km/óra
  2024.12.22., vasárnap  •  Zénó napja
Szebb, zöldebb, természetközelibb – Így készült az esőkert a szombathelyi Éhen Gyula téren

Szebb, zöldebb, természetközelibb – Így készült az esőkert a szombathelyi Éhen Gyula téren

Idén többféle kisebb fejlesztés is történt az Éhen Gyula tér környékén, de ez még csak a kezdet: az elkövetkezendő években komplex felújítás vár a vasútállomás környékére, hogy szebb kép fogadja a vonattal városba érkezőket.

Idén májusban jelentette be a városvezetés, hogy európai uniós és önkormányzati forrásból komplex felújítás vár az Éhen Gyula térre, hogy szebb kép fogadja a vonattal városba érkezőket. Ennek részeként a Blaguss Agora Hungary Kft. felújította a korábbi Volán-pavilont és lebontotta az elöregedett bódékat, az önkormányzat új parkolóhelyeket alakított ki és áttervezte a meglévő parkolókat, hogy plusz helyekkel bővüljön a tér, az Éhen Gyula Baráti Kör kezdeményezésére pedig ismét szobrot állítanak majd az egykori szombathelyi polgármesterről, országgyűlési képviselőről.

A tervek között szerepel parkosítás, virágosítás, okospadok és fedett buszvárók telepítése is, ehhez a fejezethez érkeztünk most el az évvégére. Mint Bokányi Adrienn tanácsnok, a városrész képviselője lapunknak elmondta: az elsődleges cél a balkáni állapotok felszámolása, a terület szebbé, esztétikusabbá, zöldebbé tétele, ezért az első lépés egy esőkert kialakítása volt. Tavasszal zajlottak a megbeszélések, majd elindultak a tervezési és a szükséges beszerzési folyamatok.

Az esőkertek olyan speciálisan kialakított zöldfelületek, amelyek az esővíz természetes összegyűjtésére és hasznosítására szolgálnak. Ezek rendszerint ereszcsatornák, lejtők vagy burkolt felületek mellett helyezkednek el, ahol a befolyó csapadékvíz a talajba szivároghat, illetve a növényzet felszívja azt. Az ilyen megoldások hozzájárulnak a városi vízgazdálkodás javításához, valamint a természetközeli környezet kialakításához.

 

„Főkertész asszonnyal és a műszaki szakemberekkel egyeztetve végül is abban maradtunk, hogy gyakorlatilag a teljes Éljen Gyula teret szeretnénk majd rendbe tenni, átalakítani, parkosítani, fásítani, zöldíteni, így ebbe a majdani koncepcióba beleillő módon kezdtük el most az esőkert kialakítását. Ehhez nem volt elegendő a pavilonok elbontása, tovább kellett törni az aszfaltot, hogy egyrészt nagyobb területen tudjunk dolgozni, illetve tudjunk egy értelmezhető formát adni a területnek, ami aztán mutatós lesz a végeredmény szempontjából, de ügyeltünk arra is, hogy jó maradjon a Blaguss-iroda megközelíthetősége” – mondta a képviselő.

Első körben a SZOVA építési csoportja elkezdte az aszfalt feltörését és a földmunkákat csapadékvízcsatorna fektetésével, csőidomok beépítésével, de közben kiderült, hogy mégsem lesz ez olyan egyszerű, mint ahogy elképzelték: különböző vasbeton elemeket találtak a talajban és nagyobb vastagságban kellett földkiemelést végezni, ezekhez egy külső vállalkozó segítségét kellett igénybe venni.

Ezután indulhatott el az esőkert tényleges kialakítása: a munkálatok során egy fát kellett áthelyeznie a SZOMPARK-nak és közel 700 évelő, valamint 3000 hagymás növényt ültettek el, ezeket Dénes Veronika főkertész válogatta össze, kifejezetten ügyelve arra, hogy a legjobban alkalmazkodjanak a folyamatosan változó víz- és időjárási viszonyokhoz. Hangsúlyozta: még tart az ültetési időszak, nincsenek mínuszok, nem fagyott a föld, így szerencsére ezt a részét időben be tudták fejezni.

