Deutsch Tamás: meg fogjuk védeni a magyar gyermekeket
Deutsch Tamás emlékeztetett: tavaly áprilisban a gyermekvédelmi népszavazáson majd négymillió szülő és nagyszülő döntött úgy, hogy megvédi a gyermekeket a "genderideológiai" és az "egyre agresszívebb LMBTQ-aktivista támadásokkal" szemben, és kiáll a magyar szülők elidegeníthetetlen joga mellett, hogy csak ők dönthessenek a gyermekek szexuális neveléséről.
A Fidesz európai parlamenti delegációvezetője hangsúlyozta: elutasítják, hogy az Európai Bizottság "agresszív, durva támadást intéz" több millió magyar polgár demokratikus döntésével szemben.
"Lassan mondom, hogy Brüsszelben és a magyar dollárbaloldal képviselői körében is megértsék: a gyermek szent és sérthetetlen. Meg fogjuk védeni a magyar gyermekeket. (...) Meg fogjuk védeni a magyar gyermekvédelmi törvényt." - hangoztatta.
Szégyenteljesnek nevezte, hogy "magyar dollárbaloldal képviselői" azért lázítanak Európa-szerte, hogy minél több ország kormánya támadást intézzen a magyar gyermekvédelmi törvény ellen. Szerinte az is felháborító, hogy a "magyar dollárbaloldal" áskálódásának köszönhetően az Európai Parlament is beszáll a Magyarország elleni perbe.
Kijelentette: a "dollárbaloldal" "áskálódásával" szemben is megvédik a magyar gyermekeket.
(MTI)
Fotó: Youtube
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.