Emlékezzünk Déri Jánosra
Mint a posztból kiderül: "Tanulmányait a Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karán végezte. 1975-ben jelentkezett a „Riporter kerestetik” című tehetségkutató műsorba, ahol 3. helyezést ért el. Éveken keresztül disc jockey volt.
1977–1983 között a Magyar Rádió ifjúsági osztályán dolgozott, 1983-tól a társadalompolitikai szerkesztőség munkatársa, valamint az Ablak állandó műsorvezető-riportere lett. Szórakoztató műsort is vezetett Ez + Az címmel, ennek egyik népszerű rovata volt a selejtes termékeket ironikusan bemutató Pocsék Áruk Fóruma, valamint Peterdi Pál szereplése a Ludas Matyiból is ismert Tücsök és Bogár-ral. Ő indította a Nulladik típusú találkozások című, paranormális jelenségekkel foglalkozó műsort (1991-ben kötete jelent meg a témában). Állandó résztvevője volt a Rádiókabarénak, írásműveit rendszeresen publikálta a Farkasházy Tivadar nevével fémjelzett Hócipő című folyóirat.
Az orvosok tüdőrákot diagnosztizáltak nála, ami miatt leszokott erős dohányzásáról, de az állapota nem javult. Egészsége romlását országos szolidaritási mozgalom kísérte. 1992-ben Mexikóból jelentkezett utoljára nyilvánosan. Hazaszállítását a légitársaságok nem vállalták, végül eszméletlen állapotban érkezett haza. A kór ekkorra már a szívét is megtámadta. 1991 novemberében utolsó műtétje előtt (le kellett operálni a tüdejéről a három és fél kilós daganatot), kollégája Fodor János látogatta meg, és készített vele interjút a heidelbergi klinikán. Felesége és három gyermeke körében 1992. április 29-én, 41 évesen hunyt el."
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.