Bonyhádi Károlyt az formálja, amit készít

Első tíz esztendejét a fővárosban töltötte. Az Otthon Moziban volt a lakásuk, ahol később Sándor Pál Szabadíts meg a gonosztól című filmjének egyik jelenetét forgatta. Kiskamaszként bejáratos volt az Erkel Színházba, a Pannónia Filmstúdióba, az Állami Bábszínházba. Animáció-filmes leckéket kapott Dargay Attila rendezőtől. Szombathelyen a Tolbuhin (ma Hefele) úti Általános Iskola, majd a „Kanizsai” következett. Ám az iskolai órák helyett inkább animációs filmek készítésével töltötte idejét; Sopronban kötött ki, a Berzsenyi Gimnáziumban. Képzőművész-szakkörbe járt, folytatta a filmezést. Szombathelyen lett dekorációs grafikus, megismerkedhetett a reklám világával. Rendszeres résztvevőjévé vált a Békéscsabai Alkalmazott Grafikai Biennálénak, fölvették a Művészeti Alap Alkalmazott Grafikai Szakosztályába, a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójába. Tárlatokon szerepeltek alkotásai, folyóiratok közölték fotóit. Csaknem két évtizedig a Szombathelyi Művészeti Szakközépiskola grafika szakán tanított. 2019-től az Artopolis Művészeti Iskola oktatója.

Aki úgy gondolja, hogy nem ismeri ezerszínű munkásságának egyetlenegy vetületét sem, az bizonyára téved. Ugyanis a Weöres Sándor Színháznak száznál is több plakátot készített. A teátrum „arculat-arzenálja” neki köszönhető. Tavaly Szép Magyar Könyv Díjas lett (szakkönyv kategóriában) az általa tervezett A rovartani kutatások története Magyarországon című kötet, melynek szerzője dr. Vig Károly múzeumi igazgató-helyettes (a Savaria megyei hatókörű Városi Múzeum a kiadó). 

„Minél nehezebb a kihívás, annál érdekesebb. Engem nem csak a magasművészetek meg az elvont dolgok érdekelnek, hanem a műszakiak éppúgy, akárcsak a technika vívmányai. Terveztem olyan könyvborítót is, ami a húrelmélet és az agyi történések közötti összefüggésekről szólt. Nem könnyű megrendelésre dolgozni. Amikor az ember leteszi a munkáját az asztalra, a megrendelő vagy elfogadja, vagy azt mondja, jó-jó, csak ezt vagy azt, kicsikét feljebb kellene vinni; ez ne kék, inkább zöld legyen! Éppen emiatt fontos, hogy már a munkakapcsolat elején ráhangolódjak a megrendelőre. Bele kell tudnom helyezkedni az ő elvárásrendszerébe. S ha ez sikerül, akkor már nem lesz olyan nagy az eltérés az elvárás és a kész munkám között. A témát igyekszem a saját elképzeléseimmel szintetizálni. Az esetek döntő részéből jövő pozitív visszajelzések engem igazolnak. Valószínűleg azért is keresnek, mert harmonikusan tudok dolgozni a megrendelőkkel. Gondom inkább az „időtlenséggel” van –mármint a szűk határidő(k) szorításával. Irigylem azokat a kollégákat, akik rendszeres napi ritmusban dolgoznak.

A művészek nagy része belső késztetésből alkot. Nálam viszont fontosak a kívülről érkező impulzusok, akár a munkaeszközeimtől is. Ha egy tervezési folyamat elindul, a számítógép folyamatosan újabb és újabb lehetőségeket kínál fel, olyanokat is, amikre az induláskor még nem is gondolhattam. Izgalmas alkotói folyamat. Merthogy ezekkel az új elemekkel magam is gazdagodok. Valójában az formál, amit készítek. Már gyerekként is sokféle hatás ért, és ezeket mind szerettem volna úgymond kipróbálni. Az a visszacsatolás, ami az alkotás során ’jön’, az fantasztikusan jó. Pozitív élmény. Nyilván az alkotás önmagában ilyen: de hát inkább a járatlan utakat keresi az ember. Azok izgalmasak. Abból jön a legnagyobb sikerélmény. A tenni akarás időnként más-más műfajok irányába terel. Gyakran a fókuszba kerül a fotózás is, de talán nem véletlen, hogy a legbiztosabb pont az alkalmazott grafika, aminek a nevéből is következik, hogy itt mindig meghatározott keretek között kell megtalálnom a legjobb megoldást. Külső megbízások nyomán készülnek a művek, és ez nagyon jó. Csak a magam elhatározásából valószínűleg jóval kevesebb munka készülne. Befogadó típus vagyok, jönnek a külső hatások, amik időnként olyat hoznak ki belőlem, ami korábban talán bennem sem volt. De a mű elkészültével ezek már saját részemmé válnak.”

Szenkovits Péter