Az első karnevál és a hatalom

Többek közt rosszallólag említette a Claudius császár városalapítására való megemlékezést: „…Megünnepeljük jelmezes felvonulással, nagy szeptemberi (???) karnevállal az éppen kéznél lévő 1920. évfordulót”. Ezután a cikkíró kifejti, hogy sokkal nagyobb szükség volna például a Tolna megyei Berecskán járdára…

Fel szeretném hívni a figyelmet arra, hogy a Savaria karnevál mennyire élen járt   Magyarországon a települési ünnepek sorában: Kádár János első, 1968-ig tartó, drill korszakának kellős közepén legelsőként lépett fel erősen lokálpatrióta rendezvényével, amelyen a pártszékház és a megyei tanács épületének árnyékában felállított emelvényről Sinkovits Imre e szavakkal kezdte ünnepi beszédét: …Kegyesen néznek le ránk az istenek…

A híres debreceni virágkarnevál például – egy 1900-as esemény felújításával – 1966-ban, a másik korai hagyományos rendezvény, a Nagyvázsonyi Lovas Napok az 1960-as évek végén, a híres Egri Várjátékok rendezvénysorozata pedig csak az 1990-es évek közepén indult!

Bán József, a Nagy Lajos gimnázium kitűnő földrajz-történelem szakos tanára reagált a Magyar Nemzet szocialista öntudattól túlfűtött cikkére. Többek közt az alábbiakat fogalmazta meg:

„Az ünnepség megrendezésének egyik fő célja éppen az volt, hogy még jobban megismerjük, és ezáltal megszeressük városunkat és a szórakozáson kívül helyes történelem szemléletre is neveljünk. A Savaria ünnepség maga a megelevenedett történelem volt. Kiléptek a történelemkönyv lapjairól a római rabszolgatartó társadalom elnyomói és el nyomottjai: liktorok és legionisták, gladiátorok és patriciusok. Elvonultak szemünk előtt munkaeszközeikkel a békés szlávok és a harcias honszerző Árpád népe. Ismét végigviharzott a város utcáin a pusztító hun, tatár és török portyázó csapata, de a város túlélte a veszedelmeket, újra életre kelt az évszázadok viharai után.
Milyen megható és egyben felemelő élmény volt látni Rákóczi dicső kurucait, élükön Vak Bottyánnal, integetni az 1848/49-es szabadságharc hős honvédjeinek, akik között ott láttuk a testvéri lengyel nép fiait is.”

Hozzá kell tennem, hogy az első karneválok rendezését valóban erősebben átjárta a történelem levegője: mint említettem, a római kor leányai latinul énekeltek, a török hárem hölgyei pedig, akiknek egy hatalmas gumikerekű pótkocsit rendeztek be nagy műgonddal, rendezői utasítást kaptak ( „A lányok legyenek szívesek pajzánkodni egy kicsit!”), míg a köröttük vonuló janicsárok törökül kiabáltak, a kuruc csoportot igazi tárogatóművész játéka vezette fel, és így tovább…

Az egész hatalmas történelmi tablósorozatot valami fenséges ünnepélyesség hatotta át, amely e karneválok fő rendezője, Gál Ferusz József gondos munkájának gyümölcse volt, aki elképesztő tudásával és igényességével apró részletekig kimunkált minden egyes történelmi csoportképet.

Bán tanár úr, akit alacsony termete és történelmi elkötelezettsége miatt Kis Pipin néven tisztelt és szeretett a város tanuló ifjúsága, az alábbiakkal fejezte be reagálását ért durva támadásra:

„Ebben a hatalmas megmozdulásban összefogott az egész város, és a hősi múlt idézéséből erőt merítettünk a jelenre és hitet a jövőre. Ez nem volna hát haladó hagyomány?”

A Magyar Nemzet egy héttel később helyreigazítással élt Savaria ügyében, és immár „helyes történelemszemléletre nevelő megmozdulás”-ként titulálta a szombathelyi ünnepséget.

Bán tanár úr példája erősítse mindannyiunk polgári öntudatát: Sum Civis fidelis Savariensis ego!

Post scriptum: Köszönetet mondok a fotóért dr. Bán Erzsébetnek, Bán tanár úr leányának.

Balló László