Elítéltek egy román embercsempészt Vasban
Tóth András, a Szombathelyi Törvényszék elnökhelyettese ismertetése szerint a vádlott román rendszámú taxijával Nagylak és Makó között egy kukoricatáblánál vette fel, és a Vas megyei Lukácsházáig szállította a négy, magát palesztinnak valló utasát.
Az előre megbeszéltek szerint a kőszegi határátkelőhelyen egyedül hagyta el az országot, majd a határtól 200 méterre várta, hogy utasai gyalogosan, a zöldhatáron keresztül lépjék át az államhatárt. 500 euró díjazás ellenében Bécsbe szállította volna őket, a pénzt a célállomáson, állítása szerint egy ismeretlen arab vagy török személytől kapta volna meg.
Az érvényes úti okmányokkal nem rendelkező és Magyarországon jogellenesen tartózkodó négy migráns közül - lakossági bejelentés alapján - hármat még a határ előtt elfogtak a rendőrök, negyedik társuk azonban elmenekült.
Tóth András tájékoztatása szerint a taxijában várakozó vádlottat másnap hajnalban Mannensdorf közelében észlelte a magyar-osztrák közös járőr, akiknek jelzésére végül a kőszegi rendőrök fogták el és állították elő a férfit.
A vádlott és védője enyhítésért fellebbezett, ezért az ítélet nem jogerős. (MTI)
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.