Megemlékezést tartottak a Savaria Egyetemi Központban
Mint az egyetem Facebook-oldala írja: "A megemlékezést összeállító Kisőrsi-Farkas Zsófia, a Történelem Tanszék egyetemi adjunktusa beszédében elmondta, bár a legfontosabb ’56-os események Budapesten történtek, a vidék is fellázadt, Szombathelynek is voltak hősei.
– Ezekről a forradalmi napokról leginkább csak a szájhagyomány útján terjedt legendák maradtak ránk. Vannak városszerte jól ismert és sokszor persze egymásnak is ellentmondó történetek, és biztos vagyok benne, hogy léteznek csak szűk családi körben elsuttogott legendák, és vannak elhallgatott, elfojtott emlékek is. Ezekkel – legyünk fiatalok vagy idősek – nekünk van dolgunk. Haza kell mennünk és beszélnünk kell a családtagokkal, ismerősökkel. Kérdeznünk kell őket az államszocialista rendszer borzalmairól, és az emlékezetükben még élő bátor emberekről. Azokról, akik megfékezték a vérengzést, akik a padlásfelsöprések idején rejtegették a javaikat, akik a Kádár-érában nem fogadták el a párttagkönyvet, akik ’56-os disszidánsként az ötvenes évek végén, a hatvanas évek elején visszatértek Magyarországra. Azokról, akik mertek szabadok lenni.
A rendezvényen zenével Halmágyi Milán és Szarka Felícián, verssel Markó Máté és Kovács Ádám hallgatók működtek közre.
(Szöveg és fotó: Kleinhappel Miklós)
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.