Dr. Nemény András: a Holnap Házától a Holnap Városáig

– Egy korábbi interjúban árulta el, hogy már 14 évesen belekóstolt a politikába. 

– Igen, a 1990-es választások idején aláírásokat gyűjtöttem. A politika már akkor érdekelt, amikor Kádár nem igazán önszántából, de lemondott, és ennek kapcsán rengeteg kérdésem volt a szüleimhez. Ők annyira nem örültek ennek, de amire tudtak, válaszoltak. Szüleim akkor voltak 37-38 évesek, figyelemmel követték a változást, mindenhova elmentek, meghallgatták az MDF-et, a SZDSZ-t és a Fideszt is. A konkrét eset úgy történt, hogy amikor aktivisták jöttek aláírást gyűjteni a Fidesznek, akkor én ebben szívesen segítettem, elkísértem őket. Azért az nem a mostani párt volt, inkább a jelenlegi Momentumra hasonlított.  Érdekelt a dolog, de az összefüggéseket akkor még nem láttam tisztán.  Ugyanígy kimentem a taxisblokádhoz, ám jobban örültem annak, hogy nincsenek órák az iskolában, hiszen az ember 14 és 18 éves kora között mással van elfoglalva. Azért egy darabig a tolltartómon volt a Fidesz klasszikus matricája, a matektanárom nem nézte annyira jó szemmel. Később aztán változtak a dolgok, belőle fideszes képviselő lett, én pedig egy másik párt politikusa lettem. 

– Milyen pályára készült a gimnáziumban? A politikai pálya megfordult a fejében?

– Nem, de érdekelt a közélet, sőt, az akkori polgármester felesége volt a némettanárom. Később aztán a közügyek iránti érdeklődésem miatt is léptem be az MSZP-be 2000-ben. Minden családi előzmény nélkül, a szüleim, nagyszüleim nem voltak párttagok az előző rendszerben. A Fideszben a korábbi állampárt autoriter vonásait érzékeltem, és ez nem tetszett. Viszont a huszonéves lendületemmel szeretettem volna valamit tenni, ám nem volt nagy felhozatal, az MSZP-ben láttam az alternatívát, erőt és azt, hogy ott mindenről lehet beszélni nyíltan. De a belépésen kívül nem történt más, a személyiségem ellenállt annak, hogy politikus legyek. Aztán valami áttörte a gátat: kedves ismerőseim kértek segítséget ahhoz, hogy egy autista lakóotthont tudjanak létrehozni. Elmentem dr. Ipkovich György polgármesterhez, és ő nyitottnak bizonyult. Pénz ugyan nem volt rá, de félretettünk egy összeget a pályázati önerőre, illetve megneveztük a helyszínt. Így a költségvetésben benne maradt a pénz, és Kiss Péter révén sikerült egy másik pályázatból felépíteni. Akkor éreztem és láttam, hogy mekkora lehetőség ilyen dologban részt venni. Az otthon működési támogatását a következő ciklusban is biztosította dr. Puskás Tivadar. Én most a költségvetés növeléséről tárgyalok majd a vezetővel. Azóta az aktuális határidőnaplóimba mindig átírom a pályázat szlogenjét, ami egy Weöres Sándor-vers, hogy emlékeztessem magamat, miért is csinálom. „Énem: gömb-alakú otthonom. Ha kitekintek a résen, a tarka világot láthatom örvénylésben.”

– Így került kapcsolatba az önkormányzatisággal.

– Igen, láttam, hogy ezt az ügyet helyben kezdeményezték, itt dőlt el, végigvittük, elkészült. Ha ezt meg tudtuk csinálni, akkor mennyi fontos és érdekes dolgot lehet még tető alá hozni. Ez volt a Holnap háza egyébként – érdekes, hogy a programunknak pedig a Holnap városa a neve. Nyilván nem függ össze a kettő, de mégis van valamiféle kapcsolat köztük. 

– Ha nem politikus, akkor mi lett volna önből?  Kommunikáció szakot és jogi egyetemet is végzett.

– A kérdező és kérdezett viszonyában a kérdések is érdekeltek, így az újságírás is benne volt a lehetőségekben.  Az írás sohasem okozott gondot, a beszédeimet is magam írom, nehezen engedem át másnak, a részemnek érzem. Természetesen kellenek a megkapott, jól összeállított háttéranyagok, azokból tudok asszociálni. Maradhattam volna a jogi egyetemen is, a munkajogi tanszékre hívtak tanítani. A munkajog annyira nem, de a szociális jogok rendszere inkább vonzott.  Akit minden érdekel, annak olyan pályát kell választania, ahol rengeteg területtel találkozik, abban nem vagyok jó, hogy egyetlen dologban ragadjak le. Legyen benne közélet, média, stratégia, ez utóbbi az egyik legfontosabb. Imádom az ilyen játékokat, szeretek sakkozni. A mostani munkámban minden megvan, amit elképzeltem.

