km/óra
  2024.09.15., vasárnap  •  Enikő, Melitta napja
Beszorult a Szuezi-csatornába az óriási konténerhajó

Beszorult a Szuezi-csatornába az óriási konténerhajó

Egy erős széllökés térítette el az óriási szállítóhajót, megakadhat a világkereskedelmi lánc.

 

Keresztbe fordult és beszorult a világ egyik legnagyobb teherhajója kedden a Szuezi csatornában, feltartva az áruforgalmat a kulcsfontosságú kelet-nyugati vízi úton – erősítette meg szerdán a Financial Times című lapnak a hajót üzemeltető vállalat, a tajvani Evergreen Marine.

 

A hajókövető műholdas szolgáltatók adatainak tanúsága szerint az Ever Given nevű konténerszállító óriás kedd reggel keresztbe fordult és partra futott az Egyiptomot átszelő szűk vízi út déli végének közelében. Vontatóhajók tesznek most kétségbeesett kísérleteket a kiszabadítására.

 

 

Egyelőre nem tudni, mi okozta a balesetet, amely miatt a konténerszállító blokkolja a forgalmat, nagy számban feltorlódtak mögötte a hajók. Az Evergreen szerdán azt közölte, hogy hajójuk kedd reggel úszott be a Vörös-tenger felől a Szuezi-csatornába.

 

Mintegy hat tengeri mérföldre a csatorna déli végétől a hajót feltehetően egy váratlan erős széllökés érte, ez eltérítette a menetirányától, amely így véletlenül partra futott – pontosította a történteket az Evergreen Marine.

 

A MarineTraffic.com. hajókövető alkalmazás adatainak tanúsága szerint a konténerszállító orrésze a csatorna keleti falának szorult, fara pedig beékelődött a nyugati oldalába. (MTI)

 

Fotó: dailymail.co.uk

címkék
Savaria Fórum 33. évfolyam 31. szám - 2024.09.13.
Savaria Fórum 33. évfolyam 31. szám - 2024.09.13.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Iskolajárat megy mától a Déli városrészről
A mai naptól iskolajárat közlekedik a 21-es járat előtt 5 perccel, 6:38-kor a Sport térről, írja közösségi oldalán a Blaguss Agora Hungary.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Hatalmas tűz pusztított Csönge térségében, éjfélre a lángokat sikerült megfékezni (frissítve)
Tegnap éjfélre sikerült megfékezni a lángokat Csönge térségében, több száz tűzoltó és önkéntes segédkezett az oltási és mentési munkálatokban. Az oltást a feltámadó szél is nehezítette. A lángok a közeli fenyőerdőt is elérték, a tűzzel érintett terület nagysága estére elérte a kétszázötven hektárt.
Óriási tűz pusztít a Kemenesalján - videókkal, fotókkal
Hatalmas területen, mintegy 250 hektáron tombol a tűz csütörtök délelőtt óta Vönöck-Kenyeri-Csönge térségében. A legmagasabb fokú, 5-ös riasztással, nagy erőkkel a helyszínen dolgozó tűzoltóknak több területet fel kellett adniuk, mert a lángok lakott részek felé közelítettek. Csönge határában egy sertéstelep került veszélybe, a hatalmas füst 50 kilométerről is látszik.
Itt az összefoglaló videó a brutális csöngei tűzvészről
A hatalmas, Kenyeri-Vönöck-Csönge térségében pusztító tűzben két nap alatt közel 250 hektár égett le, a károk összesítésée csak ezután kezdődhet meg. Az utómunkákon jelenleg is több tűzoltó egység dolgozik. A 112Press.hu készített drónos összefoglaló videót a példátlan tűzvészről.
legfrissebbek
Horváth Zoltán Emléktorna: harmadik lett a Falco
A harmadik helyért játszhatott a Falco kosárcsapata a Horváth Zoltán emléktornán, miután pénteken hosszabbításban kikapott a német Rasta Vechta együttesétől.
Az elmúlt két napban 10-15 Celsius-fokkal esett vissza a hőmérséklet
Az elmúlt két napban 10-15 Celsius-fokkal esett vissza a hőmérséklet a hét elejéhez képest – közölte a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán szombaton.
Aki teheti, ne induljon útnak Vas megyében az erős szél miatt!
Szombaton délben ülésezett a Vas Vármegyei Területi Védelmi Bizottság operatív munkacsoportja Szombathelyen a Megyeházán, derül ki abból a videóból, amit a Vas Vármegyei Kormányhivatal közösségi oldalára töltöttek fel. Ebben azt kérik, hogy ma késő délutántól, aki teheti, ne induljon útnak az erős szél miatt.
Edzőmérkőzéssel hangolódnak a pingvinek a bajnoki szezonra
A visszaszámlálás elkezdődött, a hétvégén Szombathelyen is elindul a 2024-25-ös jégkorong bajnoki szezon, olvasható a Szombathelyi Pingvinek Jégkorong Klub közleményében.
A bizonytalan előrejelzés nehezíti az árvíz elleni védekezési felkészülést
A ciklon gyors változása megnehezíti a csapadékmennyiség előrejelzését, a vízügy ennek ellenére nagy erőkkel folytatja a felkészülést az érkező árhullámok elleni védekezésre. Mosonmagyaróvár védelmében a Lajta-szükségtározó megnyitását is előkészítik szakembereink. Az Országos Műszaki Irányító Törzs mai ülésére a társszervek képviselői is meghívást kaptak, hogy egyeztessenek a vízüggyel, hogy ha szükség lesz rá, hogyan tudnak segíteni az árvízvédelmi munkában, áll az Országos Vízügyi Főigazgatóság közleményében.