Drogériák, kiskereskedelmi láncok és benzinkutak is árusíthatnak gyorsteszteket
A nemzeti versenyhatóság a koronavírus-gyorstesztek hazai piacán végzett nemrég lezárt, gyorsított vizsgálatában megállapította, hogy Magyarországon valóban túl drágák ezek a termékek más országokhoz viszonyítva - írták a közleményben. A vizsgálat végleges jelentésében több javaslatot is tett a versenyhivatal, hogy orvosolni lehessen a gyorstesztek magas magyarországi árait. Ezek közé tartozott az értékesítési pontok bővítésének jogszabályi engedélyezése, amelynek következtében élénkülhet a kiskereskedelmi árverseny és növekedhet az értékesítés földrajzi lefedettsége és elérhetősége. Ezáltal a lakosság egyszerűbben juthatna hozzá a tesztekhez - áll a közleményben.
A nemzeti versenyhatóság ismételten azt javasolja az antigén gyorsteszteket forgalmazó cégeknek, hogy vizsgálják felül az értékláncukat, ugyanis kedvező hatással lehetne a végső fogyasztói árra az is, ha csökkenne a láncolat közbenső, továbbértékesítést végző szereplőinek száma.
A gyorselemzés azt is megállapította a GVH, hogy számos esetben a fogyasztók tájékoztatása nem megfelelő a lakossági, önellenőrzésre szolgáló COVID-tesztekkel kapcsolatban. A hatóság jelezte kifogásait az érintetteknek, és kérte, február 14-ig végezzék el a szükséges változtatásokat. Ezt követően a nemzeti versenyhivatal újra ellenőrzi az online kereskedelmet, és ha továbbra is fennállnak a problémák, akkor "koordinált hatósági fellépésekkel fog rendet tenni" - jelezte a GVH.
A Gazdasági Versenyhivatal végleges jelentése a COVID-19 antigén gyorstesztek magyarországi piacán lefolytatott gyorsított ágazati vizsgálatról elérhető a hatóság honlapján. (MTI)
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.