– Az önkormányzatiságot mennyire érzik magukénak az emberek, azt, hogy a közügyen keresztül saját sorukat is tudják befolyásolni?

– Az elején nagy volt az elvárás, és erősen benne volt az emberek tudatában. Aztán az elmúlt 30, de különösen az utolsó 10 évben inkább leépült, kikopott a közgondolkodásból – pontosabban a lehetőségek épültek le.  Viszont amikor baj van, ahogy ez az év is mutatja, akkor mindenki bennünket talál meg. Az önkormányzás azt is jelenti, a polgárok részt vesznek benne a város irányításában – azt tapasztaljuk, az internet, a közösségi média kinyitotta a kommunikációs lehetőségeket, ezekkel élnek is szombathelyiek, minden csatornán jönnek az üzenetek. Azt kevesen tudják a polgárok közül, mi tartozik a hatáskörünkbe. Egyébként minél közelebb van valami az emberekhez, annál könnyebb megoldani, és a választók is jobban elhiszik, hogy tehetnek érte, ha a közelükben születnek a döntések. Ezt a szemléletet próbáljuk most erősíteni. 

– Polgármesterként milyen példákat követ?

– Külföldön, például az észt testvérvárosunkban, láttam jó példákat, hogy milyen, amikor ténylegesen együtt vannak a politikusok és a többi városlakó. Külföldön az elmúlt évtizedekben kialakult az a gyakorlat, amit jó lenne nekünk is elérnünk. Nem a tekintélyelvből lenézve működtetik a dolgokat, hanem mindenkit bevonnak. Ha példaképet kell említeni, akkor a szombathelyi, celldömölki gyökerekkel rendelkező kancelláriaminiszter, Kiss Péter munkásságára figyelek. Őt tartottam olyan politikusnak, akit a közvélemény nem nagyon ismer, viszont minden megoldani tudó, okosan végiggondoló, nagyon kifinomult, normális, intelligens stílussal rendelkező ember volt, aki nem véletlenül lett öt kormánynak is tagja. Tőle sokat tanultam, többek között azt is, hogyan kell az emberekkel viselkedni, bánni. 

– A kormányzati törekvések azt vetítik előre, hogy az önkormányzatoknak egyre kisebb szerepet szánnak a jelenlegi rendszerben

– Sok múlik a 2022-es választáson, ha a Fidesznek kétharmada lesz, akkor elsorvasztják vagy jelentéktelenné teszik az önkormányzatokat. Az EU biztosan segíti a helyhatóságokat, hiszen a demokrácia alapkövének tartják, és uniós alapelv, hogy helyben dőljenek el a helyi dolgok. Ha ez változik, akkor az egész társadalmi rendszer nagyon rossz irányba fordul. Önkormányzatok nélkül nincsen szabadság, szolidaritás, nincs segítségnyújtás – ezért is van tétje a választásoknak. Természetesen nem mindent a városok, a települések oldanak meg, de világos vonalak mentén nagyobb teret kell nekik adni. 

– Van-e alternatívája az önkormányzatiságnak?

– Röviden: nincs. 
 

– Milyennek tartja az ideális önkormányzatot?

– Olyan önkormányzatot képzelek el, amely több, mint szolgáltató, és ahol az embereknek van beleszólása az ügyekbe, de ez nem okoz nagy időveszteséget a döntéseknél. Transzparens, átlátható folyamatokra van szükség, ahol az összefüggések is világosak a polgárok számára. Azt szeretném, ha a választók a felelősséget is éreznék közben. Vészhelyzetben viszont teljes felhatalmazásra van szükség, mert akkor gyorsan kell cselekedni, utólag természetesen levonhatjuk a konzekvenciákat. A többség alapján megyünk, de a kisebbség véleményét is figyelembe vesszük.

– Hogyan fogalmazná meg polgármesteri poszt lényegét?

– A polgármesternek minden információval rendelkeznie kell, de minél több embert és szempontot be kell vonnia a döntésbe. A polgármester felelőssége a saját csapata is, abban mindenkinek meg kell találnia a feladatát, amelyben az emberek kiteljesedhetnek. A polgármester játékos-edző vagy még inkább csapatkapitány, így tudnám megfogalmazni. Hasonló, mint a Falcóban Váradi Benedek. Együtt tud ünnepelni a szurkolókkal, segíti a társait, és igaziból örül a sikerüknek, de a nehézségekben is ő az első, aki kiveszi a részét. Viseli a felelősséget, és irányt mutat. Egy mindenki közül, de tudja, hogy képviseli a többieket, és eszerint cselekszik.

Török Tibor

Fotó: Nagy Jácint