Előbb-utóbb azért kivilágosodik…

A Weöres Sándor Színház – a Forte Társulattal közösen – tavaly tavasszal mutatta be a Kivilágos kivirradtig című produkcióját. A színpadi szöveget Tóth Réka Ágnes készítette Móricz azonos című regénye alapján. Rendező Horváth Csaba. Jómagam mérsékelten „lelkendeztem”. Viszont a színészek önfeláldozó teljesítményét dicsértem. Ám mindabból, amit a testbeszédükkel közölni szándékozott Horváth Csaba, épp csak kapiskáltam valamit. Elkedvetlenített az is, hogy a nézők egy része lelépett a szünetben.

Mint ismeretes, három kategóriában is díjazta a produkciót a Színházi Kritikusok Céhe. Kiérdemelte a 2022/2023-as évad legjobb kőszínházi előadása címet; Horváth Csaba kapta a legjobb rendezés díját; a legkiválóbb férfi epizódszereplőnek Gyulay-Zékány Istvánt választották. Magától értetődően örömmel adtunk hírt minderről. Csakhogy nem lett „okosabb” e sorok írója. Akkor hogy is van ez? A múlt szombaton ismét megnéztem az előadást. Veszprémben, a Hangvillában vendégszerepelt a WSSZ társulata. És bár „ömlött” a mozgászuhatag, ám a testbeszédeket – azok java részét – mintha már képes lettem volna „kiszótárazni”. Nézőtársaim többségével együtt (mindössze tízen távoztak a szünetben). Sokunkban megszület/het/ett a katarzis (ezért járunk teátrumba!), amit a nehezen szűnő vastaps visszhangzott.  

Szenkovits Péter
Fotó: WSSZ/Mészáros Zsolt