valamennyi résztvevőjének együttműködésére van szükség ahhoz, hogy biztonságos és kulturált körülmények között utazhassunk. Legyünk végre valódi társak a közlekedésben! – írja a közlemény.

 

Fotó: Volánbusz Zrt.

Savaria Fórum 33. évfolyam 42. szám - 2024.11.29.
Savaria Fórum 33. évfolyam 42. szám - 2024.11.29.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Adventi vásár Szombathely 2024: Itt a teljes program!
November 22-én, pénteken hivatalosan is megnyílik a szombathelyi adventi vásár. Egészen december 23-ig vár kicsiket és nagyokat az ünnepi fényekbe öltözött Fő tér a már hagyományosnak számító elemekkel és természetesen sok izgalmas újdonsággal is.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
Idén is óriásit csatáztak a szombathelyi elsős középiskolások a városi gólyaavatón
November 28-án, csütörtökön délután tartotta meg a XII. városi gólyaavatót a szombathelyi diákönkormányzat. Ezúttal az Arena Savaria kiscsarnokában mérte össze tudását tíz iskola csapta, közülük pedig az ELTE Bolyai Gimnázium került ki győztesen.
Dr. Varga Adrienn gyermekorvos Szombathely rendelési idő
Dr. Varga Adrienn gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
legfrissebbek
Lemondott az Országos Bírói Tanács elnöke
A szombathelyi származású Szabó Péter, az Országos Bírói Tanács (OBT) elnöke azok után jelentette be lemondását, hogy bizalmatlansági indítványt nyújtottak be ellene a testületben az igazságügyi reformmal összefüggő bírálatok miatt. Szabó ugyanakkor továbbra is tagja marad az OBT-nek.
Mercedes és Ford karambolozott Gagarin út és a Szent László király utca kereszteződésénél
A balra kanyarodó jármű vezetője nem vette észre a szemből érkező gépkocsit és a két autó összeütközött, elfoglalva az úttest nagy részét. Kisebb torlódás alakult ki kedden délután, tudósít a 112Press.hu.
Elvitték az illegális hulladékot a zanati felüljáróról
Elszállította a SZOVA a Zanat határában lerakott illegális hulladékot. Kiderült ugyanis, hogy bár a tulajdoni lapon ez nincs feltüntetve, a terület kezelője a szombathelyi önkormányzat. Platós autókra pakolták fel a szemetet és a Körmendi úti hulladékudvarba vitték.
Politikatörténeti suttyóság a Fidesz kommunikációs igazgatójától
Menczer Tamás, a kormánypárt kommunikációs vezetője Magyar Péter pécsi gyermekotthon látogatós körútjára érkezett emberkedni. Példátlan performansz a hazai politikatörténetben, Megafon-szinten mozgó, 20 centiről keménykedő Menczerrel, éneklő és büdösszájúsozó Magyar Péterrel.A politológus szerint ilyen kocsmai szintű, "gyere ki a hóra" fellépést szándékosan még soha nem produkált magyar politikus.
197 földmozgást regisztráltak a Kárpát-medencében novemberben
Novemberben 197 földmozgást regisztrált a Kárpát-medencében a Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriuma.