Dr. Székely János szombathelyi megyéspüspök: kötelességünk segítő kezet nyújtani 

– Önt 2008 januárjában szentelték püspökké Esztergomban. Júliusban volt két esztendeje annak, hogy Ferenc pápa szombathelyi megyéspüspökké nevezte ki. Püspöki jelmondata: „Mindenki őérte él.” Vallja: „Küldetésünk mélye az Isten szeretetéhez, titkához való vezetés, az ebben való erősítés.” Mindez szívet, lelket, testet melenget. Viszont a mindennapokban egyre többen kizárólag csak önmagukért élnek, önző-önös érdekeik fogságában. Megint mások pedig csak vegetálnak, mondhatni „elvannak”. Miképpen lehetne mindezen változtatni? 
 

– A világ ámulatba ejtően szép. A felhők, a fák, a nyíló virágok, a gyermekek vagy az öregek arca olyan csoda, amely mögött valami végtelen jóság, szépség rejtőzik. Ez a világ Szeretetből lett. A mi életünk is ebből a Titokból, a Teremtő szeretetéből sarjadt. Akkor lesz valaki boldog, ha megtanul szeretni, ha sikerül odaadnia, ajándékká tennie az életét. 
Úgy gondolom, hogy a lelke mélyén ezt minden ember tudja és érzi. Tudja, hogy nem az önzéstől lesz felszabadult és könnyű a szíve, hanem a nagylelkűségtől, az alkotástól, az egyszerűségtől, a jóakarattól, az egyeneslelkűségtől. 
A modern nyugati kultúra meglehetősen eltávolodott ettől a hiteles életeszménytől, amikor azt hirdeti, hogy az igaz szabadság, az igazi boldogság a korlátlan, önkényes választást jelenti. Minden ember bátran valósítsa meg a saját magának kitalált célokat, bármilyenek is legyenek azok. Amíg más szabadságát ezzel nem gátolja, addig senki ne szóljon bele az ő önmegvalósítási tervébe.
Mi keresztények úgy gondoljuk, hogy létezik egy gyönyörű, objektív rend és harmónia, amit a Teremtő beleültetett ebbe a világba. Ennek a rendnek a lényege a szeretet, az alkotás, a becsületesség, az egyszerűség. Ez a rend bele van írva az atomokba, a sejtjeinkbe, a lelkünkbe. Az ember akkor lesz boldog, ha ezt a gyönyörű objektív rendet és harmóniát megsejti, ha ebbe belesimul, ha ennek megfelelően él. Nem akkor, ha az önkényes, ötletszerű, szubjektív impulzusait követi.
Újra kellene tanulnunk az objektív világ nagyszerű rendjének tiszteletét. Az ökológiai katasztrófa egyre fenyegetőbb réme talán egy üdvös kijózanodás a modern ember számára, amely rádöbbenti arra, hogy a világnak vannak objektív törvényei, amelyeket tiszteletben kell tartanunk, ha nem akarjuk elpusztítani önmagunkat és az életet itt a Földön.
Erre kellene tanítani a gyerekeket az iskolákban. Nem pusztán arra, hogy mi az, ami technikailag megcsinálható, és ha megcsinálható, akkor jogunk is van megcsinálni, hanem arra is, hogy mi az, ami jó, mi az igaz, mi a szép, ami szent. Mi a világ gyönyörű objektív rendje, amelyhez igazítanunk kellene a gondolkodásunkat, a technikánkat, a gazdasági élet törvényeit és mindent.
Nem csak elméletben kellene erre tanítani, hanem mindenekelőtt a gyakorlatban. Óriási dolog például, amikor egy középiskolás fiatal a hétvégén elmegy egy idősotthonba, és süteményt visz az időseknek (ahogyan ezt egy bérmálkozó csoportom tagjai tették). Óriási dolog, ha egy fiatal segít a nála szegényebbeknek, rászorultabbaknak, ha egyáltalán megsejti, megérti az ő élethelyzetüket.
 

– Szabadság (liberté), egyenlőség (égalité), testvériség (fraternité). A francia forradalom „létfogalmai” mára többnyire csak szavak/szlogenek (vagy azok sem), mögöttes/hiteles tartalom nélkül. Mit kellene tenni-tennünk ahhoz, hogy ember embernek ne legyen, ne lehessen farkasa? S hogy többé ne kelljen félnünk? 

– Nem tudom megállni, hogy ne jegyezzem meg, hogy a francia forradalom eszméi a gyakorlatban ártatlan emberek tízezreinek kivégzését, templomok meggyalázását és sok hasonló rémséget is jelentettek. 
Az emberi méltóság végső alapja az Isten. Ha az ember egy okos állat, egy igen fejlett faj egyede, akkor végső esetben akár feláldozható a történelem oltárán. Ez történt a látszólag humanista, és gyökeresen istenellenes ideológiák, a kommunizmus és a nácizmus tombolása idején. Látszólag az emberért (az elnyomott társadalmi osztályokért, a nemzetért) akartak tenni, valójában pedig emberek tízmillióit küldték a halálba. „Ha elvész az Isten, elvész az ember is” – mondta II. János Pál pápa. 
Az emberi méltóság egyetlen biztos alapja az Isten. Pontosabban az a meggyőződés, hogy az ember nem csak egy okos állat, nem csak egy faj egyede, hanem minden egyes ember a Teremtő képmása: a még meg sem született védtelen kicsi gyermek az édesanyja szíve alatt, a magatehetetlen idős ember, a beteg, a sérült mind végtelenül értékesek, mert az Örök Isten számára végtelenül fontosak. Ő örök szeretettel teremtette őket, és várja őket haza a maga teljességébe, amikor majd átlépik a halál kapuját.
Az emberi méltóság megilleti a szegényt, az éhezőt is. A gazdasági élet legfőbb célja nem a haszon maximalizálása kellene, hogy legyen. A haszon, a pénz csak eszköz. A cél minden ember igazi és teljes java, kiteljesedése: a ma élőké, és a holnap születendő nemzedéké is. A gazdasági élet célja az kellene, hogy legyen, hogy minden ember boldogulását szolgálja, a legszegényebbekét is. Ha így rendeznénk be a világunkat, és nem a szabad verseny farkastörvényei szerint, akkor kevesebb okunk lenne a félelemre.
 

– Püspök úr vallja: „Az élő keresztény hit azt is kell, hogy jelentse, hogy krisztusi szeretettel fordulunk a bajba jutottak felé. Ha ezt nem tudjuk megtenni, akkor máris elveszítettük a kereszténységünket. Nem lesz örömteli egy olyan kontinensen élni, amely elutasítja a szegényt, a rászorulót.” Hogyan látja, Európa merre tart(hat)? 

– Nagyon fontosnak tartom, hogy igyekezzek olyan ember lenni, aki segít, ha tud. Szombathelyen él olyan család, akiknek a „lakása” egyetlen szobából áll, amelynek kissé penészesek a falai, ahol nincs fürdőszoba és nincs WC (csak az udvar végében egy pottyantós). Ebben a „lakásban” él két szülő és négy kicsi gyerek! Magyarország egyik jómódú városában, tőlünk karnyújtásnyira. Fontos lenne, hogy legyenek emberek, akik segítenek.
Teréz anyát egyszer megkérdezte egy újságíró, hogy szerinte minek kellene megváltoznia a világban és az egyházban, hogy kevesebb legyen a szenvedés, hogy több boldog ember legyen. Teréz anya elgondolkodott, aztán az újságíró szemébe nézett és azt mondta: „Hogy minek kellene megváltoznia? Magának… és nekem…”
Európa számára óriási kihívás, történelmi feladat és kötelesség, hogy segítse Afrika felemelkedését, túlélését. Fontos védenünk a saját kultúránkat, nyelvünket, fennmaradásunkat. A különböző kultúrák a Teremtő Isten ajándékai, aki az embert történelmi és társas lénynek alkotta, és ezért az ember nyelvekben, kultúrákban, nagyobb közösségekben tudja csak kibontakoztatni és megélni az emberségét. A nemzetek összekeverése, eltüntetése nem Isten akarata szerint való, és igen gyakran a nagytőke érdekeit szolgálja. Azonban emellett az is igaz, hogy a Teremtő a Földet minden embernek szánta, hogy rajta minden ember boldogulhasson. Kötelességünk segítő kezet nyújtani, mindenekelőtt a közelünkben levő, és a gyarmatosítás, a rabszolga-kereskedelem, a gazdasági kizsákmányolás által annyira meggyötört földrésznek: Afrikának.

