Az irodalom mindenkié

Ezzel a cselekedettel elindult a lavina, a kommentcunami, a közösségi oldalakon ugyanis mindenkinek volt véleménye a képviselő viselkedéséről. Olyanok is nyilatkoztak, akik egyetlen sort sem olvastak a könyvből. A mesekönyvet ugyanis percek alatt elkapkodták, sőt, egy ideig előrendelést sem lehetett rá felvenni. Mindenki a leszbikus királylányok és meleg királyfik történetét akarta elolvasni, a nyitott szívűek látatlanban ajánlották az olvasóknak, a konzervatív gondolkodásúak tiltólistára tették a könyvet. Voltak, akik olvasták, sőt elolvasták. A könyvben szereplő írásokat megítélni csak kevesen tudták indulatoktól és előítéletektől mentesen. Ki-ki saját vérmérséklete, neveltetése és ízlése alapján ítél. Hogy egy vers, regény, dalszöveg megítélése mégis hogy válik politikai nézetek ütköztetésének terepévé, ugye erről sem kell hosszasan példákat hoznunk. Az irodalmi szöveg szabadságát hirdetők azonban alulmaradni látszottak ebben a dialógusban. A könyvpusztítás ugyanis nem állt meg a Meseország mindenkié kötetnél: Dúró Dóra Bán Zsófia díjnyertes kötetét, a Vagánybagoly és a harmadik Á – avagy mindenki lehet más című kötetét is szétcincálta. Ennek a könyvnek egy lánybagoly a hőse, akinek fiúneve van, Eduárd. Legtöbben magát a könyvrongálást ítélték el. Jogosan, hiszen nem kell hosszan kutatni, a történelmi emlékezet azonnal behívja az inkvizíció és a nácizmus legsötétebb cselekedeteit. A Savaria Fórum kíváncsi volt könyvkiadó, pedagógus, szülő és irodalmár véleményére is.

Dr. Bogáth Margit klinikai szakpszichológus kérésünkre elolvasta a kötetet, felháborítónak tartja, hogy a közvélemény ilyen ellentmondásosan és viharosan reagált a könyv körül gerjesztett hírekre. Példaként hozta a médiából és az internetről származó rengeteg káros tartalmat, amelyek „megrontják” a gyerekek tiszta lelkét. A társadalomban jelentkező problémák, a nemi szerepek megváltozása, a kirekesztettség, a másság miatt bekövetkező megkülönböztetettség súlyos lélektani, pszichológiai következményekkel jár. Úgy gondolja, hogy a gyermek első számú érzelmi nevelésének, érzékenyítésének fontos színtere a mese. Ezek a mesék érzékenyítenek, de nem mindegy, milyen életkorban és közegben foglalkoznak velük. Nem ajánlja óvodásoknak, inkább kiskamaszoknak, akkor a pszichoszexuális fejlődés latencia szakaszában alkalmasnak találja közösségi és egyéni feldolgozásra is. A szakember szerint a férfi-női szerepek identifikációs küzdelmében felerősödött a szabadság és a változás vágya, szükségessége, erről muszáj beszélgetni a gyermekekkel, családi közegben is. Századunkban jellemző a szerepzavar és az identitásvesztés. Összességében a mesékben terápiás és szociálpszichológiai értékek vannak jelen, s vitathatatlanul megjelennek a kor nyomasztó, rendezetlen problémái. 

