Eljárás indult a Vas megyei anya ellen, aki életveszélyesen bántalmazta csecsemőjét
Ahogy arról lapunk is beszámolt, egy súlyosan bántalmazott, néhány hetes csecsemőt ápolnak a szombathelyi Markusovszky-kórházban.
Seffer Lilla őrnagy tájékoztatása szerint a Markusovszky egyetemi oktatókórházból érkezett bejelentés a rendőrségre arról, hogy április 9-én egy csecsemőt szállítottak be hozzájuk, akin feltehetően bántalmazásból származó sérülési nyomok láthatók.
Hozzátette: a rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a gyermek édesanyját, igazságügyi orvosszakértő bevonásával vizsgálják a sérülések keletkezésének körülményeit.
(MTI)
Fotó: Nagy Jácint
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.