km/óra
  2024.05.06., hétfő  •  Ivett, Frida napja
Nyereményjáték: Nyerj egy cabriót!
Debussy: grandiózus előadás a Savaria Szimfonikusoktól

Debussy: grandiózus előadás a Savaria Szimfonikusoktól

Grandiózus előadásra készül a Savaria Szimfonikus Zenekar. Debussy: Szent Sebestyén vértanúsága című misztériumjátékát adják elő pénteken este az AGORA Művelődési és Sportházban. A darabot ebben a formában 50 éve nem láthatta a közönség hazai színpadon. Kibővített zenekar adja elő színészek, táncosok, énekkar, szólisták és videó installáció kíséretében.

 

A Bartók Teremben folyik a zenekari próba, a megszokottnál több muzsikussal a színpadon. Ezt kívánja meg a darab, Debussy Szent Sebestyén vértanúsága című műve ugyanis grandiózius előadás, szinte opera. A produkció a Savaria Szimfonikus Zenekar 50. jubileumi évadának csúcspontja.


Kiss Barna, a Savaria Szimfonikus Zenekar igazgatója elmondta, hogy a zene és a próza egyensúlyban lesz. Ez nem olyan típusú koncert, hogy elejétől végéig zene hallható, lesznek megszakítások is. Meggyőződése, hogy az évad kiemelkedő eseménye lesz. 


Debussy 1911-ben írta a darabot Gabriele D'Annunzio olasz poéta versei alapján. Szent Sebestyén allegórikus képekkel és erotikus áthallásokkal teli története öt tételből áll. Ritka vendég a világ színpadain. 2016-ban Debrecenben egy egyszerűbb, narrációs változatát vezényelte Kovács János karmester, akinek nagy álma volt, hogy a szombathelyi zenekarral valósítsa meg az előadást a maga teljességében.


Közreműködik 80 fővel a Nemzeti Énekkar, négy énekes szólista és prózai színészek. A produkciót pantomim és videó installációk színesítik. A rendező Harangi Mária, az operaház játékmestere, a díszletet Romvári Gergely, a jelmezeket Nagy Viktória álmodta meg. Ez a produkció túlmutat a városon, bárhol megállja a helyét, ami komoly presztízst jelent a zenekarnak. A koncertről film is készül. Az előadás pénteken 19 órakor kezdődik az AGORA sportházban.

 

 

Forrás: SZTV

Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombathelyre ért a platós kampány: Knézy Jenőt idézve üzent Magyar Péter (képgalériával)
„Végre egy mérkőzés, amit élvezek”, mondta idősebb Knézy a Fradi 1995-os Bajnokok Ligájába jutásakor a Grasshoppers elleni meccs közben, és ezt sütötte el most Magyar Péter országjárása hétfő esti szombathelyi állomásán a Fő téren egy-két ezres tömeg előtt, üzenve a kormánypártnak hogy a „Tiszát eddig megállítani senkinek sem sikerült”. Főként pártja távlati terveiről beszélt, az uniós választások tétjéről viszonylag kevés szó esett.
Javában zajlik a majális az Emlékmű-dombon
Szombathely Város Koncert Fúvószenekara reggel 9-kor "nyitotta meg" a szombathelyi Majálist. Az Emlékmű-dombon a csapatok már főznek, a veterán- és tuningautó-felvonulásra is sokan voltak kíváncsiak.
Közleményt adott ki a Haladás a licenckérelem állásáról
A Szombathelyi Haladás NB II.-es labdarúgócsapatának vezetősége közleményt adott ki az indulási joghoz kapcsolódó adminisztrációs folyamat jelenlegi állásáról.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
Megyénkbe érkezett Magyar Péter
Két napon keresztül Vas megyét járja Magyar Péter. Hétfőn reggel Vasváron kezdett, majd Körmenden folytatta a látogatást. Szombathelyen este hatkor kezdődik a Fő téren a beszéd.