km/óra
  2024.12.04., szerda  •  Borbála, Barbara napja
Az éves infláció 3,3 százalékon állt meg tavaly

Az éves infláció 3,3 százalékon állt meg tavaly

Tavaly decemberben a fogyasztói árak átlagosan 2,7 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál és 0,3 százalékkal az előző havinál; 2020-ban az előző évhez képest átlagosan 3,3 százalékkal nőttek az árak.

 

A szezonálisan ingadozó árú termékektől és az energiaáraktól megszűrt mutató, a maginfláció a novemberi 3,9 százalékról az év végére ismét 4,0 százalékra, a jegybanki inflációs célsáv felső határára emelkedett.
   

Az élelmiszerek ára 4,9 százalékkal emelkedett az előző havi 6,2 százalék után, mivel novemberhez képest átlagosan 0,5 százalékkal estek az árak. Az idényáras élelmiszerek ára egy év alatt 11,8 százalékkal emelkedett decemberben az egy évvel korábbihoz viszonyítva. Az étolaj ára  13,7, a cukoré 11,7, a munkahelyi étkezésé 10,2, a párizsi, kolbászé 7,8, a liszté 6,8 százalékkal emelkedett. A sertéshús 3,9, a baromfihús 0,9 százalékkal olcsóbb volt, mint az előző év decemberében.
   

A szeszes italok, dohányáruk átlagosan 8,8, ezen belül a dohányáruk 14,4 százalékkal, a szeszes italok 2,9 százalékkal drágultak.
   

A szolgáltatások ára októberhez képest 0,1 százalékkal csökkent és 1,7 százalékkal emelkedett az előző év decemberéhez mérve. A telefon és internet 2,3 százalékkal olcsóbb volt az előző decemberinél, a postai tarifák viszont 10,2 százalékkal emelkedtek, az ingyenes parkolásnak köszönhetően az autópályadíj, gépjárműkölcsönzés, parkolás kategóriájában 23,4 csökkent az árszint.
   

Az üzemanyagok ára decemberben egy hónap alatt 3,6 százalékkal emelkedett, de éves összevetésben  így is 4,5 százalékkal olcsóbb volt.
     

A tartós fogyasztási cikkekért 2,8 százalékkal kellett többet fizetni, mint 2019 utolsó hónapjában. Az új autók ára 10,9 százalékkal emelkedett, az ékszerek 18,5 százalékkal drágultak, a számítógépek, fényképezőgépek és telefonok ára évek óta csökken és decemberben is 0,4 százalékkal olcsóbb volt, mint egy éve.
   

A ruházati cikkek ára 0,5 százalékkal csökkent, a háztartási energia költsége a szén, a brikett és a koksz árának emelkedése miatt 0,2 százalékkal feljebb kúszott.
   

A tavalyi  3,3 százalékos áremelkedésen belül a legnagyobb mértékben az élelmiszerek drágultak, 7,2 százalékkal. A szeszes italok, dohányáruk ára 6,9, a szolgáltatásoké 2,9, a tartós fogyasztási cikkeké 1,4, a háztartási energiáé 0,3 százalékkal nőtt.
     

A fogyasztói árak a nyugdíjas háztartások körében átlagosan 3,8 százalékkal emelkedtek. (MTI, KSH)

címkék
Savaria Fórum 33. évfolyam 42. szám - 2024.11.29.
Savaria Fórum 33. évfolyam 42. szám - 2024.11.29.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Adventi vásár Szombathely 2024: Itt a teljes program!
November 22-én, pénteken hivatalosan is megnyílik a szombathelyi adventi vásár. Egészen december 23-ig vár kicsiket és nagyokat az ünnepi fényekbe öltözött Fő tér a már hagyományosnak számító elemekkel és természetesen sok izgalmas újdonsággal is.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
Idén is óriásit csatáztak a szombathelyi elsős középiskolások a városi gólyaavatón
November 28-án, csütörtökön délután tartotta meg a XII. városi gólyaavatót a szombathelyi diákönkormányzat. Ezúttal az Arena Savaria kiscsarnokában mérte össze tudását tíz iskola csapta, közülük pedig az ELTE Bolyai Gimnázium került ki győztesen.
Új edzője lesz a Haladásnak
Az NB III-as focicsapatról van szó, amelynek indulási jogát átveszi egy új kft-ben a város. Az együttest Szenczi Imre irányította három és fél évig.