DK: minden balatoni településnek legyen kötelező kijelölni ingyenesen használható strandot!
Arató Gergely szerint az átlagos magyar családoknak idén még nehezebb lesz eljutni a Balatonra, mint a korábbi években. Azt mondta: sajtóinformációk alapján tavaly is már 300 ezer forintba került egy minden luxust nélkülöző balatoni nyaralás egy négyszemélyes család számára, de idén ez még drágább lesz. Felmérések szerint tízből csak négy magyar család engedheti meg magának a balatoni nyaralást - jegyezte meg. Elfogadhatatlannak nevezte, hogy egyre több szabadstrandot - köztük európai uniós forrásból felújítottakat - minősítenek át fizetőssé, és megjegyezte, hogy "rohamosan nő" a strandbelépők ára.
A Balaton "közös kincsünk", minden polgárnak lehetővé kell tenni, hogy hozzáférjen a tóhoz, hogy ott pihenhessen, nyaralhasson - emelte ki. (MTI)
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.