Előválasztás: 67 ezren szavaztak az első napon
A hétvégi leállás után hétfőn tényleg teljes gőzzel elrajtolt az ellenzéki előválasztás, kedd reggel pedig megérkeztek az első teljes értékű nap adatai is, melyek a hivatalos tájékoztatás szerint messze felülmúlták az előzetes várakozásokat, egészen pontosan 66 955-en adták le a voksukat.
Az első napon 4642-en szavaztak online, a maradék 62 313 ember valamelyik sátornál voksolt – számolt be az Országos Előválasztási Bizottság a közösségi oldalán.
A pörgés kedden sem állt meg: Dr. Nemény András példul ma reggel adta le a voksát, amiről a Facebook-on is posztolt. A polgármester arról írt, hogy Szombathelyen már 1100-an szavaztak az ellenzéki verseny jelöltjeire.
A leállás miatt az első forduló időtartamát meghosszabbították, szeptember 28-ig lehet szavazni.
Fotó: Nagy Jácint / Savaria Fórum
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.