Civil szervezetek is pályázhatnak a Magyar Falu programban
Újabb kategóriákban adhatják be pályázataikat szerdától a kistelepülési helyi önkormányzatok, önkormányzati társulások, egyházközségek és civilszervezetek a Magyar falu programban. Gyopáros Alpár modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos azt írja, hogy a Falusi Civil Alap közel 5 milliárd forintos keretéből a falvakban működő egyesületek, alapítványok az idén is négy célra pályázhatnak:
- ingatlanberuházási, -felújítási támogatás esetén 6 millió forint,
- gépjárműbeszerzési támogatás esetén 5 millió forint,
- eszközbeszerzés vagy programszervezési támogatás esetében pedig maximálisan 2-2 millió forint igényelhető.
Az önkormányzatok a tulajdonukban lévő közterületi játszóterek és óvodai játszóudvarok építésére, kialakítására, felújítására, eszközök és felszerelések fejlesztésére, beszerzésére nyújthatnak be pályázatot. Az erre a célra rendelkezésre álló keretösszeg 1,5 milliárd forint.
A közlemény szerint saját tulajdonú temetőik infrastrukturális fejlesztésére a települési önkormányzatok mellett a történelmi egyházak is igényelhetnek támogatást. A pályázatokat a Magyar Államkincstár elektronikus felületén, illetve a Falusi Civil Alap esetében a Nemzetpolitikai Informatikai Rendszeren keresztül május 7-ig lehet benyújtani. (MTI)
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.