Csillagrombolók felvonulása helyett Starlink-műholdak: ezért láthatott mozgó fénypontokat az égbolton
A rejtélyes jelenséget a Teslát és a SpaceX-et alapító milliárdos, Elon Musk távközlési műholdjai okozták, írja a cikkében a Qubit.
A Starlink program célja az internet eljuttatása a Föld még lefedetlen területeire, ehhez tízezernél is több műholdat állítanak pályára. Az előnyök mellett már most nyilvánvalóak a hátrányok: a gigászi szatelitraj jelentősen zavarhatja a csillagászok munkáját, az egyik műhold pedig már okozott gondot, amikor kevés híján ütközött az Európia Űrügnyökség jóval korábban felbocsátott műholdjával még szeptemberben.
Bakos Gáspár, a Princeton Egyetemen dolgozó magyar csillagász, a HATNet exobolygó-kereső hálózat atyja, indított egy petíciót a témában, hogy az amerikai FCC hivatal lépjen fel szigorúbban az ilyen tervekkel szemben.
Borítókép: Starlink-műholdak látszanak az égen a somoskői vár felett Salgótarján közeléből fotózva 2019. december 28-án. A hosszú expozíciós idővel készült felvételen a műholdak mozgása egy-egy fényes szakaszként látható. Minden egyes fényes szakaszt külön-külön, egy-egy műhold hozott létre a saját pályáján haladva. Az amerikai SpaceX a globális internetszolgáltatás nem Föld felszíni infrastruktúrával történő megvalósításáért újabb 60 műholdat tervez pályára állítani 2020. január elején. MTI/Komka Péter
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.