                                                                        
– Magyarországon élhető jövő csak akkor elképzelhető, ha a cigány testvéreinket tudjuk segíteni az oktatásban, a munkahelyteremtésben, leginkább pedig a hit átadása által, és ha ők is tudnak e felé a segítség felé megnyílni.” Jutottunk-e előbbre? Mi múlik az egyénen, a kisebb közössége/ke/n s a többségi társadalmon? 


– Magyarország lakosságának körülbelül nyolc százaléka roma, és ez a szám a következő évtizedekben még nagyon jelentősen fog növekedni. Nem képzelhető el élhető, szép jövő ebben a közös hazában, ha nem tanulunk meg egymást segítve, egymás jogait tiszteletben tartva, testvérként élni.
A romák felzárkózásának 3 oszlopa van: az oktatás, a munkahely és a szív. Az oktatás és a munkahelyteremtés elválaszthatatlanok. Ha valakinek nincs megfelelő végzettsége, akkor nagyon nehezen fog megfelelő munkahelyet találni, másrészt, ha egy régióban alig van munkalehetőség, akkor igen nehéz lesz a fiatalokat arra motiválni, hogy tanuljanak, hiszen azt látják évtizedek óta, hogy a nyomorból nincs kitörés. Ez különösen is igaz Észak-Kelet Magyarország egyes vidékeire.
Mindszenty bíboros (akkor még, mint Pehm József) zalaegerszegi plébánosként, minden évben körülbelül harmincöt szegény diák taníttatását fizette. Ezért is hoztuk létre a Mindszenty József ösztöndíjat, hogy ily módon a legrászorultabb, de a tanulásban igyekvő diákokat (és családjaikat) segítsük.
Fontos volna munkát adni a romáknak, és minden hátrányos helyzetű embernek. Ezért hozunk létre egy kis munkaközvetítő irodát, amely ebben kíván segítséget nyújtani. 
Fontos lenne, hogy ha egy roma (vagy rászoruló) család lakik a közelünkben, ismerkedjünk meg velük, és ajánljuk fel a segítségünket (például a hivatalos ügyek intézésével, vagy egyszerű tanácsokkal, néha egy kis élelmiszerrel, játékkal, gyerekeknek való könyvvel). Vállaljunk keresztszülőséget egy-egy roma vagy szegény családnál, kezdjük kísérni, segíteni az életüket! Nyújtsunk segítő, baráti kezet! Ez az a legerősebb szociális háló, amelyet nem csupán állami intézmények, hanem az emberek közötti jóakarat és szeretet szálai tartanak egybe.
 

– Az Egyesült Államokban, Kanadában, Ausztráliában, Lengyelországban és másutt feltárt, a katolikus papok által elkövetett pedofil bűnök mélyen megrendítenek, mint hívőt, mint szülőt, mint pedagógust. Magyarország – az egy-két ismertté vált esetet leszámítva - valóban kivételnek számít?