Ami még hátravan, az az esőkert kavicsozása. Bokányi Adrienn elmondta: az eredeti vállalásuk az volt, hogy még idén elkészül a teljes projekt, de rajtuk kívül álló okokból kifolyólag ez nem tud megtörténni. Egy speciális, közepes méretű, mosott dunai kavics kell ugyanis az esőkertbe, mert az nem tömörödik és jól is mutat. Ez viszont most hiánycikk az egész országban, ebben az évben már biztos, hogy nem szerezhető be és az időjárás függvénye, hogy januárban sikerül-e, de reménykednek, hogy akkor már lesz.

A nem várt földmunkák miatt emelkedett a projekt összköltségvetése, most megközelítőleg 4,5 millió forint volt az esőkert teljes kialakítása, beleértve az aszfaltfeltörést, a földmunkákat, a tükörkészítést, a betontestek kiemelését, a növények beszerzését és elültetését, illetve a majdani kavicsozást is. Ebből 1,5 millió forintot magára vállalt a Blaguss Agora Hungary Kft., a képviselő köszönetet is mondott ezért, nélkülük ugyanis nem jöhetett volna létre az esőkert.

Tóth Gergely, a Blaguss térségi vezetője elmondta: nagyon örülünk, hogy szépül az Éhen Gyula tér, és hogy ebben nekünk is van egy kis szerepünk. Az első lépés a forgalmi iroda megújítása volt, a második az 50-60 éves bódék lebontása, majd sokat egyeztettünk a városvezetéssel, hogy mi legyen ezeknek a helyén, és végül is arra jutottunk, hogy a betonozás helyett sokkal barátságosabb és szerethetőbb környezetet adna a zöldítés. Való igaz, hogy anyagilag is részt vettünk az esőkert kialakításában, hiszen számukra is fontos a dolgozóink munkakörnyezete és az is, hogy az utasokat egy szép, kulturált környezet fogadja.

„Nagyon nem mindegy a jelenlegi éghajlati viszonyok között, hogy teljesen lebetonozott felületek vannak a városban, vagy feltörjük a betonfelületeket és zöldítünk, ahogy polgármester úr is meghirdette. Tehát ez szerintem klasszikusan egy nagyon jó példa erre, és majd érdemes lesz megnézni, hogy az esőkert hogyan befolyásolja majd az ottani hőmérsékleti viszonyokat” – zárta Bokányi Adrienn.

 

CzB

Fotó: SZOMPARK

kapcsolódó cikkek
Tetőtől talpig megújul a szombathelyi Éhen Gyula tér, újra lesz szobra a volt polgármesternek a vasútállomásnál
Tetőtől talpig megújul a szombathelyi Éhen Gyula tér, újra lesz szobra a volt polgármesternek a vasútállomásnál
Komplex felújítás előtt áll az Éhen Gyula tér, a parkosítás, virágosítás és az okospadok mellett pedig közösségi finanszírozásból ismét felállítják Éhen Gyula szobrát azon a helyszínen, ahol korábban állt.
Esőkertet hoztak létre Szombathelyen, az Éhen Gyula téren
Esőkertet hoztak létre Szombathelyen, az Éhen Gyula téren
Elkészült városunk legújabb zöldfelülete: egy közel 160 m²-es évelő ágyás az esőkertek elveire építve - a hírt Németh Ákos, Szombathely zöldtanácsnoka osztotta meg közösségi oldalán, szerdán.
kapcsolódó cikkek
Tetőtől talpig megújul a szombathelyi Éhen Gyula tér, újra lesz szobra a volt polgármesternek a vasútállomásnál
Tetőtől talpig megújul a szombathelyi Éhen Gyula tér, újra lesz szobra a volt polgármesternek a vasútállomásnál
Komplex felújítás előtt áll az Éhen Gyula tér, a parkosítás, virágosítás és az okospadok mellett pedig közösségi finanszírozásból ismét felállítják Éhen Gyula szobrát azon a helyszínen, ahol korábban állt.
Esőkertet hoztak létre Szombathelyen, az Éhen Gyula téren
Esőkertet hoztak létre Szombathelyen, az Éhen Gyula téren
Elkészült városunk legújabb zöldfelülete: egy közel 160 m²-es évelő ágyás az esőkertek elveire építve - a hírt Németh Ákos, Szombathely zöldtanácsnoka osztotta meg közösségi oldalán, szerdán.
Savaria Fórum 33. évfolyam 45. szám - 2024.12.20.
Savaria Fórum 33. évfolyam 45. szám - 2024.12.20.
tematikus oldalak