km/óra
  2024.10.04., péntek  •  Ferenc napja
Belehajtott egy Suzukiba egy 16 éves motoros Szombathelyen

Belehajtott egy Suzukiba egy 16 éves motoros Szombathelyen

Jobbra, egy kocsibejáróra kanyarodott volna be a személyautó, a motoros pedig közben egy kocsisor mellett haladt el.

Az elsődleges adatok alapján súlyos sérüléssel járó közlekedési baleset történt szombaton a szombathelyi Paragvári utcában, amikor a lassan araszoló kocsisor mellett jobbról elhajtott egy Derbi motorkerékpáron egy 16 éves fiatal, majd nekiütközött egy jobbra bekanyarodó Suzuki oldalának – számolt be a 112Press.

A Suzukit vezető középkorú férfi a lap tudósítójának elmondta, hogy kocsisorban haladt és időben kitette az irányjelzőjét jobbra. A járdán kijelölt kerékpárútra koncentrált, amikor a visszapillantó tükörben megvillant a jellegzetes, bukósisakra húzott nyúlfej figura, amit az úttesten érkező motor vezetője viselt.

Az ütközést már nem tudták elkerülni, a motoros a földre esett és megsérült. A mentők kéztörés gyanújával szállították kórházba. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.

 

Fotó: 112Press

Savaria Fórum 33. évfolyam 33. szám - 2024.09.27.
Savaria Fórum 33. évfolyam 33. szám - 2024.09.27.
tematikus oldalak
legfrissebbek
A Holdig horgoltak: szombathelyi az ország leghosszabb sálja
Szombathelyi az ország leghosszabb sálja. A Szent Anna Ház időskorúakból álló közössége év elején kezdett horgolni - azóta több, mint 30 településről csatlakoztak a programhoz.
Szárazabbra fordul az idő október első hétvégéjén
Pénteken még sokfelé várható eső, de szombaton már csak elszórtan fordulhat elő eső, zápor. A szél több helyütt megélénkül, a hőmérséklet csúcsértéke pedig döntően 13-19 Celsius-fok között alakul október első hétvégéjén - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből.
A Fösvénnyel kezdődik az évad a Weöres Sándor Színházban
Moliére Fösvényével kezdi az évadot a Weöres Sándor Színház. Az örökérvényű darab kapzsi főszereplőjét egyedülálló módon színésznő játssza. A darab pénteken debütál.
Elindult a Digitális Állampolgárság Program
A kormány elindította a Digitális Állampolgárság Programot, amellyel - többek között - már mobiltelefonon is lehetséges személyazonosságot igazolni - közölte Vitályos Eszter kormányszóvivő csütörtökön, a Békés vármegyei Geszten, a kihelyezett kormányülés helyszínén, a Tisza-kastélyban tartott Kormányinfón.
Szeptemberben 160 földmozgást regisztráltak a Kárpát-medencében
Szeptemberben 160 földmozgást regisztrált a Kárpát-medencében a Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriuma.