km/óra
  2025.01.06., hétfő  •  Boldizsár napja
Egy hét múlva kezdődik a rókavakcinázás

Egy hét múlva kezdődik a rókavakcinázás

A vörös rókák a fő terjesztői a veszélyes betegségnek.

 

Jövő hét szombaton, március 27-én kezdődik a tavaszi rókavakcinázás, ezért az ország déli és keleti részén ebzárlat, és legeltetési tilalom lép életbe – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) pénteken.

 

A program Bács-Kiskun, Baranya, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád-Csanád, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére terjed ki. Április 10-ig összesen több mint 27 ezer négyzetméterre szórják le repülőről a vakcinatartalmú csalétkeket.

 

Az egyes területekre vonatkozó ebzárlat és legeltetési tilalom pontos időpontjáról a járási állategészségügyi hivatalok, és az önkormányzatok tájékoztatnak, a kirándulókat külterületi plakátokon figyelmeztetik majd.

 

A közlemény szerint a vörös rókák a fő terjesztői a veszettségnek, amely a vadon élő és a házi emlősökre, valamint az emberre egyaránt veszélyes. Magyarországon körülbelül 75 ezer róka él, de az állomány háromnegyedét az eddigi vizsgálatok szerint sikerül elérni a vakcinázással. A vadon élő rókaállományban folytatott vakcinázási program költségeihez az Európai Unió 75 százalékos társfinanszírozást biztosít Magyarország részére.

 

Ember már csaknem 25 éve nem kapta el a veszettséget, és a jelenlétét is csak 2017-ben észlelték utoljára belföldön. A vakcinázás ennek ellenére indokolt, hiszen Romániában idén február elején már felbukkant a veszettség, ráadásul a magyar határhoz közel – olvasható a közleményben. (MTI)

címkék
Savaria Fórum 33. évfolyam 45. szám - 2024.12.20.
Savaria Fórum 33. évfolyam 45. szám - 2024.12.20.
tematikus oldalak