– A papok által elkövetett szexuális bűncselekmények hatalmas, nagyon nehezen gyógyítható sebet ejtenek az áldozatok életén, és óriási sebei az egyháznak is. Az egyháznak minden meg kell tennie azért, hogy ezt a bűnt a köreiből kivesse, magától távol tartsa.
Németországban 1995 és 2010 között körülbelül 210 ezer kiskorúak ellen elkövetett szexuális bűncselekményt regisztráltak (döbbenetesen sok!). Ezek közül 94 volt olyan, amelyet egyházi alkalmazott (pap, szerzetes, vagy egyházi iskolában tanító tanár) követett el (H. L. Kröber, Cicero, 31. 03. 2010). Ez a kilencvennégy eset is nagyon sok és elkeserítő. Azonban fontos azt látni, hogy a gyermekek elleni szexuális bűncselekmények túlnyomó többségét nem egyházi emberek követik el, hanem családtagok, tanárok, orvosok, satöbbi. Fontos volna, hogy a média arányos képet közvetítsen erről a problémáról. Jelenleg inkább az látszik, hogy az egyház tekintélyének, szavahihetőségének meggyengítése a cél, a hírközlés objektivitására és arányosságára pedig nemigen törekszenek.
Magyarországon valóban nem jellemzőek az ilyen bűncselekmények, talán a miatt sem, mert a kommunizmus idején (amikor Nyugaton a szexuális forradalom igen viharos éveit élte végig a társadalom) az ifjúsággal való foglalkozás lehetősége meglehetősen korlátozott volt az egyház számára.
 

– „Lombik-bébink”, aki ugyan már húszéves, apukájaként kérdezem – tudvalévő, hogy immár nyolcmilliónál több „lombik-bébipalánta” él bolygónkon (tavaly volt negyvenéves a legelső) –, Püspök Úr milyen álláspontra helyezkedik e téma kapcsán? 

– Természetesen mindazok, akiknek az élete mesterséges megtermékenyítés útján indult, éppolyan emberek, mint bárki más, éppolyan értékes és szent az életük, mint bárki másé. Isten remekművei, végtelen méltóságú emberek, mint bármely más ember a Földön.
Az emberi élet nyilvánvalóan a fogantatással kezdődik. Ezt a legtöbb tudós sem vonja kétségbe. A fogantatás pillanata után semmi olyan minőségi ugrás nem történik a kicsi gyermek fejődése során, ami megragadható lenne, mint az emberi élet kezdete. Az első pillanattól kezdve egy emberi élettel van dolgunk, amit ha nem vágunk el, akkor belőle ember fog kifejlődni.
Nem mondhatjuk, hogy a fogantatástól kezdve emberi személy az illető, hiszen 14 napig még akár ikresedés is előfordulhat, és akkor nem egy, hanem két emberi személy fog létrejönni az induló emberi életből. Azonban azt biztosan állíthatjuk, hogy az első pillanattól kezdve egy emberi életről van szó, amely feltétlen tiszteletet és védelmet követel.
Ezért az egyház elfogadhatatlannak tartja a megfogant emberi élet lefagyasztását, még inkább kiselejtezését, elpusztítását. Amennyiben ezt a két, emberi élet elleni vétséget kiiktatják a mesterséges megtermékenyítés orvosi praxisából, akkor az egyháznak igazi, lényegi ellenvetése nincs az ellen, hogy mesterséges gyógyító módszerekkel az orvostudomány segítsen egy párt abban, hogy gyermekük születhessen.
Egy közeli ismerősöm, akinek nem születhetett gyermeke, nemrég kisgyermeket fogadott örökbe. A kisfiúcska eleinte olyan görcsösen kapaszkodott az (örökbefogadó) édesanyába, főként, ha az egy pillanatra le akarta őt tenni, hogy azt szívszorító (egyszerre gyönyörű és fájdalmas) volt látni. Mostanra a fiúcska felszabadult, boldog, rettentően figyel mindent a templomban, és bár örökmozgó, ha ministránsruhát adnak rá, akkor szinte angyallá változik, és ámulattal figyeli a misét. A gyermektelenség keresztjének a leginkább ajánlható, követendő megoldása ez: egy olyan gyermeknek, akinek joga volna családhoz, megadni ezt az életadó, szerető családi fészket. 
 
Szenkovits Péter
Fotó: Nagy Jácint