Emberi oldalról is – Börtönszínházi előadáson jártunk a Szombathelyi Országos Büntetés-végrehajtási Intézetben

A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága, a Szombathelyi Országos Büntetés-végrehajtási Intézet és a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács közös művészetterápiás projektjeként már a harmadik színházi előadás kel életre a szombathelyi börtönben: a tavalyi tematikát folytatva az erények, ezúttal a mértékletesség a fogvatartottak által írt és előadott darab témája.

A darab témája a mértékletesség erénye

A színházterem egyik felében a sajtó képviselői és néhány hozzátartozó, a másikban ötven rabruhás fogvatartott vár a darabra. A függöny, az emelt színpad hozza a színházi környezetet, a szabályozott csend és fegyelem, az őrök jelenléte pedig a fegyintézetét. Ám, amikor elkezdődik az előadás, szinte az első percben történik valami, ami feloldja ezt a feszültséget: ülnek a poénok, jó szöveg, a sztori, hitelesek a karakterek, a minimális reakciókból is ítélve, a rabtársakhoz odatalálnak a kiszólások, egyszóval, jó ez a színház. 

A Mértékletesség nevű étteremben játszódó, tízszereplős vígjáték helyzet- és jellemkomikumra épül: a francia klasszicista mintáknak megfelelően egy térben, rövid idő alatt játszódik, egy szálon fut a történet, aminek végén, szintén klasszikus módon, lelepleződik a bűn, s győz az erény – jelesül a mértékletesség. 

Az élményt most az élezi, hogy a játszók elítélt rabok: a bűn és erény emlegetése máshogy cseng most, mint Dosztojevszkijt olvasva. Máshogy ül a „még sosem találkoztam sittessel” mondat, éppúgy, mint az egyik szereplő (valóságos) Pilinszky-tetoválása: „E világ nem az én világom,
csupán a testem kényszere”.

Picúr színre lép

A színpadon a valóság folyamatosan a színházba játszik, és fordítva: a darabban majdnem mindenki csaló, ki műveltséget, ki jól menő üzletet és gazdagságot, ki meggazdagodási lehetőséget hazudik – de olyan is akad, aki a Kobra néven elhíresült szombathelyi bűnözőnek adja ki magát –, és a peches, banánfegyveres rendőr figuráján is jót derülünk. Együgyűségéből fakadóan őszinte karakter az izomkolosszus Picúr (eredetileg a Sárkány, aki senkitől sem fél), és a cigány zenészek, akik a Paff, a bűvös sárkányt és a Szomorú vasárnapot is elgitározzák, vagy a Liga tagjai (egyikük tökéletes spanyolsággal, a másik idegen szavakkal kommunikál). 

A Liga tagjai is lelepleződnek

A darabból kiderül, a csalások hátterében a feljebbjutás vágya („én nem akarok középszerű lenni”), a több, jobb, nagyobb akarása áll, és mielőtt azt gondolnánk, hogy a művészetterápia (melynek célja a rabok társadalomba való visszailleszkedése szabadulásuk után) abban merül ki, hogy az elítéltek a bűnöket tematizáló előadásban mintegy megtisztulnak vagy felmentjük őket, tegyük hozzá, hogy itt szó sincs ömlengésről vagy álszenteskedésről. 

Hogy ki mennyire nézett önmagába a június óta tartó, heti 4-5 alkalmas próbafolyamat során, s mennyire érzi át a darabban elhangzó, kissé didaktikus mondatot, miszerint mértékletesen élni jobb, mint mérgezett lélekkel, nem tisztünk eldönteni. De ha rápillantunk a szürke rabruhás nézőkre, majd a színpadon játszókra, a színháznak azt az erejét itt fokozottan érezzük, hogy a színpadon, az előadás erejéig az lehetsz, aki szeretnél, nem csak egy szám a szombathelyi börtönben, de személyiség. 

Nem véletlenül csatlakoztak a tagok önként, sőt, már baráti beajánlás útján a társulathoz, itt más szerepben, emberi oldalról is látják egymást, mondja el a bemutató után az étteremtulajdonost alakító férfi, azt is elárulva, ő éppen a mértéktelenség bűne miatt tölti idejét a szombathelyi börtönben, van min gondolkodnia, és idő is jut rá bőven – két év hat hónap múlva szabadul.

Emberi oldalról is - az egyik szereplő évek múlva szabadul

Zárásként a „társulat” előadásában felcsendül a Valaki mondja meg, és ebben a pillanatban szinte láthatóvá válik a híd: fogvatartott, börtönőr, családtag vagy civil egyszerre gondolkozik el azon, hogy milyen az élet, ki hova érhet, na meg, hogy hogyan is kell, lehet élni. A darab végén a raboknak megköszönik a fegyelmezett részvételt, és soronként visszavonulnak a celláikba. Mi visszatérünk az ellenőrző pontra, magunkhoz vesszük a holmijainkat, és kilépünk a bágyadt napfényre.

(Tar Patrícia)

Fotók: Nagy Jácint