km/óra
  2024.12.04., szerda  •  Borbála, Barbara napja
Állami segítséggel kerülnek pontyok a folyókba, tavakba

Állami segítséggel kerülnek pontyok a folyókba, tavakba

800 millió forint kormányzati támogatással a MAHAL kezdeményezésére rendkívüli pontytelepítés indult az állami vizekbe. Mivel a koronavírus okozta veszélyhelyzet miatt bezártak a vendéglátóhelyek, szállodák és halboltok, összesen 1200 tonna háromnyaras ponty maradt a termelőknél. Az Agrárminisztérium úgy segített a helyzeten, hogy egy terven felüli telepítési programban ezek a halak kikerültek a folyókba, tavakba.

 

Tógazda Halászati Zrt.-nek összesen 130 tonna hala ragadt benn az értékesítési nehézségek miatt. Szabó Zoltán főagronómus kiemelte, hogy főleg a koronavírus-helyzet miatt maradt ennyi a telepen, mivel az összes vendéglátóipari egység, szállod bezárt. Beszállítói nagy üzletláncoknak, halboltoknak, ezek is bezártak, a feldolgozók is minimális kapacitással üzemelnek. És ez a hal jelenleg a magyar fogyasztók felé nem fogy el, és ezért maradék készletként keletkezett.


A medencékbe az őszi és kora tavaszi időszakban a termelőtavakból halásszák be a halat, amit normál esetben tovább is szállítanak a felvásárlóknak - ez most elmaradt. A telelőtelep puffertározóit mielőbb le kell üríteni, mert már nem ideális a halak számára. Ezek a pontyok még bőven alkalmasak a szállításra és a telepítésre.


Az állami beavatkozás nagy segítség a termelőknek. Szabó Zoltán szerint ez nagyon jól jött, mert ez a hal elég rosszul érzi magát, szűk helyen van, ezeken a telelőtelepeken télen tudnak igazán halat tárolni, nyáron túl kicsik ahhoz, hogy a hal normális körülmények között életben maradjon.


Az 1,5 és 3 kiló közötti pontyok között van tükrös, pikkelyes és sudár típusú is. Fogyasztási értékük kiváló, és kondíciójuknak köszönhetően a  horgon is jól küzdenek majd. Miután gondosan lemérik, a hal a szállítójármű vízzel teli kádjaiba kerül. Mindezt a MOHOSZ munkatársai szigorúan ellenőrzik, ahogy azt is, valóban eljut-e a szállítmány a kijelölt vizekbe.


Csizmár Erika, a MOHOSz igazgatója elmondta, hogy összesen 29 haltermelőtől történik haltelepítés az egész országban. Alapkövetelmény volt, hogy állami fenntartású horgászvizekbe történjenek telepítések. Összesen 350 horgászszervezetet érint és mintegy 400 telepítési pontot. A szövetségek nagyon pozitívan fogadták, hiszen most nulla forint befektetéssel közel 1200 tonna mennyiségű hal kerül a hazai vizekbe a horgászok nagy örömére.


Vas megyébe 22,5 tonna ponty érkezett, ennek nagyjából a fele, 12,7 tonna a Rábába került, ami óriási mennyiség az eddigiekhez képest.


Mesterházy József, a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége halgazdálkodási vezetője hozzáfűzte, hogy az állami vízfolyások duzzasztott szakaszai és néhány állami tulajdonú, szövetségi kezelésben lévő állóvizek kapnak ezekből a háromnyaras pontyokból. A megyében korábban a teljes Rába-szakaszra telepített pontymennyiségnek a háromszorosa érkezik majd, és az állóvizek, a kisvízfolyások duzzasztott szakaszai is jelentős mennyiségű háromnyaras pontyot kapnak. A Rába folyón Alsószölnök, Szentgotthárd, Csákánydoroszló, Körmend, Ikervár nagyon jelentős telepítést kap, illetve a nicki szakasz is várja a vadvízi horgászokat.


A Kerka, a Marcal, a Csörnöc, a Pinka, a Kis-Rába, a Kéthatár- és a Rábasömjéni-tó is bőven kapott pontyot. A sporthorgászati célt szolgáló, kedvelt versenyhelyszínként ismert lukácsházi Abért-tóba pedig 25 mázsa került. A szövetségnek vállalniuk kellett, hogy teljesítik az állami vizeken a két- illetve háromnyaras pontyokra vonatkozó haltelepítés tervük 80 százalékát, különben vissza kell fizetni a most kapott támogatást. Ám a mostani intervenciós halasításnak köszönhetően az állami vizekre idén már kevesebbet kell költeniük, így több juthat saját forrásból az önkormányzati és szövetségi horgászvizek telepítésére. A mostani halasítást követően nem rendeltek el tilalmat, ezek a pontyok azonnal horgászhatók.

Savaria Fórum 33. évfolyam 42. szám - 2024.11.29.
Savaria Fórum 33. évfolyam 42. szám - 2024.11.29.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Adventi vásár Szombathely 2024: Itt a teljes program!
November 22-én, pénteken hivatalosan is megnyílik a szombathelyi adventi vásár. Egészen december 23-ig vár kicsiket és nagyokat az ünnepi fényekbe öltözött Fő tér a már hagyományosnak számító elemekkel és természetesen sok izgalmas újdonsággal is.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
Idén is óriásit csatáztak a szombathelyi elsős középiskolások a városi gólyaavatón
November 28-án, csütörtökön délután tartotta meg a XII. városi gólyaavatót a szombathelyi diákönkormányzat. Ezúttal az Arena Savaria kiscsarnokában mérte össze tudását tíz iskola csapta, közülük pedig az ELTE Bolyai Gimnázium került ki győztesen.
Dr. Varga Adrienn gyermekorvos Szombathely rendelési idő
Dr. Varga Adrienn gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.