km/óra
  2024.10.23., szerda  •  Gyöngyi napja
Egy éve nincs köztünk Pelé

Egy éve nincs köztünk Pelé

São Pauloban, 2022. december 29-én hunyt el Pelé (született: Edson Arantes do Nascimento, Três Corações, 1940. október 23.) háromszoros világbajnok brazil labdarúgó, korának meghatározó játékosa, írja a Paprikablog Facebook-oldala.

A poszt szerint: "Pelé életében 1390 mérkőzésen lépett pályára, és 767 (más számítások szerint 776) gólt szerzett, mérkőzésenkénti gólátlaga 0,94 volt.[4] 2000-ben a FIFA szavazásán elnyerte az évszázad labdarúgója címet.Sokan a legnagyobb labdarúgónak tartják.

A legenda szerint szülővárosa mellékutcáiban tanult meg focizni, itt rúgta labdaként a ronggyal kitömött zoknit. Szegény családban nőtt fel, amelyben a futballnak nagy hagyományai voltak. Apja, ragadványnevén Dondinho, ígéretes középcsatár volt, de pályáját derékba törte egy sérülés. Edson már kisgyerekként is élt-halt a fociért. Anyja, labdarúgó felesége lévén, azt tapasztalta, hogy ebből a sportból nem lehet megélni, ezért ellenezte, hogy a fia is ezt a pályát válassza, ám mindhiába: Edsonnak vérében volt a futball. Erről maga Pelé később így nyilatkozott: „Focistának születtem, ahogy Beethoven muzsikusnak. Olyan nekem a futball, mint valami vallás. Imádom és istenként tisztelem a labdát.”

A mindössze 172 cm magas, 68 kg-os játékost egész pályafutása alatt izmos, jó kötésű sportolónak ismerték, akiben a fizikai erő bámulatos labdaérzékkel és az ellenfelek gyengéinek ösztönös felismerésével párosult. Posztjai: összekötő és középcsatár. Ifjúként a játéktéren még gyakran elvesztette a fejét, de hamar megtanult uralkodni magán, s a sportszerűség és az önfegyelem mintaképe lett. A futball koronázatlan királyának tekintik, noha 16 éves korában elszenvedett súlyos térdsérüléseinek következményei egész pályafutását végigkísérték.

Klubcsapatban

1952-ben a helyi Bauru AC-ben kezdett futballozni. 1956-ban a Santos játékosa lett, ahol 16 évesen debütált a felnőtt csapatban. A São Paulo állam bajnokságát tíz alkalommal, a kor legfontosabb brazil trófeáját, a Taça Brasilt ötször nyerte meg, 1961 és 1965 között. A mai brazil bajnokság elődjének számító Taça de Prataban 1968-ban tudott diadalmaskodni. 1962-ben és 1963-ban a csapatával megnyerte a Libertadores-kupát, és a Interkontinentális kupát is.

1975-ben távozott a Santosból, és 1977-ben a New York Cosmos színeiben megnyerte az amerikai labdarúgó-bajnokságot.

A válogatottban

1957 és 1971 között 92 alkalommal lépett pályára a brazil válogatottban és 77 gólt szerzett. 1957-ben 16 évesen mutatkozott be. 1958-ban a svédországi világbajnokságon még nem volt 18 éves, amikor világbajnok lett. 1962-ben is tagja volt a végső győztes brazil keretnek, de egy sérülés miatt csak az első két mérkőzésen szerepelt. 1970-ben, Mexikóban harmadszor nyert világbajnokságot.

címkék
Savaria Fórum 33. évfolyam 36. szám - 2024.10.18.
Savaria Fórum 33. évfolyam 36. szám - 2024.10.18.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Csodájára járnak az egzotikus szombathelyi kertnek: kenguruk ugrálnak a tyúkok között
Mindig is az egzotikus állatok megszállottja volt a szombathelyi Varga Tamás, azt azonban álmában sem gondolta, hogy egyszer majd kengurukkal osztja meg udvarát. Jelenleg már 20 kenguru legel a tyúkokkal a közös udvaron, írja a hellovidek.hu.
Ebből a szombathelyi gimnáziumból tanulnak tovább a legtöbben az ELTE-n
Ezüst Eötvös-díjat kapott a Szombathelyi Kanizsai Dorottya Gimnázium az ELTE interaktív pályaválasztó fesztiválján, az ELTEfeszten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Elvitték minden idők legnagyobb ötöslottó nyereményét
Harminchárom hét halmozódás után egy játékos elvitte az ötöslottó eddigi legnagyobb nyereményét, 6,613 milliárd forintot, a nyertesnek a sorsolás másnapjától számított 90 napon belül kell jelentkeznie a nemzeti lottótársaságnál - tájékoztatott a Szerencsejáték Zrt.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
legfrissebbek
Költözik és új nevet kap a közterület-felügyelet
A széles feladatkörre való tekintettel 2025. április elsejétől Városrendészetre változik a Szombathelyi Közterület-felügyelet neve – erről hozott határozatot az alakuló közgyűlés az új Szervezeti és Működési Szabályzatról szóló előterjesztés részeként. Arról is döntöttek a képviselők, hogy a felügyelet átköltözik az Ady térről a Kossuth utca 11. szám alá.
Futsal Bajnokok Ligája: derekasan küzdött, de második mérkőzésén is vereséget szenvedett a Haladás
A magyar bajnoki cím védője 2-0-ra maradt alul a világsztárokkal teletűzdelt portugál Sporting ellen.
Meghalt egy, az autójával a Dunába hajtó nő Szentendrén
Hollywood Classics: film és zene szimfóniája
Pazar élmény közkedvelt mozis alkotások részleteinek viszontlátása úgy, hogy közben a filmekhez komponált muzsikák élő nagyzenekari kísérettel csendülnek föl. Picurkát (ismét) téren és időn kívülre kerülhetünk. Nevezhetjük ezt akár boldogság-féleségnek.
Tűzoltók munkáját ismerték el az október 23-i ünnepségeken
Az 1956-os forradalom és szabadságharc hősei előtt tisztelegtek a Belügyminisztériumban, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságon, az Országos Polgárőr Szövetség rendezvényén és a Vas Vármegyei Közgyűlés ünnepségén is, ahol több tűzoltó részesült munkája jutalmazásaként valamilyen szintű elismerésben, olvasható a vasi katasztrófavédők összefoglalójában.