Augusztusban sem lesz Budapesten Vizes EB, jövő május lehet az új időpont
Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke a mai napon elmondta, idén augusztusban sem reális megrendezni a Vizes Európa-Bajnokságot, így vélhetően jövő májusban kerül sor az eseményre a magyar fővárosban. Hozzátette, már akkor sem volt jó az új, augusztusi időpont, amikor kihirdették, bár kétségtelen, nem egy fix dátum volt, csak egy elképzelés, később pedig szóba került egy esetleges novemberi időpont is.
Az elnök kijelentette, várhatóan novemberben rendezik az európai szövetség (LEN) kongresszusát, akkor határozzák meg hivatalosan az új dátumot.
Az Európai ÚszóSzövetség (LEN) március 20-án jelentette be, hogy az úszók, szinkronúszók, nyíltvízi úszók és műugrók május 11-24-re tervezett versenyét augusztus 17. és 30. között rendeznék meg. Paolo Barelli elnök már akkor jelezte, a magyarországi szervezőkkel megállapodtak, hogy legkésőbb május végén, június elején tárgyalnak arról, hogy az új időpontban sor kerülhet-e az eseményre.
Wladár Sándor csütörtökön arról is beszélt, hogy több mint hathetes kihagyás után hétfőn 69 felnőtt és utánpótlás válogatott úszó „rendkívül fegyelmezetten, a szabályokat és a járványügyi előírásokat betartva” újrakezdte a medencés edzéseket a Duna Arénában és Balatonfűzfőn.
„Az úszósport olyan hátrányba került az egész világon, hogy több hónapra visszavetheti az olimpiai felkészülést” – vélekedett a sportvezető.
Az elnök azt is elmondta, elképzelésük már van, de tervük még nincs arról, mikor rendezhetnek ismét versenyeket Magyarországon, ezt a járványhelyzet alakulásától teszik majd függővé. A jelenlegi állás szerint a rövidpályás világbajnokság előtt egy hónappal, azaz november közepén lenne a felnőtt országos bajnokság, azt követően pedig az utánpótlás országos bajnokságok. Hogy ezekre nézők előtt, vagy zárt kapuk mögött kerül sor, ez egyelőre bizonytalan.
„Leginkább szakmai alapon fog folyni a verseny, a pontok után nem fognak pénzt kapni az egyesületek. Azt kell majd felmérni, hogy a hosszú hónapok kihagyása hogyan befolyásolta a magyar úszósport életét” – hangsúlyozta a szövetség elnöke.
Fotó: MTI/Máthé Zoltán
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.