km/óra
  2024.10.05., szombat  •  Aurél napja
Életöröm – akvarelleken: Kiss Katalin tárlata a Berzsenyi Könyvtárban

Életöröm – akvarelleken: Kiss Katalin tárlata a Berzsenyi Könyvtárban

Kiss Katalin csodaszép akvarelljeiből nyílt kiállítás a Berzsenyi Dániel Könytárban. A matematika-rajz szakos pedagógus a természet ezerszínűségét tükrözteti saját „prizmáján” keresztül.

Szalainé Bodor Edit, a könyvtár igazgató-helyettese köszöntötte a csütörtöki tárlatnyitó népes közönségét. Egyebek között arról szólt, hogy intézményük mindig is igyekezett teret adni képzőművészek bemutatkozásának. Jelenleg három tárlat is látható egyidejüleg a könyvtárban.

A kiállítást az alkotó kollégája, művészeti és filozófiai eszmetársa, Bőczén Lászlóné nyitotta meg. Kodály Zoltánt is idézte: „Csonka ember az, és üres az élete – bármely gazdag külsőleg –, ha nincs érzéke a művészetekhez. A zene az életnek olyan szükséglete, mint a levegő. Sokan csak akkor veszik észre, ha már nagyon hiányzik.” S mindez magától értetődően szintúgy vonatkozik a festészetre. A boldogságot ekként definiálta: „A boldogság nem az, hogy megkapjuk azt, amit akarunk, hanem az, hogy évezzük azt, amink van!”

Az eseményen Horváth Liliána hegedűn működött közre.

Kiss Katalin művész-tanár ekként vallott: „Rabul ejtett az akvarell technika, a vízben oldódó pigmentek áramlása, ahogy szinte önálló életre kelnek a papíron. Ez izgalmas számomra. Csodálatosan feltölt, kikapcsol. Általa kiszakadhatok a hétköznapok monotonitásából, a rohanó világ zajából. Minden festményemhez tartozik egy élmény, hangulat, melyet szeretnék a nézőknek közvetíteni. Szeretném a képeimen keresztül átadni azt az életörömöt, amit a természetben érzek.”

Az akvarellek július 27-ig tekinthetők meg a könyvtár első emeleti hírlapolvasójában.

 

Szenkovits P.

Fotó: Berzsenyi Dániel Könyvtár

kapcsolódó galéria
Savaria Fórum 33. évfolyam 34. szám - 2024.10.04.
Savaria Fórum 33. évfolyam 34. szám - 2024.10.04.
tematikus oldalak
legfrissebbek
Idén is kaphatnak ingyenes tűzifát Szombathelyen szociálisan rászorulók
Szombathelyen minden télen ingyenesen biztosítanak tűzifát olyan szociálisan rászorulóknak, akik fatüzelésű kályhával fűtenek. Idén is erre készülnek.
Fekete pont: bukott (iskola) rendszer
Tétlenül szemléljük, ahogyan az iskolarendszer szétmállik. Generációk sora méltatlan körülmények között cseperedik. Az eredendő tisztaságot, őszinteséget, kíváncsiságot felőrli a képmutatás, a hazugság, a kollaboráció. Erről szól a Fekete pont című új magyar film.
Az EU-s tagállamok megszavazták a Kínában gyártott elektromos autókra kivetendő büntetővámot
Az európai uniós tagállamok többsége megszavazta a Kínában gyártott elektromos autók behozatalára vonatkozó végleges kiegyenlítő vámok kivetéséről szóló javaslatot pénteken, jelentette be az Európai Bizottság.
Idősek világnapja: fontos a közösen eltöltött idő
Október 1-je az idősek világnapja. Ebből az alkalomból tartottak ünnepséget csütörtökön a Savaria moziban. A város és a nyugdíjas szövetség közös rendezésében megtartott eseményen kitüntetéseket adtak át az idősekért végzett önkéntes munka elismeréseként. A díjak átadása után a műsorral szórakoztatták a résztvevőket.
450-500 forintos euró következik abból, amit Orbán Viktor belengetett
A Portfolió gazdasági szakportál számításai szerint a miniszterelnök által 2026-27-re célul tűzött 1 millió forintos átlagbér és 1000 eurós minimálbér matematikailag csak úgy jöhet ki, ha addigra jelentősen gyengül a forint.