Borongós csütörtök várható
Szerdán az ország nagy részén felhős időre számíthatunk, de a Nyugat-Dunántúlon kevesebb és vékonyabb lesz a felhőzet, ott több órára is kisüthet a nap. Egy összeáramlás mentén, nagyjából a Tisza vonalának tágabb környezetében, illetve a Tiszántúlon fordulhat elő gyenge intenzitású vegyes halmazállapotú csapadék. Éjszaka az összefüggőbb felhőzet nyugatabbra húzódik, mögötte északkelet felől kiderül az ég. A csapadéktevékenység az ország középső harmadára tevődik át, ott lehet kisebb havazás, hózápor.
Csütörtökön a nap első felében a Dunántúlon még sok lesz a felhő, néhol kialakulhat kisebb hózápor, zápor, majd ott is csökken a felhőzet, és általában napos, északkeleten, keleten gyengén gomolyfelhős idő várható. Napközben az északias szél élénk lesz, amelyet ma az Észak-Dunántúlon néhol, holnap az Alföldön már több helyen erős lökések kísérnek.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -6 és -1 fok között alakul, de északkeleten a fagyzugokban ennél hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 1 és 7 fok között változik.
Forrás: Országos Meteorológiai Szolgálat
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.