km/óra
  2024.12.22., vasárnap  •  Zénó napja
Augusztus 20.: megkezdődött a Szent István-napi ünnepségsorozat

Augusztus 20.: megkezdődött a Szent István-napi ünnepségsorozat

Változatos és izgalmas programokkal várják a látogatókat a Szent István-napi rendezvénysorozat szervezői a nemzet fővárosában: a szombaton kezdődő négynapos, ingyenes fesztiválon a zenei, gasztronómiai és kulturális események célközönsége mellett a családi, illetve gyerekprogramok iránt érdeklődők is megtalálják a számukra legkedvesebb időtöltést.

 

A közlemény szerint mintegy húsz rendezvényhelyszínen több mint száz program közül válogathatnak azok, akik Budapesten ünneplik Magyarország születésnapját.


A népszerű magyar zenekarok koncertjei mellett hangulatos bárzenével és igazi komolyzenei ínyencségekkel is találkozhat a közönség, a gasztronómia szerelmesei pedig végigkóstolhatják a Kárpát-medence legizgalmasabb ételeit.


A gyermekes családok számára kézműves foglalkozások, cirkuszi játszóház, bábszínházi produkciók és bemutatók teszik felejthetetlenné idén az államalapítás ünnepét, de az irodalmi és művészeti beszélgetések kedvelői sem maradnak tartalmas kikapcsolódási lehetőségek híján - írták.        


Immár negyedik éve várja a komolyzene és a jazz rajongóit az oázisnak számító Panorama Classical a Gellért-hegyen, a Filozófusok kertjében. A háromnapos idilli pikniken fellép többek között a Danubia Szimfonikus Zenekar, amely egy nagy filmzenepárbajt megidézve olyan ismert filmek zenéit tűzte műsorára, mint az Egy asszony illata, a Volt egyszer egy Vadnyugat vagy a Star Trek.


A Tabánban könnyűzenei programok lesznek: megelevenedik a múlt, a Retro Tabánon ugyanis a 70-es, 80-as és 90-es évek olyan népszerű előadói és zenekarai mozgatják meg a közönséget, mint a Back II Black, a Dinamit, az EDDA Művek, Hevesi Tamás, a Roy & Ádám Trió, a Takáts Tamás Blues Band vagy a TNT.


A közlemény szerint egyedülálló zenei élményben lehet részük mindazoknak, akik a 2024-es Szent István-nap rendezvénysorozaton is a Road Movie Live színpad zenei kínálatát választják. Augusztus 19-én és 20-án a Műegyetem rakparton immár negyedik alkalommal találkozhatnak népszerű magyar zenészekkel, akik koncertrepertoárjukra olyan dalokat is felvettek, amelyekben egy-egy hazai régió, város vagy épület ihlette történetet mesélnek el.


Az Erzsébet téren augusztus 19-én és 20-án exkluzív elektronikus zenei fesztivál várja az érdeklődőket, ismert magyar DJ-k mellett 360 fokos fotózás, tűzzsonglőrök és festőprogramok teszik különlegessé az eseményt. A kiemelt fellépő Metha és Peter Makto lesz - közölték.


A Vigadó téri rendezvényhelyszín programjai minden estére változatos élményeket tartogatnak, és egyszerre szólnak a klasszikus bárzenei hagyományokhoz vonzódó közönséghez, illetve azokhoz, akik új, izgalmas zenei utazásra vágynak.


Ingyenes koncertet ad a Mandoki Soulmates augusztus 18-án a Szent István-bazilikánál: a már megszokott zenei élmények mellett friss szerzeményekkel is várják a rajongókat.


A magyaros ízeket és a népi hagyományokat kedvelők számára kihagyhatatlan program a minden évben megrendezett Csárdafesztivál, ahol a vendégek nemcsak kedvenc hazai ételeikkel találkozhatnak, hanem autentikus néptáncbemutatókon és népzenei koncerteken is részt vehetnek.


A közlemény szerint a Szent István-nap közkedvelt helyszíne a Magyar Ízek Utcája, amely a Kárpát-medence gazdag gasztronómiai és kulturális örökségét hivatott bemutatni. A Várkert Bazárban az idén a gyógyító növényeket, fűszereket, ételeket, italokat és ezek jótékony hatásait ismerhetik meg az érdeklődők.


Ugyancsak itt érhetők el az idei díjnyertes finomságok: a Szent István-napi kenyér és innovatív kenyér, valamint Magyarország tortája, a Mákvirág és Magyarország cukormentes tortája, a Zöld Málna - tették hozzá.


A szervezők szerint idén is a látogatók kiemelt érdeklődésére tarthat számot a Szent Jobb- és az Aranyvonat-kiállítás az Alkotmány utcában. Az 1938-ban, Szent István halálának 900. évfordulójára készített vonatszerelvény rekonstrukciója egy interaktív történelmi kalandozás helyszíne, ahol a látogatók részesei lehetnek a Szent Jobb országjáró körútjának, és megtudható, mit jelentett a nemzeti összetartozás egykor és ma.


A magyar divat- és dizájnvilág legtehetségesebb képviselői várják a Szent István-nap vendégeit a Divat & Design Fesztiválon, a Millenáris Parkban. A fesztivál célja, hogy egy hangulatos, inspiratív közösségi teret hozzon létre, ahol a család minden tagja megtalálhatja a számára legérdekesebb programot - fűzték hozzá.


A Hősök Útján a magyar történelem legemlékezetesebb pillanatai elevenednek meg: a Tóth Árpád sétányon hagyományőrző csoportok és színészek közreműködésével izgalmas múltbéli jeleneteket élhetnek át a látogatók.


A Szent István-napi gyermekprogramok központja idén is a Városliget, a Varázsligeten megelevenedik István király udvara és Csukás István mesehőseivel is találkozhatnak a kicsik.


A herceg- és hercegnőképző programok mellett interaktív meseelőadások, kézműves foglalkozások és különböző tematikus kiállítások garantálják a felhőtlen szórakozást - írták.


A budai Várban megrendezett Mesterségek Ünnepe az ország egyik legnagyobb népművészeti fesztiválja, amely az egész család számára különleges élményt kínál.


Aki egy könnyed, mégis élménydús sétára vágyna, megteheti a Városok Sétányán, ahol Magyarország minden városának zászlajával és érdekes információkkal találkozhatnak az érdeklődők, ezáltal felfedezhetik hazánk városainak és a határon túli magyar településeknek a sokszínűségét - írták.


Az ünnepségsorozattal kapcsolatos részletes információk megtalálhatók a folyamatosan frissülő szentistvannap.hu weboldalon, valamint a Szent István Nap mobilapplikációban - jelezték a szervezők. (MTI)


Illusztráció: pixabay.com

címkék
Savaria Fórum 33. évfolyam 45. szám - 2024.12.20.
Savaria Fórum 33. évfolyam 45. szám - 2024.12.20.
tematikus oldalak