Dr. Bokányi Péter irodalomtörténész, középiskolai tanár szerint: Baj az, ha az irodalomnak, a művészetnek lesz ez a “feladata”, egyáltalán, ha az irodalomnak, a művészetnek “feladata” van. Illyés Gyula máig érvényes szövege szerint nem dolga az írónak megoldani a „vízügyeket”. Az irodalom a nyelv egy sajátos használati módja, aminek révén az író valami esztétikailag értékest teremt – súlyos hiba arra használni, hogy oktasson, tanítson. Azáltal, hogy a kiadó a kötet mellé módszertani útmutatót is kiadott a könyv remélt szakmai közönsége számára, lényegében ki is vette az irodalmiság kontextusából a Meseország mindenkié kötetet: innentől nem irodalmi művek, meseátiratok gyűjteménye, hanem valamiféle alternatív tankönyv, s a szövegeknek nem a minősége a fontos, hanem a didaxis, ami bennük rejlik. Holott a szövegekkel esztétikailag semmi baj nincs: de előírt hívószavak mentén nem lehet szépirodalmat „alkotni”. A könyv olyan indulatokat szabadított fel, amelyek létezőek, s amelyekkel egy társadalomnak igenis szembesülnie kell. A Meseország mindenkié című könyv megjelenése célba talált, talán még időben érkezett; felszínre hívta azokat a véleményeket, elfojtott indulatokat, amik megmérgezhetnek egy társadalmat, s amiknek épp ezért nincs helyük egy normális közösségben.
Bakucz András építész kíváncsi volt a könyvre, véleményét nemcsak olvasóként, de édesapaként fogalmazta meg. Szerinte a könyv kapcsán kirobbant vita jogos, de az átpolitizáltság miatt a vita reklámértéke akkora lett, hogy a könyv óriási publicitást kapott. Hangsúlyozza, hogy művelt ember nem darál könyvet, elfogadó, és tiszteli a művészi szabadságot. Szerinte bizonyos szövegek azért írták újra a régi meséket, és nem írtak új történetet, mert csak ez a módszer képes megteremteni a klasszikus mesék világával szemben egy ellenvilágot, ami már alkalmas társadalmi vita generálására, olyan módon, ha nevelő szándékkal a gyermekeket célozza meg. A mese véleménye szerint nem lehet propaganda, a gyermek pedig nem lehet eszköz. Nem tartja jó ötletnek, hogy a kötetet óvodások, iskolások közé vigyék. 

Rónaszéki Linda képzőművész, középiskolai tanár, maga is ír meséket. Nem gondolja különlegesebbeknek a többi kortárs mesekönyvnél, de rosszabbnak sem. A Grimm-mesékhez képest nem erőszakos, a magyar népmeséknél nem bujább. A borítója becsapós, a könyvet ért több kritika nyomán nem ilyen grafikára számított, hanem modernebb, merészebb karakterekre. Egy óvodás kisgyermek nem ezektől a meséktől válik identitászavarossá vagy frusztrálttá, hanem azoktól, akik a mesét annak tartják, és így közvetítik. Ami a tanárnőnek tetszett, hogy érdekes elegye a régi és az új meséknek, nyelvezetében, történetszövésében is. A szereplők pedig ismert meseszereplők átírt alakjai, akiknek a mi időnkben és terünkben van közölnivalójuk felénk. Olyan társadalmi problémákra hívják fel a figyelmet, amit mi teszünk problémává. Azok a gyermekek vagy felnőttek, akik magukra ismernek valamelyik történetben, mert pl. áldozatok, számukra mankó, az azonosulás a főszereplővel jó érzés.

Pál Andreának, a Líra Könyvesbolt üzletvezetőjének tartozunk köszönettel, hogy kölcsön kaptunk egy példányt a megszerezhetetlen mesekönyvből. Az üzletvezető azt mondja: Az első nyomásból boltjainkba nem került, de sokan szerették volna már az utánnyomás megérkezése előtt kézbe venni a kiadványt, tájékozódni a tartalmát illetően. Az online eladási toplistánkon több hete szerepel a könyv, kiemelkedő darabszámú eladást produkálva.

Olyan szereplőket mutat be, akik a társadalomban stigmatizáltnak

A kötetet a Labrisz Leszbikus Egyesület adta ki.  Úgy tartják, ez az első LMBTQ mesekönyv. Különlegessége, hogy olyan szereplőket mutat be, akik a társadalomban stigmatizáltnak mondhatók. Romák, melegek, leszbikusok, sérültek, valamilyen mássággal élők, kirekesztettek szerepelnek a könyvben. A történetekben szó esik egy háromfülű nyúlról, az örökbefogadás nehézségeiről, az egyneműek házasságáról, de előfordulnak olyan szereplők, akik nem a tipikus mesei toposzok mentén íródnak meg. Olvashatunk sárkányról, aki nem gonosz, főz, és egy barlangban óvja-védi a királylányt, királyfiról, aki nem akar vitéz lenni, sokkal inkább kreálna ruhákat lányruhába öltözve. Alkoholista papájával élő kislányt és roma Pöttöm Pannát is láthatunk megelevenedni a könyv lapjain. A szereplők közt van olyan fiú, aki „lányosan” viselkedik, és lány, aki óriásokat öl, és hallani sem akar házasságról. Megmutatja, hogyan szabaduljon meg egy lány a narcisztikus királyfi öleléséből, és azt is, hogyan döntsön szabadon egy fiú arról, hogy kivel szeretne együtt élni. A legismertebb és legtöbbet idézett versben két királyfi házasodik össze. A szöveg meglehetősen ironikus hangvételű, a címe: Házasodik a királyfi.

Kovács Ági
Fotó: Nagy Jácint