Beteg gyerekekért játszottak a Szombathelyi Pingvinek Kaufbeurenben
A Szombathelyi Pingvinek Jégkorong csapata nemzetközi inline tornán vett részt Kaufbeurenben, melynek legfőbb célja a beteg gyermekek segítése. A szombathelyi együttes már péntek reggel elutazott a torna helyszínére, ahol még aznap edzőmérkőzést játszott a helyi Del2-es Kaufbeuren csapatával (Német 2. osztály). Az edzőmérkőzés során sikerült kialakítani a sorokat, a másnapi tornára, hiszen Németh Áron Dániából hazatérve csatlakozott anyaegyesületéhez.
A tornán 16 többnyire profi játékosokból álló csapat vett részt, a Vas megyei együttes saját nevelésű játékosaival érkezett a tornára, utánpótlás korú játékosokkal kiegészülve. Nagyjából ugyanezek a játékosok alkotják majd a 2024-2025-ös szezonban az OB III-as felnőtt magyar jégkorong bajnokságban szereplő csapatot is.
A B csoportba sorolták a szombathelyieket, ahol ellenfeleik a Badgers München, a German Avengers és a Ravensburg Young Guns voltak.
Az első csoportmérkőzésen 2 gólos hátrányba kerültek a Szombathelyi Pingvinek, de előbb Németh Milán gólpasszából Szabó Gábriel volt eredményes, majd kettős emberhátrányban Tárczy Botond egyenlített. A mérkőzés utolsó percében Sipos Pál hatalmas védésének köszönhetően már nem változott az eredmény, így 2-2-vel zárult a Badgers München elleni mérkőzés.
A második csoportmérkőzés a tavalyi évben is komoly játékerőt képviselő German Avengers ellen zajlott. A torna legfiatalabb keretével szereplő magyar csapat egy korai bekapott gólt követően az egész mérkőzés során próbált egyenlíteni, a hajrában már kapus nélkül is, de csupán kapuvasig jutottak, így 1-0-ás német siker született.
A harmadik csoportmérkőzés a közeli fiatal játékosokat felsorakoztató Ravensburg Young Guns ellen arról döntött, hogy ki végez a csoport 2-3-4. helyén. Egy gyors gólváltással kezdődött a csata, ahol a szombathelyi gólt ismét Tárczy Botond szerezte Pálmai Bálint átadásából. A Pingvinek csapata mindent megtett a győztes gól megszerzéséért, de mindkét kapus remek formában védett -, a vasi egyesületben Tóth Dominik, aki az egész torna során mindössze 2 gólt kapott. A továbbiak nem változott az eredmény, így 1-1-es döntetlennel a csoport 4. helyén végeztek a szombathelyiek.
A torna második napján a Szombathelyi Pingvinek Csapata megnyerte mindkét mérkőzését és így a torna 13. helyén végezett.
„Gratulálunk minden játékosunknak, a srácok rengeteg munkát tettek bele a hétvégébe. Egy csoportgyőzelemmel, már a csoport élén is végezhettünk volna, de nincs okunk búslakodni, hiszen profi felnőtt játékosok ellen szerepelhettünk, és több játékosnak, Mazzag Bendegúznak, Bognár Gergelynek és Kövesdi Bálintnak is sikerült megszereznie első gólját a felnőttek között. Nagyon jó úton haladunk, folytatjuk a munkát és jövőre már megpróbálunk éremmel hazatérni” – értékelt Bosnyák Márkó és Sipos Pál edző.
Címlapfotó: Álló sor (balról): Zelevics Gergő, Pálmai Bálint, Bosnyák Márkó, Bognár Gergely, Szabó Botond, Tárczy Csanád, Szabó Gábriel, Tóth-Zsólyomi Flórián, Németh Áron Térdelő sor: Sipos Pál, Mazzag Bendegúz, Kövesdi Bálint, Németh Milán, Fűzy Marcell, Horváth Áron, Barancsi Zoltán, Tárczy Botond, Tóth Dominik
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.